4. fejezet - Csak nyugodj meg és.. Ugyan! Mégis kit áltatok?!

Sziasztok C: Nos ahogyan említettem, még mindig nem bírok magammal, ezért korán hoztam a részt. Nagyon nagyon szépen köszönöm a kommenteket, jól estek és az új feliratkozóknak is nagyon szépen meg szeretném köszönni, hogy olvassák a My Saving Grace-t! ♥ Jó szórakozást kívánok a 4. részhez!

Raven Agrippa

Harry szemszöge

"Remek, köszönöm." Mondtam boldogan, mikor valóban megkaptam a számát.

"Ne keress meg, ha nem a projekttel kapcsolatos, értetted?" Kérdezte kissé durva hangon, de a mosolyt továbbra sem tudta letörölni rólam.

"Természetesen. Szia, Lou!" Elvörösödtem, mikor rájöttem, hogy hogyan is neveztem, de mielőtt láthatta volna távozott. Mikor kiment megugrottam kissé, ahogyan láttam, hogy Liam az ajtóban áll és Louist várja, úgy nézett rám, mint aki ott helyben fog megölni, megesküszöm, mintha hallottam volna, hogy morog. Gyorsan végigfutott a fejemben, hogy talán jobb ötlet lenne, ha könyörögnék a tanárnak, hogy változtassa meg a párokat, egy részem meg is tette fejben, ám a másik, értelmesebb részem szólt, hogy boldog az ötlet miatt, szóval hagytam a francba. Már csak meg kell győződnöm hogy Louis pasija nem találja ki, hogy én vagyok a partnere...

Mindig magamban csináltam a projekteket, majd mások nevét is hozzáadtam.. Tudom, azt mondtam, hogy nem vagyok az a fajta, aki elkészíti mások helyett, de ez kegyes hazugság volt! Komolyan, egy 16 éves végzős idióta vagyok, ha megfenyegetnének egy másodperc alatt megcsinálnám az egészet, egyedül. Az egyetlen ok, amiért mégis hazudtam az az volt, hogy megszerezzem a telefonszámát. 'Gyerünk Harry, komolyan! Csak kérd meg, hogy találkozzatok pénteken, hogy megcsinálhassátok!' Gondoltam magamban.

Miközben magammal veszekedtem éreztem, hogy egy nagy, magasabb test ütközik az enyémmel, én pedig egyszerűen a padlóra esek, a könyveim szétszóródtak mellettem.

"Hoppá, elnézést kölyök, rendben vagy?" A kérdés úgy hangzott, mintha egy férfi tette volna fel, volt egy kis nevetés is a hangjában. Felnéztem rá, majd egy nálam nagyobb fickót láttam sok tetoválással. Még ijesztő is lenne, ha nem éppen azokkal a kiskutya szemekkel nézne rád csapzott, vörös hajjal. Segített felszedni a könyveimet, majd gyakorlatilag felrántott a földről.

"Uh, igen, rendben vagyok és.. Nem vagyok kölyök, fogadni mernék, hogy ugyanazon az évfolyamon vagyunk!" Mondtam miközben megdörzsöltem a hátsó felem az ajkaimat lebiggyesztve. A vörös hajú srác most hangosan felnevetett.

"Nem, te nem lehetsz végzős!" Kiáltott fel, én pedig vigyorogtam.

"Mégis az vagyok." Kezdtem, a szemei pedig egy pillanatra kikerekedtek, majd egy újabb nevetés hagyta el a száját, gyengéden megveregette a vállam.

"Huh, akkor elég kicsi vagy a korodhoz képest, kölyök." Na ez volt az, mikor elpirultam.

"Igen, sokszor megkapom."

"Biztos voltam benne. Hadd mutatkozzak be, a nevem Ed." Mondta kedves, szelíd hangon.

"Harry." Feleltem vissza.

"Örülök, hogy találkoztunk Harry, de asszem, hogy megfogom tartani a kölyök becenevet, illik hozzád."

"Rendben, azt hiszem én pedig vöröskének foglak hívni, mivel a hajad... Kócos és vörös." Érintettem meg a haját kuncogva, mint egy lány, de az csikizte a kezem. Ed megforgatta a szemeit, óvatosan megfogta a kezem és visszarakta az oldalamra.

"Nos ezt az elsősöktől vártam, nem a végzősöktől, de bírlak kölyök, elég... érdekesnek tűnsz."

"Én is ezt gondolom rólad, vöröske." Válaszoltam újra felkuncogva.

"Haha, rendben, akkor.. Majd később találkozunk!"

"Igen, majd később." Kezdtem el sétálni egész addig, míg Ed utánam nem kiabált.

"Hé! Várj, gyere vissza!" Kiáltott, mire én megfordultam és láttam, hogy felém sétál.

"Ezt elejtetted." Mondta én pedig megfogtam és Louis telefonszámát láttam rajta. Basszus, ezt rohadtul nem kellene elhagynom!

"Oh, köszönöm! Ezt pont nem kellene elhagynom!" Mondtam boldogan és a zsebembe gyűrtem a papírt.

"Semmi baj, egyébként kié a szám? Biztos vagyok benne, hogy egy lányé!" Mondta miközben megajándékozott egy 'tudod mire gondolok' mosollyal, megveregette a vállam.

"Uh, igen. Valami olyasmi." Mondtam elpirulva, ő pedig újra nevetett.

"Ne legyél ilyen félős, szerencsés vagy, ha egy lány odaadta neked a számát. Remélem össze fog jönni!" Mondta, majd integetett és elsétált. Oh az irónia...

************

Körülbelül egy órája értem haza az iskolából, de csak a telefonomat bámultam. Féltem írni Louisnak, nem is tudom miért. Ez csak egy.. rövid sms, hogy találkozni akarok vele pénteken a projekt miatt, nem egy nagy dolog igaz? Aztán elkezdtem gondolkozni a legrosszabb eseteken. Mi lesz, ha Liam épp ott van és megnézi Louis telefonját? Akkor halott vagyok.

A kezeim remegni kezdtek, ahogyan bepötyögtem Louis telefonszámát, majd lefagyva kattintottam az "üzenet" menüpontra. Igen, megtudod csinálni Harry.

Tíz perc szenvedés után végül leírtam az üzenetet és a küldésre kattintottam mielőtt gondolkozhattam volna rajta. Rögtön ez után eldobtam a telefonomat, mintha csak attól félnék, hogy felrobban vagy ilyesmi. Mentálisan természetesen már pofonvágtam magam. Micsoda idióta!

Megcsináltam a házimat a következő 2 órában, míg meg nem hallottam egy halk rezgést a szoba másik feléből. Felnéztem a laptopomról, láttam, hogy a telefonom még mindig a földön hevert, egy üzenetet mutatott. Nagyot nyelve felkeltem az ágyamról, felemeltem a készüléket. Megnyomtam az üzenet megnyitása gombot, összeszorítottam a szemeimet. Féltem elolvasni. Nagyon lassan nyitottam ki az egyik szememet, Louistól jött. Habozva végül kinyitottam a másik szememet is.

Hé Louis, Harry vagyok. Át tudnál jönni pénteken, hogy megcsináljuk a projektet?

~Harryxx

Rendben.

~Louis

És ez volt az a 7 betűs szó, amitől a világon a legjobban megnyugodtam.

****************************    

Ha valaki volt már olyan ideges, mint most én, akkor megtapsolom őket, még életben vannak. Már a 7. órámon ülök, teltek a napok és már péntek van! Ez a hét valamiért rohadt gyorsan eltelt, nem úgy mint általában.. Bár nem is tudom miért vagyok olyan ideges, hiszen csak egy srác átjön megírni a házit! Már rengeteg srác volt nálunk előtte! Ó de várj, elfelejtettem, hogy ennek a fiúnak van egy elmebeteg pasija, akinek olyan halálos pillantása van, hogy hozzám se ér, de szinte fulldoklok. Megdöbbentő, de egyáltalán nem is Liam miatt vagyok ideges. Hülyén hangzik, de igazán le akarom nyűgözni Louist, mert tudom, hogy most utál engem, de szerintem megérdemel egy barátot!

A csengő már az iskola végét jelezte, kizökkentett a gondolataimból. Az üres papírra néztem magam előtt. "A PICSÁBA!" Elfelejtettem jegyzetelni. Rohadtul elfelejtettem jegyzetelni az órán! Nem csak a srác miatt kell aggódnom, aki ki fog engem nyírni, de még amiatt is, hogy megbukok a teszten! Felvettem a cuccaim az asztalról, majd végül realizáltam: Én vagyok az utolsó, aki hazamegy. Egyébként eltekintve a lánytól, aki mindig ott marad óra után flörtölni a matematika tanárral. Mindig is undorodtam a gondolattól...

A szekrényem egész közel volt az utolsó órám tanterméhez, szóval hamar oda értem anélkül, hogy tengernyi diákon kellett volna átvágnom magamat. Miközben békésen rakosgattam a szekrénybe a dolgokat, kivettem a hétvégi házit a rövid életű békém hirtelen megszakadt. Niall bevágta a mellettem lévő szekrény ajtaját, én pedig megugrottam az ijedtségtől. Niall nevetése végigvisszhangzott az iskolában, furcsa, ismeretlen arcok néztek ránk, páran pedig kuncogni kezdtek a fertőző nevetésétől.

"Bocs haver, de te totálisan pánikolsz." Mondta miközben még mindig nevetett, én pedig kissé megnyugodtam.

"Ideges vagyok és paranoiás Niall, ez cseppet sem segít." Mondtam lehajolva és megragadtam a könyveimet, amiket elejtettem, a szerénybe tettem őket.

"Miért?" Mielőtt még esélyt kaptam volna, hogy válaszoljak egy másik hang szakított meg, ami nem Niallé volt. "Ott leszek 5 körül." Elnéztem a hang irányába, láttam, hogy Louis volt az. Csak egy másodpercre állt meg, majd újra sietni kezdett.

"Várj!" Kiáltottam rá, ő elképedt arccal nézett vissza rám, úgy mintha azt mondta volna magában: "Te meg mi a faszt akarsz?" Nagyot nyeltem, úgy éreztem magam, mintha kissé elvörösödtem volna az arckifejezésén.

"Uhm, t..tudod hol van a házunk?" Kérdeztem, agyban már régen pofon vágtam magam, hogy ez milyen idiótán hangzott.

"Persze, hogy tudom, már elmondtad a címedet, nem igaz?" Kérdezte, de inkább úgy hangzott, mint egy állítás.

"Ah igen, csak azt hittem talán nem, de.. Ah, mindegy,  majd 5-kor találkozunk!" Mondtam a szemeit vizslatva, majd bólintott és újra elindult. Megfordultam, mire csak a fejemet vertem be a szekrénybe. "Idióta, idióta, idióta." Motyogtam magamnak, majd végül Niallre néztem, már majdnem el is felejtettem, hogy ott van! Hihetetlen döbbent arckifejezéssel nézett rám.

"Te most tényleg Louis Tomlinsonnal beszélgettél?" Kérdezte, mire én bólintottam. "És azt mondtad találkoztok a házatoknál 5-kor?!" Újra bólintottam, ő pedig idiótán nézett rám.

"Szóval mi a probléma?" Kérdeztem összezavarodottan.

"Te megbolondultál! Ha Liam megtudja, hogy titokban együtt vagy a pasijával.. Kibaszottul szarrá ver, mint egy gép!" Egy ideig csak bámultam rá nagy szemekkel, majd gyorsan megráztam a fejem.

"Nem, nem, nem! Nem jöttem össze Louval, csak közösen dolgozunk egy projekten, ennyi az egész."

"Most te Lounak hívtad?" Az arcom hirtelen bíborba öltözött, basszus! Kimondtam.

"Nos, ha ennyi, amit mondani akartál, akkor szerintem igazán újra kellene gondolnod az álláspontodat." Niall egy percig totálisan 'mivan?' fejjel nézett rám erre a mondatra.

"Haver, tudod.. Én nem értem, mikor ilyen okosságokról beszélsz. Körülbelül annyira értem meg, mint Zayn és Aiden titokzatos szerelmét." Mielőtt még tiltakozhattam volna, vagy megvédhettem volna magam ő elsietett, egy másodperc alatt eltűnt a tömegben. Azt hiszem ez az iskola sokkal nagyobb, mint hittem.

*********************************

Louis szemszöge

Liam vezette a kocsit, mint mindig iskola után, majd az út szélén megállt.

"Találkozunk a hétvégén, nem igaz?" Kérdezte, mire én feszengve kezdtem el mocorogni az ülésben.

"Uh, igen, talán.. Úgy értem nagyn sok dolgom van a hétvégén, szóval.." Hagytam abba, mikor láttam Liam arcát. Nagyot nyeltem, próbáltam újragondolni az érveimet. "Úgy értem szerelmem... Persze, át fogok menni, amikor csak akarod." Az arca újra nyugodtabb lett, a szívverésem pedig nyugodtabb lett.

"Jó fiú." Mondta, majd megcsókolta a nyakam. Én kiszálltam a kocsiból, ő pedig rám kacsintott mielőtt elhajtott volna, én pedig sóhajtottam. Kis habozás után visszasétáltam a házba, míg a 4 és 3 éves lányok már hozzám is rohantak. Már nem voltak iskolában. Anya meghallotta, hogy az ajtó nyitódik, a lányok pedig elszaladnak, közelebb sétált és kedvesen rám mosolygott.

"Szia, drágám. Jó napod volt az iskolában?" Kérdezte.

"Normális. De anya.. Ma át kellene mennem 5-re egy osztálytársamhoz, hogy dolgozzunk egy projekten. Mehetek?" Kérdeztem meg, bár tudtam, hogy ez neki soha nem volt probléma.

"Természetesen drágám. Nem foglak megakadályozni abban, hogy a házidat csináld." Válaszolt én pedig egy hamis mosolyt küldtem felé, miközben elmotyogtam egy 'köszönöm'-öt és a szobámba sétáltam. Amint az ajtó bezárult elkezdtem ide-oda mászkálni a szobámban. Ideges vagyok. Utoljára mikor átmentem valakihez, az Liam szomszédja volt!  Ha rá fog jönni.. Ugyanaz történik mint vele is, vagy akár mint velem. Halálra fogja verni szegény kölyköt! Grimaszolni kezdtem mikor a gondolatok eszembe jutottak "Vagy többet, annál, hogy megverjen.." Szörnyű képkockák játszódtak le a fejemben rólam és Liamről, a szívem egyre gyorsabban kezdett verni, mintha versenyezni akarna valamivel, én pedig fogalmam sincs mennyi idő múlva azt vettem észre, hogy a földön fekszek, lihegek. Már megint egy pánikroham.. "Nyugodj meg Louis, nyugodj meg." Motyogtam magamnak, megpróbáltam elterelni a gondolataimat, hogy ne kapjak egy újabb rohamot.

******************************

Harry szemszöge

Már 5 óra 12 perc volt és már kezdtem kétségbe esni. Louis el fog egyáltalán jönni? Persze nem lennék meglepve, ha nem, még mindig fáj egy kissé, bár gondoltam, hogy ez így fog történni. Mielőtt még több kétségbe vonó gondolatom lett volna a csengő Louis érkezését jelezte. Megkönnyebbültem, majd átfutott rajtam az izgalom, rögtön utána pedig az idegesség. Mindezt csak pár másodperc alatt Odamentem az ajtóhoz, kinyitottam azt, s valóban, nem mást láttam mint Louist, ki a hüvelykujját tördelte, az alsó ajkát harapdálta idegesen.

"Szia." Mondta olyan halkan, hogy szinte nem is hallottam.

"Hé, gyere be." Léptem oldalra, utat engedtem neki, hogy bejöhessen. Besétált a nappaliba, én pedig követtem őt. Kissé elkerekedett szemekkel fordult felém.

"Milyen nagy ház.." Mondta kissé hangosabban, mint az előbb, majd egy kis, ziháló nevetés hagyta el az ajkait. Gondolom zavarba jött, hogy ezt kimondta?

"Igen, anya sokat dolgozott, hogy pénzünk legyen erre a házra, de már látom az előnyét." Mondtam, majd egy kínos szünet következett be, megköszörültem a torkomat, hogy újra beszélni tudjak. "Kérsz valamit inni, vagy..?" Kérdeztem, de hagytam, hogy kissé elidőzzön gondolatain.

"Kérhetnék egy kis vizet?" Kérdezte, én pedig rámosolyogtam és bólintottam. Ezaz, törekedjünk, hogy a hangulat egy kicsit megtörjön.

"Persze, menj és ülj le, mindjárt jövök." Mondtam és bementem a konyhába, hogy szerezzek neki inni. Mikor visszajöttem láttam, hogy Louis a kanapén ül, körbenéz a házban szórakozottan. Odaléptem hozzá, átadtam neki a vizet. Ő motyogott egy 'köszönöm'-öt, majd belekortyolt.

"Szóval arra gondoltam, hogy kezdjük a projektet az írás résszel, hogy az unalmas fele meglegyen.. Aztán áttérünk az izgalmasabb dolgokra. Az úgy rendben van?"

"Jól hangzik." Válaszolt Louis kis gondolkozás után, én pedig egyből megszólaltam, de meg is bántam később.

"Tudod, most sokkal kevésbé vagy bunkó, mint az iskolában." Louis kissé megdöbbenve, mégis fájdalmasan nézett rám, mintha megérintette volna a véleményem kinyilvánítása. Hülyének éreztem magam. "Istenem, annyira sajnálom, nem akartam... Én csak--"

"Nem baj, értem. Tudom, hogy köcsög vagyok az iskolában, de valljuk be, itt másabb, mintha minden lépésemnél arra kellene vigyáznom, hogy a barátom megjelenik mellettem. Tudod, hogy ő..." Kezdte Louis, én pedig szomorú lettem. Igen, tudom, hogy Liam milyen.

"Teljesen megértem Lou, itt nem kell félned. Ha ez vigasztal, akkor én sokkal jobban szeretem ezt a Lout." Mosolyogtam rá tétován, miközben az egyik kezem a vállára tettem. Láttam, hogy kissé elpirul, s éreztem, hogy ugyanaz a pír nekem is megjelenik arcomon. Rám nézett, konkrétan egymás szemeibe bámultunk. Elmosolyodott, majd lenézve megtörte a szemkontaktust. A mosolya most őszintének tűnt.

"Tehát, a projekt..?" Kérdezte egy zavart szünet után. A transzból, amibe estem bámulása közben végül kitörtem.

"Oh igen, a projekt! Hoztál valamit vele kapcsolatban?" Kérdeztem ő pedig megrázta a fejét. "Nyugodj meg, ez rendben van. Itt van minden, amire szükségünk lehet."