10. fejezet - A vallomás

Sziasztok! :) Itt Raven Agrippa és a 10. rész! Nagyon szépen köszönöm a rengeteg nézettséget, a 9 követőmet! ♥ A blog már elérte a 2000 megtekintést, amiért hihetetlenül hálás vagyok nektek srácok! ♥ Sajnálom, hogy tegnap nem hoztam részt, igyekeztem ezt ma bepótolni :) Remélem tetszeni fog, jó olvasást kívánok!

Raven Agrippa

Harry szemszöge

Ahogyan egyre közelebb ért hozzám éreztem, hogy szívverésem gyorsul, ezzel párhuzamosan a levegőt is kapkodni kezdtem. Próbálj meg nyugodtnak maradni Harry, ez csak Louis. Sem neked, sem neki nem lesz baja abból, ha hozzászólsz. De inkább őt féltettem, mint magamat, ha megszólítom.
Mikor teljesen közvetlenül mellém ért, az egyik üdítőért és egy tisztának tűnő pohárért nyúlt kissé arrébb álltam tőle. Egy másodpercig meginogtam, féltem, hogy észre fog venni, még az is megfordult a fejemben, hogy nem lehet a tudomásában annak, hogy "kinek a buliján" van most éppen. Lassan önteni kezdte a narancssárga színű, szénsavas folyadékot a pohárkába, én pedig mint aki még csak most ért oda sétáltam hozzá és próbáltam biztatóan rámosolyogni.
"Hé, szia Louis." Szólaltam meg minél hangosabban, hiszen a zene ordított. Ő egész testében remegett meg, éppen szájához készült emelni a poharat, majd egy rémült tekintettel találtam szembe magam. Látszott rajta, hogy próbálta ezt elrejteni, mosolyt erőltetni magára. Hamis mosoly volt.
"Szia Harry. H..Hogy vagy?" Köszönt vékony hangján, alig hallottam, de a szavak fontosabb foszlányait még elkaptam.
"Remekül, köszönöm. Minden rendben van, Louis? Régen találkoztunk." Kérdeztem nekidőlve az asztalnak és felvéve egy alkoholos italt öntöttem belőle az üdítőjébe, majd egy hasonlót csináltam magamnak is. Ő elsőnek nagyot nyelt, majd rám nézett és nyelt. Éppen le akarta tenni és szólásra nyitni a száját, mikor visszanyomtam a kezét.
"Engedd el magad egy kicsit. A kedvemért, amiért kiengedtek." Küldtem felé mosolyt, ő pedig kínosan adta vissza, majd a kezében tartott pohár tartalmába szagolt, orrát felhúzta, arca kissé facsartnak tűnt, de végül rávette magát, hogy belekóstoljon, végül pedig az egészet meg is itta. Elégedett mosollyal az arcomon nyugtáztam, hogy megtette, hasonlóan utána én is.
"Egészen jól vagyok. Örülök neki, hogy itthon vagy és minden rendben." Motyogta orra alá a poharat kémlelve, ujjaival kétségbeesetten szorította az üvegből készült tárgyat. "Hétfőn jössz iskolába?" Kérdezte újra rám pillantva, de tekintetemet kerülte. Éreztem, hogy a hangulat elég kínos, ezért próbáltam rajta javítani. Körbenéztem a szobában, majd a kinti hasonló italokkal teli asztalra pillantottam. Megfogtam Lou csuklóját, majd nem túl erőszakosan kezdtem kifelé húzni az udvar felé. Éreztem, hogy meglepődött, lábai szinte földbe gyökereztek, így gondoltam, hogy szólok neki egyébként mit is akarok.
"Gyere, odakint nyugodtabb és több a levegő." Mondtam hátranézve rá, ő pedig bólintott és követett. Amint végre kiértünk fellélegezhettem. Több levegőt kaptunk, aminek úgy láttam, hogy Louis is igen megörült, nagyokat szippantott az udvar levegőjéből. A kis kerti asztalokhoz sétáltunk, majd leültem vele együtt, újabb italkombinációkat kezdtem el összeállítani, amin annyira nem érződött az alkohol keserű íze, amit sosem szerettem, de úgy vélem a mellettem ülő sem. Ennek ellenére elfogadta, amit boldogsággal a szívemben nyugtáztam.
"Liam?" Kérdeztem hirtelen, amitől majdnem kiköpte a szájában lévő folyadékot, de próbált nyugodtnak mutatkozni.
"A többiek elintézték anyával, hogy bárki keres mondják azt, hogy a nagyinál vagyok a húgaimmal.. Akik egyébként most tényleg ott töltik az idejüket, de.. Engem hamarabb meghívott Niall ide, minthogy oda menjek és.. Anya erősködött, hogy szórakozzak végre egy kicsit." Válaszolta felszabadultabban, majd az asztalra tette a poharát. "Izé.. Kérhetek még az előbbiből..?" Kérdezte félénken rám szegezve tekintetét, én meg csak bólogatva teljesítettem kérését, mire Louis szinte azonnal lehúzta az egészet. Kuncogni kezdtem, de arcom hamar átváltott komorba, ahogyan belé egyre több ital került, s én nem mondom, hogy nem ittam eleget, de teljesen tudtam magamról. Gondolom ő is, de úgy tűnik, hogy most valamivel közlékenyebb.
"Bántott téged azóta?" Kérdeztem arcát fürkészve, láttam, hogy szinte azonnal ki is józanodik a kérdésre, hatalmas szempárral bámulta elsőnek az üveget, majd a szemeimet. Pillantásán tisztán láttam a félelmet.
"Mi..óta..?" Kérdezte remegő hangon, én pedig elgondolkoztam. Nem, nem mondhatom el Louisnak.
"Tudod, mióta az iskolában.." Kezdtem a mondatomat, ő pedig a fejét rázta. Ha amiatt rázta a fejét, hogy nem bántotta biztos vagyok benne, hogy hazudik.
"Nem, te.. Te biztos vagyok benne, hogy ezt a kérdést másra értetted.. Mióta bántott-e engem..?" Kérdezett vissza, bennem pedig egy percre még az ütő is megállt. Nem igaz, hogy Louis átlát rajtam.
"Ja, tudod.. Mióta bent voltál a kórházban. Nem tudom, hogy ezt Liam.." Gondolkoztam a mondaton még aközben is, hogy beszéltem, így azt se tudtam, hogy milyen hülyeségeket hordok össze.
"Liam nem tudott róla. De miért is ne engedte volna meg nekem? Hiszen csak meglátogattam valakit a kórházban."
"De eléggé pikkel rám, mióta megtudta, hogy együ.. vagyis hogy az első napon láttalak titeket."
"Harry, hazudsz nekem." Mondta egyenesen a szemeimbe nézve, hangja mintha bátrabb lett volna. Nahát, az italtól felbátorodik? "Miről nem tudok, amiről talán kellene? Miért hazudsz nekem?" Szorongatta a poharát egyre erősebben, már attól féltem, hogy összeroppantja, bár az ő gyenge kezeivel és csontozatával ezt még így is teljesen hihetetlennek tartottam volna, esélytelen. Mégis megfogtam a kezét, lehámoztam a pohárról és újabbat öntöttem neki.
"Nem, mindenről tudsz, amiről én. Úgy értem arról a napról." Ahogyan az utolsó mondatrészt kimondtam Loura pillantottam. Egy ideig az asztalt bámulta, láthatólag gondolkozott. Remek Harry, biztos vagyok benne, hogy most árultad el magad.
"Szóval tudsz még valamit arról a napról, amiről én nem...?" Kérdezett, majd a kezét az enyémre tette. Hihetetlenül meglepődtem, ahogyan apró ujjai az én nagy kezemre fonódtak, el sem tudtam volna hinni, hogy ő mennyivel idősebb nálam. "Ígérem, nem fogok.. Rosszat mondani, sem neked, sem senkinek. Csak könyörgöm, ne hazudj nekem." Kérlelt, miközben gyönyörű, égszínkék szemeibe bámultam. Nagyot nyeltem. Nem tudtam, hogy bízhatok-e Louisban vagy nem. Elmondhatom-e neki vagy nem.. Végül is, az ő érdeke is, talán.. Nem lehet belőle akkora baj.
"Mindenre emlékszem.." Motyogtam halkan a mondatot, mire ő felkapta a fejét, s visszakérdezett. Nem tudtam, hogy nem értette, vagy csak nem akarta elhinni, így megismételtem, mire ő mindkét kezét meglepetten a szája elé kapta.
"Mégis hogy érted azt, hogy mindenre?" Kérdezett vissza. Hangja ismét remegni kezdett, én pedig hatalmas nyelés után vettem el a kezeit a szája elől és kezdtem el szorongatni őket.
"Emlékszem, amikor még odabent voltunk és a projekten dolgoztunk, aztán.. Elestünk vagy valami és.. Szinte összeértek az ajkaink amikor valaki kopogott.. Én meg kimentem vízért, de mivel fura hangokat hallottam kimentem megnézni, mivel féltettelek és Liamet láttam.. Aztán megpróbáltalak megvédeni tőle, de én húztam a rövidebbet és.. Végül talán ennyi.." Fejtettem ki neki, hogy mégis mire értettem azt a minden szócskát. Idegesen kezdett el topogni a lábaival, egész testében remegett.
"Emlékszel? De ha igen, akkor miért nem szóltál a rendőrségnek? Miért nem szóltál erről bárkinek is? Én vagyok az egyetlen aki tudja..?" Tette fel egyből rengeteg kérdését, szinte egy szuszra hajtotta el őket.
"Nem akartalak többé veszélybe sodorni, Lou.. Gemmát és anyát sem, természetesen, meg a srácokat sem, ezért nem szóltam a rendőrségnek. Féltem, hogy Liam legközelebb nem rajtam állna csúfos bosszút, ha pedig mégis, akkor a családom és a barátaim bánnák.. Nem szóltam a rendőrségnek, mert nem akartalak titeket veszélybe sodorni, de tudom, hogy ha Niall vagy akár Zayn, Aiden vagy.. Anya tudná hozzájuk fordulnának.. De benned megbízok. Te tudod egyedül, Louis." Vallottam be neki az igazságot, mire valamivel nyugodtabb lett, de még mindig éreztem rajta színtiszta félelmét. Mindössze egy "értem" szócskát préselt ki az ajkai között, én pedig megsimogattam hüvelykujjammal apró kezét, mit még mindig nem húzott el az enyémtől. Furcsálltam is, de egyáltalán nem bántam. Sőt, egyenesen jól esett.
"És te? Miért nem szóltál róla eddig bárkinek is, hogy állandóan bántalmaz? Biztos vagyok benne, hogy nem az első nap volt az utolsó alkalom, amikor bántott. Én már őszinte voltam veled, most te következel.."
Louis idegesen nézett körbe, gondolom azt nézte, hogy vannak-e emberek körülöttünk. Mikor nyugtázta, hogy végre nyugodtabb helyen vagyunk saját magának öntött a poharába italt, de sokkal kevesebb narancslével és sok alkohollal. Nagyot nyelve húzta le az egészet, majd megköszörülte a torkát.
"Nem akartam szólni róla senkinek. Még anya és a húgaim sem tudják, mindig, mikor véraláfutásokkal, véresen megyek haza azt mondom elestem, vagy mindig valami más indokot találok ki.. És szerencsémre hiszékenyek. Harry, én szeretem Liamet.. Amikor.. Elkezdtünk járni még kedves volt velem, mindent megadott és.. Elvitt szép helyekre, gyengéd volt, tudta mit akarok, aztán.. Elkezdődött ez az egész féltékenysége és.. Megváltozott, azt hiszi, hogy azzal, hogy bántalmaz engem és másokat mindent megold, nem fogok vele szakítani azért, mert másba szeretek.. De tudom! Tudom, hogy a lelke mélyén még mindig ugyanaz a Liam aki volt és..." Egy ideig hallgattam a történetét, majd nem bírtam tovább. Muszáj volt a szavába vágnom.
"Lou, hányszor bántott azóta a nap óta?" Kérdeztem komolyan, mire ő nagyot nyelt, elsőnek válaszolni sem akart. "Könyörgök Louis. Mondd el!"
"Minden nap..Vagyis.. Vannak napok, amikor kimarad, de.." Motyogta halkan, én pedig nem akartam hinni a füleimnek. Hogy minden nap bántja?! Egy hónap telt el azóta, hogy megtörtént mindez, sőt! Az az egy hónap a kómámmal telt el, de még kórházban is voltam utána hetekig! Nem akartam elhinni.
"Louis, én.." Kezdtem volna a mondatot a kezeimet fürkészve. Hihetetlenül sajnáltam, kezdett bennem megfogalmazódni a gondolat újra, hogy ha megkértem volna a tanárt, hogy párt cseréljünk.. Ha nem erőltettem volna, hanem megcsináltam volna egyedül ráírva Louis nevét..
"Nem, semmit nem kell mondanod." Rázta a fejét egy mosolyt erőltetve ajkaira. "Mit is mondtál? Ez most a te napod, kijutottál a kórházból. Engedd el magad, bulizz." Mondta, majd állt volna fel, mire én elkaptam a csuklóját.
"Csak akkor, ha te is." Kötöttem a lelkére, ő pedig aprócskát sóhajtva, de visszaült. Fogalmam sincs, hogy hány pohárral ihattunk meg, mire Niall jelent meg az ajtóban. Ahogyan kiszúrt minket egyből oda is sietett, amennyire tudott, ő is kótyagos állapotban volt már. Megfogta a kezemet, a Louisét és befelé kezdett el rángatni értelmetlenségeket ordítva, de gondolom olyasmit, hogy "Táncoljatok táncoljatok!" Louis ajkaira mosoly kúszott, úgy nézett ki, hogy boldog. Tehát a pia mégis felszabadította, s elengedte magát végre.
A szöszi a táncoló tömeg közepébe rángatott minket, majd otthagyott. Louis lassan, de valóban nagyon lassan a zene ütemére kezdte el éppen-éppen mozgatni a testét, mit megkuncogtam. Ennyivel idősebb, és nem tud bulizni? Majd én megmutatom neki. Két hatalmas tenyeremet a derekára fontam, mire hatalmas kék szemeivel találtam szembe magamat. Csípőmet az ütemre kezdtem el mozgatni, ezzel késztetve Louist is arra, hogy tegyen hasonlóképpen, mint én. Derekát beadva mozgott együtt testünk a vad, dübörgő zenére, egyre erőteljesebb mozdulatokat bevetve az idő előrehaladtával. Éreztem, hogy az ital erősen elkezdett dolgozni bennem, már nem láttam tisztán, csak egy dolgot akartam. Egy személyt, aki pedig itt állt előttem.
Táncmozdulataink közepette lassan lehajoltam, majd a nyakát kezdtem el apró csókokkal hinteni, míg füleimmel egy halk nyüszítést hallottam... Az ő halk nyüszítését..