Sziasztok sziasztok! C: Itt a My Saving Grace legújabb része! Nagyon nagyon szépen köszönöm a bizalmatokat, s legfőképp azt, hogy olvastok! A blog elérte a több mint 1000 nézettséget, ezért gondoltam, hogy most egy szép hosszú résszel ajándékozlak meg titeket! Jó olvasást kívánok, s még egyszer nagyon szépen köszönök nektek mindent! Nélkületek nem sikerülne!
És akkor játszunk véleményeset! Szerintetek Louis miért örül annak, hogy Harry nem emlékszik semmire? Miért lélegzett fel emiatt? :DÉrdekel a ti véleményetek is a dologról
És akkor játszunk véleményeset! Szerintetek Louis miért örül annak, hogy Harry nem emlékszik semmire? Miért lélegzett fel emiatt? :DÉrdekel a ti véleményetek is a dologról
Raven Agrippa
Harmadik személy szemszöge
Louis sosem szerette a kórházakat. A beteg emberek szaga, a halk csipogó hangok mindenhol, a síró családok. De az fő dolog, amiért utálta őket, az a halálfélelme volt. A családok akik sírnak, mikor a nővér odamegy, s elmondja, hogy nem sikerült. Sajnos látta a saját családját ebben a helyzetben, ha ő meghalna. Valakinek, mint Louisnak minden egyes napon félni kellett ettől a ténytől, s szerintem nem is kell részleteznem, hogy miért. Egy dolog biztos, hogy akármilyen mély depresszióba is esik, soha nem az öngyilkossági kísérletei miatt fog idejutni. Épp amennyire remélte, hogy eltávozhat erről a világról, épp annyira nem merte megtenni. Ő nem akarta elhagyni a családját pont ezen a módon. Úgy tartotta, hogy az egy rémesen önző dolog lenne az ő részéről az édesanyja, s a húgai felé.
Tehát, mikor Louis besétált az ajtón ismételten majdnem elkapta a pánikrohama. 'Nyugodj meg Louis, meg tudod csinálni.' Ismételgette magának fejben. Csukd be a szemed, mély levegő, koncentrálj a lélegzésre. Amint Louisnak éppen eléggé sikerült lenyugodnia hatalmas, sűrű pislantásokkal észlelte, hogy egyedül maradt. Körülnézett, s csak annyi tudatosult benne, hogy Zayn is és Aiden is eltűntek. Mégis milyen régóta eshetett ki a tudatából..? Kissé megrázta a fejét, próbálta újra működésre késztetni az agyát, majd a recepcióshoz sétált. A nő felnézett rá, fáradtnak és stresszesnek tűnt."Miben segíthetek, uram?" Kérdezte meglepően udvariasan a kinézetétől függetlenül. Louis nagyokat pislogott, félig elfelejtve azt, hogy miért is jött ide, félni kezdett, nem merte megkérdezni, hogy merre menjen.
"Oh, uhm.. Tudnom kell, hogy merre van Harry Styles.. Megtudhatnám, kérem?" Kérdezte félénken. A nő sóhajtott, majd elkeseredetten kezdte el dörzsölni homlokát kezével.
"Hadd találjam ki.. Az unokatestvére vagy?" Emelte fel a szemöldökét, miközben újra az előtte álló fiúra szegezte tekintetét. Louis hezitált, mielőtt még kissé bólintott volna. A józan esze azt diktálta, hogy bólintson. Tudta, hogy ha igazat mond, akkor soha nem fogja látni. A francba.. Túl késő változtatni a válaszon, igaz?
"A 111-es szobában van, az első emelet jobbra. De figyelmeztetlek, arra felé most a káosz uralkodik." Louis hatalmasat nyelt, mikor tudatosult benne, amit a nő mondott neki, majd elindult a lépcső irányába, mígnem egy halk "Louis"-t hallott meg a háta mögül. Megállt, s megfordult, gondolatban átkozta magát. El is felejtette, hogy a húgai is itt vannak vele. Körbenézett, majd meglátott egy nőt, csendben könyvet olvasni. Utálta zavarni az embereket, hogy szívességet kérjen, de ez a dolog most más! Nem volt más választása. A nő elé sétált, majd kissé megköszörülte a torkát, hogy ránézzen, majd egy kínos mosollyal illette meg a hölgyet.
"Elnézést asszonyom, de ön itt marad még egy ideig?" Kérdezte. A nő ránézett, majd le miután válaszolt.
"Igen, azt hiszem. A fiam is itt van, éppen a fülét műtik, ami eltarthat egy darabig. Miért kérdezed?" Louis lassan maga mögé nézett, majd az ikrekre mutatott.
"Nekem.. Meg kellene látogatnom valakit a kórházban, de nem vihetem oda a kistestvéreimet, így.. Reméltem, hogy ön rajtuk tudná tartani a szemét addig, amíg én meglátogatom azt a személyt." Mondta kínosan. A nő egy ideig bizonytalanul nézett a fiúra, de mielőtt még válaszolni tudott Daisy meghúzgálta Louis nadrágját.
"LouLou, ez a néni fog ránk vigyázni..?" Kérdezte vékony hangján.
"Nem akarok egyedül lenni." Tette hozzá Phoebe, majd felnéztek bátyjukra, utána a nőre, ki kedvesen elmosolyodott. Úgy tűnik, hogy az ikrek megnyerték.
"Igen, én vigyázok rátok, gyönyörű kis tündérek, amíg a bátyus visszatér, rendben?" Kérdezte melegséggel hangjában. Az ikrek kuncogni kezdtek, majd bólogttak és a hölgy mellé ültek. Az nő felpillantott Louisra, ki egy "köszönöm"-öt tátogott, majd el is sietett.Gyors léptekkel szelte át a távolságokat, majd a szoba számát kezdte keresni.
"108,109,110,11...." Louis hirtelen megállt, egész biztosan látta és hallotta, hogy miféle káoszról beszélt a recepciós odalent.
"Sajnálom asszonyom, de a doktorok még mindig vizsgálják, nem tud bmenni." Mondta a nővér Annenak, ki nem tűnt túl boldognak. Zayn, Aiden és Niall körülötte álltak, mind mérgesek voltak.
"Ha nem hagyja, hogy most azonnal lássam a fiamat azonnal beperelem ezt a kibaszott kórházat!" Kiabált Anne, mire mindenki megdöbbent körülötte.
"Sajnálom asszonyom, de é-" Kezdte a nővér újra, de Anne hirtelen megragadta a ruháját. A nővér felsikoltott ijedtében, míg a többiek megpróbálták leszedni róla a dühös anyát. Pár másodpercig tartott, míg az orvosok kijöttek a szobából, s látták az épp folyó támadást.
"Mi a pokol folyik itt?!" Kiabált az egyik orvos. Anne egy pillanatra idegesnek tűnt, majd az arca bűntudattal telivé vált. Amint abbahagyta a nővér rángatását a fiúk is elengedték őt.
"Istenem, nagyon sajnálom, csak nagyon.. Rémesen látni akarom a fiamat, tudják, elvesztettem a józan eszem. Nagyon sajnálom hölgyem, hogy megtámadtam, de kérem, ne küldjön el! Muszáj látnom őt!" Kérlelte könyörgő pillantással ezúttal már az orvosokat és a nővért is. Az orvosok egy percig csak nézték, majd együtt érzően sóhajtottak.
"Az életjelei jók, szóval bemehet hozzá, de tudnia kell Ms. Styles, hogy ezt csak a fia érdekében tettük. Meg kellett győződnünk róla, hogy nem reagál rosszul arra, hogy ön besétál vagy ilyesmi, nem esik vissza a kómába. Érti, ugye?" Magyarázta el az egyik orvos.
"Megértem, természetesen, és ismételten nagyon sajnálom a szörnyű viselkedésemet." Az orvosok bólintottak, majd elsétáltak, hogy megnézzenek egy másik beteget. A nővér egy kissé ijedten nézett még az anyára, majd arrébb lépett, hogy beengedje az ajtón Annet. Mikor ő besétált a fiúk is elindultak vele együtt, de a nővér becsukta az ajtót, még mielőtt odaértek volna.
"Sajnálom fiúk, de egyszerre csak egy ember mehet be. Nem tehetjük ki túl sok stressznek egyszerre." Mondta a nővérke, míg a fiúk egy kevés tétovázás után újra leültek a székekre. A nő elmondta, hogy nemsokára visszajön, csak most el kell mennie egy másodpercre, de ahogyan elindult, abban a másodpercben ment neki valakinek, aki igazán jól játszotta a láthatatlant.
"Hoppá, elnézést uram." Louis arca egyből ijedtséget tükrözött, amint meglátta a többiek arcát. Megbélyegző tekintettel bámultak rá, még azt sem vették jó néven, hogy próbált észrevétlen maradni. Zayn és Aiden intettek neki, ők tudták, hogy miért van ott, de Niall volt az egyetlen, aki semmit nem értett. A szöszi felállt, majd Louishoz sétált, ki azonnal félve nézett rá attól rettegve, hogy meg fogja ütni.
"Louis? Mi a faszt csinálsz itt?" Tudakolta Niall "kedvesen". Louis megrezzent, ahogyan beszélt, tudta, hogy Niall össze van zavarodva, nem dühös, mégis félt. Oh istenem, Niall hangneme még így is teljesen más volt, mint mikor Liam mérges rá. Mielőtt még megszólalhatott volna Aiden tette meg helyette.
"A parkban találkoztunk, mikor Zayn és én idefelé futottunk, ő pedig felajánlotta, hogy elhoz kocsival." Magyarázta el, hogy érthető legyen, de Niall még mindig össze volt zavarodva.
"Miért ajánlottad fel nekik, hogy elhozod őket?" Kérdezte elképedve. Louis egyáltalán nem mert ránézni sem, nemhogy megszólalni, akkor csak azért ajánlotta fel, hogy elviszi őket, hogy megtudhassa, mi történt Harryvel. A legutolsó alkalommal, mikor Niall megpróbált Louissal beszélni ő elrohant, még az előtt, hogy Niall a mondatát be tudta volna fejezni. És most itt vagyunk, mind a hármójukkal egy helyen tartózkodott, szinte el sem akarta hinni. Louis elpirult, dadogni kezdett, nem találta a szavait.
"Uhm.. Ahogy látod én... Eljöttem, mert... Látni szerettem volna Harryt.. Együtt dolgoztunk azon a projekten történelemre és... Akkor verték meg őt és... Mikor hallottam róla aggódni kezdtem, de senki nem mondta el nekem, hogy mi történt vele.. De ez természetesen érthető, mert nem beszélek túl sokat az emberekkel.. Szóval mikor hallottam, hogy Zayn és Aiden arról beszélnek, hogy valaki felébredt a kórházban, tudtam, hogy ők Harry barátai és tudni szerettem volna, hogy él-e még vagy... nem.." Magyarázta Louis. Niall zavarodása kezdett elmúlni, emlékezett rá, hogy Harry beszélt neki a projektről és Louisról. Pont az előtt, hogy bántalmazták volna. Biztos, hogy közel kerültek egymáshoz, hiszen Louis általában nem zavartatja magát mások problémáival.
"Oh, már emlékszek. Harry mondta nekem, hogy együtt dolgoztok, még mielőtt..Tudod.." Sóhajtott fel Niall. Louis bólintott, mint aki megértette, de örült, hogy megengedik neki, hogy láthassa Harryt. Éppen ekkor realizált valamit a fejében.
"Srácok.. Megtennétek, hogy.. Nem mondjátok el Liamnek, hogy itt jártam, kérlek..?" Kérdezte félénken, bár nagyon erősen próbálkozott nyugodtnak látszani. Mind furcsán néztek rá egy pillanatra, majd megszólaltak.
"Persze, haver." Kezdte Zayn.
"Egyébként nem is igazán kerülünk közel a pasidhoz, hogy elmondhassuk neki." Tette hozzá Aiden, mire Niall halkan nevetni kezdett.
"Igen, már nem azért, de a pasid igazán félelmetes." Fejezte be Niall, Zayn és Aiden pedig egyetértően bólogattak. Louis megkönnyebbülten sóhajtott, hálás volt, hogy nem tettek fel neki kérdéseket. Mielőtt még bármit is mondhatott volna egy vékony, női hang állította meg ebben.
"Uraim, nem mehetnek be! Főleg nem maguk ketten!" Kiabált a nővér mögöttük, hangjában pánik tükröződött. A fiúk a rendőrök felé fordultak, akik Harryt jöttek 'meglátogatni'. A nővér felé sétáltak, ki próbálta kérlelni őket, hogy álljanak meg.
"Csak fel kell tennünk Mr. Stylesnak pár kérdést." Mondta az egyik rendőr, mintha ez a legnyilvánvalóbb dolog lenne a világon. A nővérke dühösen csóválta a fejét.
"Nem, uraim nem mehetnek be! Egészségügyi okok miatt kérem őnöket, hogy álljanak meg! Fiúk kérlek, segítsetek!" Kiabált rájuk a nő, erre pedig mind a 4 fiú az ajtó elé állt, próbálták azt védeni a rendőrségtől, kik viszont nem voltak túl boldogok a rakás tizenéves fiú láttán.
"Nézzétek srácok, nem akarunk bántani titeket, de ha nem álltok arrébb egy másodpercen belül kötelességünk lesz erőszakkal odébb állítani titeket." Mondta az egyikük határozottan.
"Nem tehetik rájuk a kezüket! Ők csak védeni próbálják Mr. Stylest a stressztől, amit akkor kapna, ha önök ketten besétálnának hozzá! Valószínűleg visszaesne a kómába, ha önök csak úgy odaállnának elé és faggatni kezdenék!"
"Megértjük hölgyem, de parancsot kaptunk rá, hogy beszéljünk Mr. Stylesal, ezért illegális, amit önök tesznek. Márpedig ha ez a 4 fiú nem áll arrébb most azonnal le kell őket tartóztatnunk." Fordult a tiszt újra a fiatalok felé, akik megrémülve álltak arrébb az útból, így a rendőrség tiszta utat kapott arra, hogy besétálhasson a szobába.
Amint a szobába értek Anneval találták szembe magukat, ki egy egészen nyugodt srác kezét fogta. Amikor elsőnek felébredt pánikba esett. Érdekes érzés lehet, mikor egy hónapja kómában vagy, majd hirtelen felébredsz egy kórházi ágyon, rengeteg doktorral körülötted, akik megpróbálnak lenyugtatni. Mindenesetre miután végre meg tudták őt nyugtatni Harry nem tudta abbahagyni a kérdések halmozását. Az orvosok elmagyarázták, hogy mi történt vele, ez után pedig Harry elhallgatott. Amikor Anne belépett, s meglátta a fiát nem tudta visszatartani könnyeit. Erre minden, amit válaszul kapott Harry hatalmas mosolya volt, s egy halk "Hé, anya." megszólítás, mitől Anne csak még jobban és jobban zokogni kezdett. Senki nem tudhatta, hogy Harry mit érzett abban a pillanatban, vagy mire emlékezett, talán még ő maga sem, de úgy látszott, hogy a tisztek elhatározták, hogy mindent kiszednek belőle.
*************************************
"Harry?"
"Harry...?"
"Harry, itt vagy, drágám?"
Harry szemei felpattantak, majd hirtelen vissza is záródtak. A feje lüktetett, de ötlete sem volt, hogy miért. A hangok a nevén hívogatták, de egyet felismert közülük, természetesen. Az édesanyja hangját. Hol volt? Miért szólítja mindenki a nevén kétségbeesve? Miért ilyen nehéz kinyitni a szemeit? Mik ezek a fura, csipogó hangok a háttérben?
Harry újra kinyitotta a szemeit, de ezúttal hunyorogva, szinte megvakult attól, hogy minden fehér volt a szobában. Az anyja mellette ült, a kezét fogta, megkönnyebbülten nézett rá. A nővér a másik oldalán megragadta a csuklóját, az életjeleit ellenőrizte. Úgy tűnt elégedett.
"Az életjelei visszaálltak a normális kerékvágásba. Harry, hallasz minket?" Kérdezte a nővér várva a válaszra. A fiú ránézett, majd lassan bólogatni kezdett, de még mindig nem értett semmit.
"Mi történt?" Kérdezte Harry.
"Megint elájultál, amikor a rendőrség berontott, de már minden rendben van, kizártuk őket a szobából. Majd visszajönnek, ha jobban leszel, hogy beszélj velük." Válaszolt a nővér mosolyogva.
"Megint elájultam? Nem is emlékszek első felébredésre, valójában semmire sem emlé---A picsába, a fejem!" Mordult fel Harry, mikor hirtelen fájdalom nyilallt belé, úgy érezte, mintha valaki többször egymás után lyukasztaná ki a fejét. A kezével odakapott, szorongatni kezdte fájó testrészét.
"Azt hiszem, hogy több fájdalomcsillapítóra lesz szükséged. Elég súlyos az agyázkódásod. Mindjárt itt leszek, próbálj meg nem sokat mozogni." Mondta, miközben kisétált. Összetéveszthetetlen volt a belső térrel, hisz odakint már mindenhol rendőrök voltak. Nem csak kettő, sok. Az egész személyzet a rendőrséggel beszélt Harry Styles felébredéséről, a titokzatos cserbenhagyásos baleset elszenvedőjéről. Végre választ kaphatnak a megválaszolatlan kérdéseikre, most, hogy végre felébredt. Mindenhol emberek voltak, elég nagy sztori volt a híradóban is.
Amint a nővér kilépett a szobából kérdésekkel lett elhalmozva Niall, Zayn és Aiden részéről. Mindannyian rettegtek, csak válaszokat akartak, hogy Hary jól van-e, vagy nem.
"Tehát rendben van?"
"Nem halt meg? Kérem mondja hogy nem halt meg, a rohadt életbe!"
"Tudni akarjuk, hogy az állapota javult-e!"
"Jól van!" Válaszolta a nővér sietve, szinte kiabált a srácokra. "Harry életjelei rendben vannak, egy rövid időre elájult, de már rendben van, viszont most el kell mennem gyógyszert hozni neki, ha megbocsájtanak." Alig tett meg egy lépést, újabb kérdéseket kapott.
"Szóval ez azt jelenti, hogy láthatjuk őt?"
"Látni szeretnénk, megengedi nekünk?"
"Megengedi?!" A nővér sóhajtott, majd megdörzsölte a szemeit.
"Mindannyian láthatjátok majd egy kis időre, legalábbis a rendőrség előtt. Úgy gondolom, hogy a barátaira jobban fog reagálni, mint rájuk. Most inkább tartogassátok a kérdéseiteket, mennem kell. A barátotok egészségéért, rendben?" A fiúk bólogattak elengedve a nőt, épp elég kérdést tettek már fel. Mindannyian leültek, vártak, hogy a nővér visszaérjen, nézték, ahogyan mindenki ide-oda rohangál és beszélget. Egészen biztosan ez volt akkor a kórház leghangosabb pontja.
Niall céltalanul méregette kezeit a combján, ujjaival dobolt lábán, próbált arra gondolni, hogy valami egzotikus helyen pihen, de nem jött össze. Aiden egy percre sem tudta megállítani doboló lábait a földön, ide-oda pattogott, mi egy idő után felidegesítette Zaynt. Ő közvetlenül mellette ült, mitől az összes vibrálást megkapta, ami azzal járt, hogy Aiden ugrált.
"WC-re kell menned vagy mi a franc?!" Kiáltott fel idegesen, mire Aiden megállt, zavartan nézett rá.
"Nem, miért?" Zayn megforgatta a szemeit, nyilvánvalónak gondolta a választ.
"Annyit pattogsz a lábaddal, hogy már kibaszottul idegesítő! Próbálok lenyugodni!" Cüccögött folyamatosan.
"Nem tehetek rla, a lábam ezt csinálja, ha ideges vagyok! Ez valami olyan, amit nem tudok kordában tartani! Ha idegesít, akkor menj és ülj Niall mellé, ahelyett, hogy seggfejként viselkednél velem." Vágott vissza idegesen Aiden.
"Te menj és ülj Niall mellé! Miért nekem kellene felállnom?!"
"Ha én megyek és ülök le mellé, megint én leszek a seggfej!"
"Tudod Aiden, te rohadtul egy darab kis---"
"TUDNÁTOK EGY KICSIT KUSSOLNI?!" Ordított hirtelen Niall miközben fel is állt és eléjük sétált. Ez volt az első alkalom órák óta, hogy csend honolt köztük. Zayn és Aiden mindketten döbbenten néztek fel Niallre hirtelen kitörésének okát figyelve.
"Én.."
"Nem, semmi én! Esküszöm az istenre, már belebetegedtem, belefáradtam, hogy folyton titeket hallgatlak! Minden rohadt nap veszekedtek! Zayn te minden rohadt nap seggfejként viselkedsz Aidennel! Ha van valami ami idegesít benne, akkor udvariasan közöld vele, hogy fejezze be! Érzéketlen tuskó!"
"Igen!" Adott neki igazat Aiden egy önelégült mosollyal. Niall mérges tekintettel, komolyan nézett rá.
"És te, Aiden! Te folyton húzod Zayn agyát, miközben tudod hogy milyen! Ahelyett, hogy abbahagynád, ami idegesíti a kis lelkét elkezdesz veszekedni vele!" Aiden vigyora akkor fagyott le az arcáról, s jelent meg egy Zaynén.
"Igen." Jelentette ki a fekete hajú gúnyosan. Niall sóhajtott, a szemeit forgatta a két idiótán, akiket a legjobb barátainak hív.
"Tehát, most, hogy mindketten tudjátok a hibákat.. Azonnal bocsánatot kell kérnetek egymástól! Itt és most! És legyetek komolyak, vagy biztos, hogy megverlek mindkettőtöket!" Mindketten Niallre néztek azzal a 'most komolyan?' arccal. Niall bólintott, s intett. A két fiú elkeseredett sóhaj közepette fordultak egymás felé, senki nem mondott semmit, így Niall kezdte.
"Zayn, te kezded." Zayn felnyögött, majd újra Aidenre nézett.
"Gyerünk Zaynie, várok." Jelentette ki Aiden gúnyosan a szempilláit rebegtetve.
"Nem hiszem el, hogy ezt teszem-Aiden, sajnálom, hogy mindig olyan szemét vagyok veled. Tudom, hogy néha szamárként viselkedsz, de megtennéd kérlek, hogy kissé kevésbé zavarónak próbálsz tűnni? Rendben?" Kérdezte, Niall peig kuncogott.
"Rendben van, egynek jó. Aiden, te jössz." Aiden nyöszörgött, majd nagy mosollyal arcán pillantott Zaynre.
"Várok, Aidy." Gúnyolódott ezúttal ő, nevetett.
"Haha, nagyon vicces. Rendben, sajnálom. Tudom, hogy idegesítő vagyok, pokolian idegesítő, és folyton veszekszek veled meg ilyesmi, szóval.. Mostantól megpróbálok kevésbé idegesítő lenni, és hallgatok rá, ha megkérsz, hogy hagyjam abba, mert olyan vagy, mintha a testvérem lennél. Szeretlek, haver." Fejezte be, mire mindenki körülöttük "aww" pillantásokat szegezett rájuk. Zayn Aidenre pillantott, a döbbenet hatalmas, piros betűkkel volt kiírva arcára.
"Ez.. igazán édes volt tőled Aiden." Mondta Zayn őszinte mosollyal arcán.
"Semmi baj, haver. Meguntam már a veszekedést, kivéve, ha azt mondod, hogy még mindig szeretsz velem vitázni." Aiden nevetett, Zayn pedig felállt, s kinyújtotta neki a kezét.
"Gyere ide és ölelj meg, te seggfej!" Mindketten felnevettek, majd Aiden megragadta Zayn kezét, felállt, s megölelte őt.
"Semmi baj, seggfej." Motyogta a vállába. Mindenki tapsolni kezdett, néhányan éljeneztek, vagy nevettek, mikor meglátták őket együtt. Niall szintén a nevetők sorába tartozott, megveregette a hátukat.
"Köszönöm, te rohadt terapeuta, hogy állandóan kisegítesz minket a szarból."
"Mi történt, amíg nem voltam itt..?" Kérdezte egy hang, mely nem a 3 fiúhoz tartozott. Mindannyian Louis felé fordultak, aki éppen visszatért a kávézóban tett látogatásáról. Egy időre el kellett mennie, hiszen kezdtek előtörni a rohamai a káosztól, de úgy látszik, hogy mire visszaért csak még többel kell majd megbirkóznia. Egyenesen tömeg lett a folyosókon, a szemei pedig elkerekedtek a látványtól.
"Oh haver, elég sok mindenről lemaradtál!" Mondta Niall komolyan, Louis pedig körbenézve bólintott. Biztos, hogy sok mindenről lemaradt.
"Mikor mehetünk be megnézni őt?" Kérdezte. Ideges volt. Rettegett attól, hogy Harry mit fog mondani, mikor meglátja őt, az események úgy éltek fejében, mintha még csak tegnap történtek volna. Önzőn hangzott, de reménykedett, hogy nem fog emlékezni túl sok mindenre. Ha mégis, akkor ezzel most több család életét is veszélybe sodorja.
"Amikor Harry fájdalomcsillapítói hatni kezdenek. Azt hiszem, hogy most hülyeség lenne beszélni vele, fájdalmai vannak." Válaszolta Niall. Louis ekkor remegve vett levegőt, majd bólintott, úgy döntött, hogy most le kell ülne. Muszáj leülnie. Becsukta a szemeit, próbált nem figyelni a környezetére, az őrületre, ami zajlott körülötte, s a kérdésre sem akart többé figyelni, amire még választ sem akart adni. Mi lesz ha Harry meglátja őt?
*********************************
Louis számára az egyetlen békét az alvás jelentette. Mindenkinek békés volt, de Louisnak ez többet jelentett. Ekkor csak saját magára hagyatkozhatott, a saját véleménye járhatott a fejében, nem kellett amiatt aggódnia, hogy valaki elítéli majd miattuk. Ezek csak a fejében léteztek. Az álmai csak rá tartoztak, csak ő tudott róluk. A nap semelyik másik részében nem kapta meg ugyanezt a luxust, mint mikor aludt. Persze az alvás egészen addig jó, míg hirtelen ki nem tépnek belőle.
"Louis?" Szólt Niall, miközben rázogatni kezdte. Louis nagyokat pislogott, próbálta megszokni a kórház vakító fényeit.
"Mmmh, mi történt?" Nyüszített a szemeit dörzsölve, még mindig nem akart felébredni.
"Két órára kiütötted magad, mindenki látta már Harryt, kivétel te. Már kezdtünk aggódni, hogy fel se ébredsz. Gyerünk, itt a te időd, Csipkerózsika." Kezdett el nevetni a szöszi. Louis gyorsan állt fel. Mindenki? Akkor ez a rendőrséget is jelenti.
"Mindenki?" Kérdezte zavarodottan. Ennyire hosszú időre kiütötte volna magát? Niall bólogatott.
"Igen, mindenki. Harry anyukája és testvére elmentek kaját venni, szóval most kettesben lehetsz vele." Veregette meg Louis hátát olyan "Sok sikert" féle módon, majd fáradtan elsétált. Úgy tűnik, hogy Louis volt az egyetlen, aki aludni tudott ezen a hihetetlen napon. Hatalmasat nyelve nézett az ajtó felé. Harry már mindenkivel beszélt, beleértve a rendőrséget is. Elmondta nekik, hogy Liam miatt került ide?! Egyébként nem sok értelme lenne. Miért nem keresték meg őt is a rendőrök a kérdéseikkel ebben az esetben? Ő is egy darabja lenne a kirakósnak, nem igaz? Szóval akkor miért van ő még mindig itt?
Louis sóhajtott, majd megrázta a fejét aggódva. Ki kellene már nyitnia az ajtót, nem? Megfogta a kilincset, majd lenyomta azt kinyitva ezzel az ajtót. Niallnek igaza volt, egyedül Harry volt a szobában. A göndörke felnézett a kórházi ágyáról ahogyan hallotta, hogy az ajtó kinyitódik. Azt hitte, hogy mára minden látogatója elment, biztos volt benne, hogy az anyja és Gemma nem tértek vissza ilyen gyorsan. Louis állt az ajtóban, teljesen lefagyva. próbálta kitalálni, hogy Harry mire is gondolhatott. Ő arra számított, hogy dühös lesz, kiabálni fog vele, hogy soha többé nem akarja látni őt, de tévedett. Miután a zavarodottság eltűnt Harry arcáról egy hatalmas mosoly tört utat arcára. Kellemes meglepetésnek találta, hogy ő ott volt.
"Louis? De jó, hogy látlak! Gyere, ülj le! Mit csinálsz itt?" Kérdezte mosolyogva, tisztán látszott, hogy boldog. Amint a döbbenet és az aggodalom kezdett elmúlni Louis azt tette amit kért, s hozzá sétálva leült az ágya mellé.
"Öh, igen. Hallottam, hogy kómában voltál, szóval gondoltam eljövök meglátogatni." Próbálta elmagyarázni érthetően, hogy ne mondjon semmi feltűnőt.
"Ez nagyszerű! Igazából meglepődtem, hogy itt látlak téged, nem gondoltam volna, hogy el tudsz jönni."
"Uh, a családom nem tudja, hogy itt vagyok, szóval..Gondolom érted.." Jelentette ki nagyot nyelve.
"Oh, igen, de.. Mi van---"
"Szóval emlékszel bármire is ami történt?" Kérdezte hirtelen Louis, majd elpirult. Rájött, hogy éppen félbeszakította Harry kérdését. "Sajnálom.." Motyogta orra alatt.
"Nah, minden rendben. Uh, nem igazán, nem emlékszek semmire arról a napról, és ez az, amit a rendőrségnek is mondtam. Egy ideig eltartott nekik, mire hittek nekem.. Folyamatosan kérdezgettek, hogy ugye nem csak valakit akarok ezzel védeni. Tulajdonképpen az első nap, amire emlékszek, hogy együtt dolgoztunk a történelem projekten, aztán minden homályos. Tudom, hogy egy hónapig kómában voltam, és azt is, hogy valaki megtámadott, de nem tudom, hogy ki." Motyogta Harry Louis arcát fürkészve, úgy tűnt, mintha gondolkozni próbált volna közben. Louis több szempontból is megkönnyebbült, s az egyik ezek közül az volt, hogy semmire sem emlékszik! Beletelt Louisnak egy időbe, hogy felfogja, s ne kezdjen el örvendezni megkönnyebbülésében. Szimpátiával kellett cselekednie, persze valóban azt érezte, de Harrynek nem kell tudnia róla, hogy örül, mert nem emlékszik.
"Gondolom, hogy mindenkitől ezt hallottad eddig ma, de nagyon sajnálom ami veled történt. Te egy olyan ember vagy, aki nem érdemli meg, hogy ilyen történjen vele." Mondta Louis őszintén belül ostorozva magát. Miatta történt, Harry valóban nem érdemelte meg, még azt sem, hogy egy ilyen seggfejjel álljon le, mint ő.
"Köszönöm Lou, ez sokat jelent." Jelentette ki Harry hálásan. Louis összerezzent egy kicsit a becenevén, érezte, hogy a szíve hevesen ver.
"De legalább ötöst kaptunk a projektre?" Louis nevetni kezdett a kérdésen, Harry pedig szintén nevetni kezdett még akkor is, ha ez fájdalommal járt neki. Harry nem is a saját viccén nevetett, hanem a boldogságtól. Örült neki, hogy láthatta Louist őszintén nevetni, újra. Fájdalmat érzett a mellkasában, s még több helyen a testében, de egyáltalán nem érdekelte, csak az örömteli pillanat járt a fejében, hogy végre ismételten láthatja így a mellette ülőt, ez az érzés pedig mindent fájdalmat elnyomott.
Amikor a nevetés abbamaradt, csak apró kuncogások maradtak belőle mindketten egymásra néztek, pontosabban egymás szemeibe. Louis hirtelen elszakította tekintetét, a földre bámult. Sírnia kellett, úgy érezte, hogy egy perc sem telik bele, s ő zokogni fog, de nem tudta, hogy miért. Felállt, majd erőltetett, szomorú mosolyt küldött Harry felé, ki viszont utálta Louis ezen arcát. Fel tudta ismerni, hogy mikor mosolyog ténylegesen, s mikor így, mint most.
"Én.. Jobb ha most megyek én... Későre jár és... Nem szeretném hogy a családom aggódjon én..." kezdett dadogni Louis, de Harry félbeszakította.
"Rendben van." Louis bólogatott, majd sietve a kilincs felé nyúlt, kezével máris arca felé nyúlt, érezte, hogy a könnyei nemsokára utat törnek. Gyorsan el kellett hagynia a helyet.
"Várj Lou!" Csapta meg a hangját hirtelen Harry, hangja mire meg kellett fordulnia. "Mi történt aznap..? Máshogy érzem magam körülötted, mint előtte... Olyan, mintha közelebb kerültünk volna egymáshoz.." Kérdezte, Louis pedig felsóhajtott, egy tökéletesen összetört pillantást vetve Harry felé.
"Hadd mondjak csak annyit, hogy barátok lettünk, Harry. Igazán jó barátok." Ejtette ki minden egyes kis szavát remegve, de hangja utolsó mondatára már el is csuklott. Halk, s gyors "szia" suttogás kíséretében sietett ki a szobából, s kezdett el szinte rohanni a kórház folyosóján, miközben könnyei ömleni kezdtek szemeiből...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése