Sziasztok! :) Sajnálom, hogy ilyen sokat kellett várnotok az új részre, de végül is meghoztam és igyekeztem minél jobban megírni a jeleneteket, bár véleményem szerint nem sikerült túl hosszúra a dolog. Mindenesetre remélem, hogy nektek tetszeni fog, jó olvasást kívánok :)
Raven Agrippa
Liam besétálása pánikot keltett Louis szívében, de nem az enyémben. Ugyan most ketten voltunk, Zayn, Aiden vagy Niall nem voltak itt a segítségünkre, de talán Liamnek lehet annyi esze, hogy publikus helyen nem támad ránk. Néztem, ahogyan szemeivel szikrákat szórva felénk lépked a pulthoz, Lou pedig szemeit lesütve nézte a kávéját, keze remegett. Hatalmas tenyerem ő apró, hideg végtagjára tettem és egy biztató mosolyt küldtem felé. Minden rendben lesz.
Visszanéztem a magas, kabátos alakra, ahogyan a pultos hölggyel próbált meg jópofizni, miután pedig leadta a rendelését felénk indult. Éreztem, hogy Louis teljes testében összerezzen, minden erejét bevette mégis, hogy ne nyilvánítsa ki félelmét teljes mértékben. Mégis mi a francért kellett ennek idejönnie?
"Hé, de rég láttuk egymást." Vigyorodott el mellettünk sátánian, mire én szúrós szemmel, míg az előttem ülő rettegve pillantott fel rá.
"Mit akarsz, Liam?" Kérdeztem olyan ridegen amennyire csak tudtam.
"Ooooh, én csak beszélgetni szeretnék, ne légy ilyen mogorva." Mondta, mintha sajnáltatni akarta volna magát, de tudnia kellett volna, hogy ez egyáltalán nem jön be. A szememet forgattam, erősebben megszorítottam Louis kezét, hogy tudja, semmi baj sem lesz.
"Ez a hely nem a legalkalmasabb arra, hogy megvitassuk a kérdéseinket." Vágtam oda neki következő mondatomat, mire felhúzta a szemöldökét.
"Mégis miféle kérdéseinket? Azt, hogy megpróbálod ellopni tőlem a pasimat?" Kérdezte még mindig nyugodtnak tűnően, de mi ketten már így is tisztán érzékeltük hangjában a dühöt. Pár másodpercen belül úgy fog kitörni, akár valami évek óta szunnyadó, feldühödött vulkán.
A kis kék szemű felkapta tekintetét. Talán megriadt a hangnemtől, talán csak kíváncsi volt a beszélgetésre. Aggódással teli tekintetével pillantott rám, mielőtt ez félelemre változott volna és az asztal mellett állóra szegezte volna tekintetét. Talán ha a pillantással ölni lehetett volna Louishoz már a temetkezési vállalkozót kellett volna hívni, de én sem lettem volna másképpen.
"Megpróbálom ellopni? Elsőnek mérlegelned is kellene, hogy Louis mit akar. Helyesbítek. Melyikőnket akarja." Hangsúlyoztam ki utolsó előtti szavamat erőteljesen, hogy még ő is megértse miről beszélek. "Szerintem ez a kérdés már az iskolában el lett döntve, az utolsó napon." Tekintettem fel Liamre szemem sarkából. Tudtam, hogy ennek az időzített bombának már csak másodpercei vannak hátra, hogy robbanjon, én pedig ki akartam ezt várni. "Pontosan amikor te ott hagytad velem, és hosszú, de még milyen hosszú percekig csak sírt és sírt az én karjaimban valaki miatt, aztán--" Kezdtem el gondolatmenetemet, ám félbeszakítottak. Liam hatalmas kezével ragadta meg a felsőmet, rántott fel a székről, mi mögöttem fel is borult. Louis sokkolódott, fogalma sem volt, hogy mit tudna reagálni, csak hatalmas szemekkel bámult fel ránk, ajakit csak halk, sípoló hangok hagyták el. Az emberek a kávézóban mind rémülten bámulták a jelenetet, ahogyan az alak szikrákat szórva felém tartotta egyre erősebben a pulóverem nyakát.
"Nocsak, nocsak.. Csak nem.. Egy kávézóban akarsz megverni egy védtelen kölyköt, aki még csak nem is ártott neked?" Kérdeztem ártatlan arckifejezéssel, már láttam arcán, hogy egyre jobban és jobban vörösödik a dühtől. De még mindig nem robbant ki, s ez volt az egyetlen dolog, amire én vártam.
"Kussolj, Styles!" Emelte fel a hangját, mire körbenézve láttam, hogy párok összerezzentek, néhányan csomagolni kezdtek, hogy elhagyhassák a kávézót mielőtt még verekedés törne ki, s ezt meg is tették. Louis mindössze némán ült ott. Már éppen Liam kezéért nyúlt volna, mikor újra megszólaltam volna.
"Ne, Louis. Ezt nekünk kell elintézni." Tartottam felé a kezemet egy mosolyt villantva felé, majd újra Liam barna szemeibe néztem. "Egyszerűen nem tudod felfogni, hogy vesztettél, igaz?" Kérdeztem érdeklődve. "Nem tudod elfogadni, hogy elveszítetted Louist már akkor, mikor bántani kezdtek. Pedig csak fel kellene fognod egy nap..." Ráztam a fejemet, de már akkor éreztem, hogy itt a pillanat. Liam fogait csikorgatta, majd kezét emelve ütött meg, gondolom vissza sem fogva magát. Hátraestem, egyenesen a székre, amiről felrángatott.
Arcomat fájlaltam, de eszem ágában sem volt abbahagyni. Láttam, hogy a pult mögötti, az előbb még fáradt lány felélénkült, remegve, egy telefonnal a kezében rohant be a raktárnak vélt helyre. Louis felnyikkant, a széket kirúgva maga alól fogta le Liam kezét, hogy még egyszer meg ne tudjon ütni, bár ha akart volna gyenge karjai közül azonnal kiszabadult volna. Meg is tette. Öklét kiszakította a kék szemű vékonyka végtagjai közül és őt kezdte el rángatni, mélyen a szemeibe bámult, kiabálni kezdett vele. Eztán Liam kezei Louis nyakára fonódtak, egyre szorosabban szorították azt.
Nem várhattam tovább tétlenül ott, a földön, felálltam és minden erőmet egyetlen cselekedetbe fektetve rántottam le a kezét róla, mire ezúttal az angyal csuklott a földre, két apró kezét a nyakára helyezte és köhögött. Liam és én farkasszemet néztünk, amikor hirtelen autócsapódásokat hallottam. Kinéztem az ablakon. Egy rendőrautót láttam, belőle két férfi szállt ki, majd a kávézó felé vették az irányt, mi addigra már szinte teljesen üres volt. Természetesen azonnal rajtunk akadt meg a szeme és szakítottak szét minket.
Az eddig a pult mögött bujkáló hölgy előreszaladt, majd szinte sikoltozva, dadogva kezdett el elmondani mindent a tiszteknek.
"Az.. az úr ott.. Bejött és rendelt valamit, én azt hittem, hogy minden rendben lesz, mikor odament beszélgetni a másik két fiúhoz, aztán mikor beszélgettek hirtelen azt vettük észre, hogy felrántja a.. a göndör hajú fiút a székről és kiabálni kezd vele, de mást nem hallottam, csak.. csak egy ütést, aztán a másikat kezdte fojtogatni és.." Hadart a leány rám és Louisra mutogatva, míg a tisztek lefogták a még mindig forrongó Liamet, míg én Lou mellé guggoltam, pár szót váltva segítettem fel a földről, tartottam is meg, hiszen remegését érezve, nézve attól féltem, hogy megint el fog esni.
"Uraim, velünk jönnének mindannyian? Kihallgatásra van szükségünk. Ön is hölgyem." Nézett végig rajtunk az egyik rendőr, majd végül a hölgyre szegezte a tekintetét, ki bólogatni kezdett. Szemei szinte már könnybe lábadtunk. Én is bólintottam, a rám támaszkodóra pillantottam.
"Minden rendben, Lou? Tudsz járni?" Kérdeztem halkan, reméltem, hogy akkora baja nem esett. Kérdéseimre válasza csak egy bólintás volt, ahogyan egy pillanatra elengedtem, hogy kabátját ráadhassam, az enyémet is felemeltem a felborult székről, de csak magamra terítettem mielőtt kiindultunk volna az épületből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése