7. fejezet - Beep, beep, szól a szívem (2. rész)

Sziasztok! :) Ismét itt van Raven Agrippa és a My Saving Grace 7. fejezete, wuu! Nos hát nem igazán tudok most semmit sem hozzáfűzni, nagyon nagyon szépen köszönöm nektek ezt a rengeteg oldalmegtekintést és nagyon köszönöm a feliratkozóknak, valamint a kommentelőknek, hogy olvassák a történetemet! El sem tudjátok képzelni, hogy ez mennyi boldogságot jelent nekem minden nap, ez adja az erőt, hogy mindig ilyen 'hamar' hozzak nektek részeket! :D

Nem is tudom, hogy volt-e már reklámban, de mindenképpen szeretném veletek megosztani a pár napja kedvencemmé vált Love and Pain című fanfictiont. Egyszerűen zseniálisnak találom, a történet hihetetlenül érdekes olyan mód, hogy mióta elkezdtem olvasni (3 napja körül) le sem tudtam tenni, az óráimon és elalvás előtt-felkeléskor is olvastam, ezért is maradt el tegnap a rész, ezért pedig elnézéseteket kérem! Mindenesetre jó olvasást kívánok mindenkinek a mai részhez! :)

Raven Agrippa

1 hónappal korábban - Harry szemszöge

Szirénázást hallottam. Ezen kívül még sikolyokat, kiabálásokat. Egy-kettőt fel is ismertem talán, bár nem voltam benne biztos, de fogadni mertem volna, hogy a szomszédaink azok. Nővéreket hallottam, éreztem, hogy megfogják a testem, gondolom a pulzusomat próbálták kitapintani. Hallottam az egyik nővér megkönnyebbült sóhaját: "Még él!" Minden olyan zavaros volt. Most akkor meghaltam, vagy még élek? Nem nagyon vagyok benne biztos, hogy ez még az élet lenne. Miért ilyen sötét minden? Miért nem tudok beszélni, vagy csak megmozdítani egyetlen izmomat is a testemen? Az isten szerelmére, mondja már meg valaki, hogy mi történik velem!

Ez után hallottam meg egy hangot. A legrosszabbat az összes közül. Minden áron mozdulni akartam, de nem tudtam, s ez már fájt. Anya. Anya zokogott, folyamatosan kiabált hol az orvosokkal, hol hozzám próbált beszélni. Kíváncsi volt, hogy minden rendben van-e, hogy rendbe JÖVÖK-e, számomra pedig az egyetlen dolog amit akartam az az volt, hogy megnyugtassam, ám ez nem jött össze. Sikoltani akartam, kiabálni. Hangosan akartam kiabálni, sikítani egész addig, míg a torkom el nem ég és  már nem marad több oxigénem, amit el tudnék használni. Amikor hozzámért volt az a pillanat, mikor már sírni akartam. Nem kellett látnom, hogy ki érintette meg az arcomat, tudtam, hogy az anya volt. Ugyanaz az érintés volt, ami minden este az ágyba kísért, mikor még gyermek voltam, s most is gyakran nyugtatott ezzel. Ez volt az az érintés, ami segített ebben az egy hónapban, segített beilleszkedni. Az érintés, amit már mindennél jobban ismertem. Csak annyit akartam mondani "Anya, minden rendben lesz", de nem tudtam megtenni. Ez volt az a perc, mikor úgy éreztem, hogy a szívem megállt. A pillanat, amikor hangos csipogó hangokat hallottam körülöttem, az emberek sürgölődtek és mindenféle vezetékeket pakoltak rám, lélegeztető maszkot. Nyomást éreztem a mellemen, majd hirtelen megütött. Haldoklom és talán-talán ez rendben van így. Ez után minden fehér volt...

****************************

Harmadik személy szemszöge - 1 hónappal korábban

Anne pánik üzemmódban volt. Hisztérikusan járkált össze-vissza a kórházban, húzta a saját haját miközben kisírta a szemeimet. Annyi megválaszolatlan kérdés volt körülötte, de mind közül a legnagyobb, hogy miért? Miért akarta volna bárki is bántani a kisfiát, aki annyira kedves és barátságos volt mindenkivel? Úgy értem.. Egy héttel korábban fogott egy legyet a házban, s ahelyett, hogy megölte volna szabadon engedte. Harry sosem kezdeményezett veszekedést, vagy verekedést, s ez történt vele. Gondolta, hogy a szexualitásával lehet kapcsolatos, de Harry a minap azt mondta neki, hogy senki nem tud róla, hogy meleg.
Egyre jobban kezdett sírni, ötlete sem volt, hogy az ő kisfia él-e vagy hal. Egyébként a váróban senki sem tudta. Mindenki hallott már róla. Az összes szomszéd, valamint Harry barátai is, Zayn, Niall és Aiden. Mindhárman ott ültek Anne mellett a váróban, hihetetlen szomorú tekintetekkel. Annak ellenére, hogy nem ismerték Harryt elég hosszú ideje ők nagyon megkedvelték a kis göndör hajú srácot, mindannyian úgy bántak vele, mintha csak a kistestvérük lett volna. Tudták, hogy Harry törékeny, tekintve azt a napot, mikor a kiütős közben találták el. Sosem jöttek rá, hogy baleset volt vagy nem, de tudták, hogy Liam Payne keze volt a dologban, és ezek után a történtek után nyilvánvalónak tűnt, hogy nem lehetett véletlen, még azt is sejtették, hogy ő tette most ezt barátjukkal. De ki is mondana bármit a rendőrségnek? Természetesen senki, kivétel, ha törött orral és monoklikkal szeretnének mászkálni az iskolában, vagy egyszerűen pont ebben az intézményben kikötni úgy, mint barátjuk.
Órák teltek el, még mindig semmi jelet nem kaptak Harryről, s ez mindenkit halálra ijesztett. A legtöbb szomszéd már hazament azzal az ürüggyel, hogy a családjuk várja őket, de valójában csak nem akartak tovább unatkozni. Anna már abbahagyta a járkálást, hiszen a nővér maga mondta neki, hogy hagyja abba. Attól tartott, hogy elájul vagy pánikrohama lesz. Szóval Anne most csak ült ott, egyfajta sokkos állapotban, könnyei már nem folytak szemeiből, szinte teljesen kiszáradásig sírta szemeit. Már csak ő volt ott, valamint Harry barátai. Az édesanya mondta nekik, hogy menjenek nyugodtan haza, pihenjenek iskola előtt, hisz senki nem tudja, hogy mikor kapnak hírt, de amint ez megtörténik értesíteni fogja őket, ám a fiúk megtagadták. Ők igazán jó barátok voltak, egész éjjel ott maradtak még akkor is, ha hiányoznának az iskolából másnap. Már majdnem hajnali 1 óra volt.
Hajnali 3 óra volt mikor végre híreket kaptak. A nővér a váróterembe ment, s Harry Styles nevét mondta, hozzátartozóit kereste szemével. Anne-n újra felülkerekedett a pánik, de mégis megkönnyebbülés töltötte meg arcát, hogy végre hallhat valamit a fiáról. Felrázta maga mellett az alvó srácokat, akik azonnal magukhoz tértek mikor látták, hogy a nővér ott áll előttük.
"Mi vagyunk azok! Hogy van?!" Kérdezte Anne hirtelen. A nővér komoly arcot vágott, Anne pedig erre hangosan zokogni kezdett.
"Oh istenem! Ó, istenem, ne mondd, hogy halott, kérem, ne mondja, hogy halott!" Kezdett el sikoltozni. A nővér tágra nyílt szemekkel figyelte, majd próbálta lecsillapítani az előtte szinte már ülve sem maradó nőt.
"Nem, nem asszonyom, ő nem halt meg, erről biztosítani tudom. Egyébként majd arra szeretném kérni, hogy jöjjön velem." Mondta. Anne megkönnyebbülten kiáltott fel, de még mindig aggódott, hogy mi lehet a baj a fiával. Mindannyian követni kezdték a nővért, mikor is megállította őket.
"Sajnálom srácok, de csak családtagok jöhetnek." Kezdte. Mielőtt a fiúk könyörögni kezdhettek volna Anne visszavágott.
"Ők..Ők családtagok! Ők az unokatestvérei." Közölte, bár hazudott. A nővér végignézett mint a négy személyen maga előtt, majd sóhajtott.
"Nagyon jó, akkor kövessenek." Mondta, a srácok pedig követni kezdték. Niall gyorsan suttogni kezdett. "Köszönjük szépen Mrs. Styles." Anne elengedte első mosolyát egészen azóta, mióta ez az egész megtörtént, majd ő is suttogni kezdett. "Egyébként Ms., de szívesen drágáim, tudom, hogy mennyire látni szeretnétek őt." Mondta, majd követték a nővért egész addig, míg meg nem álltak a 111-es szoba előtt.
"Szóval ez az ő szobája." Mondta az ápolónő, majd kinyitotta az ajtót, beengedte őket, de az amit láttak már majdnem lélegzetelállító volt. Harry egy kórházi ágyon feküdt, teste teljesen be volt borítva csövekkel és vezetékekkel, arcán lélegeztető maszk volt, minek felületén látszott lélegzetvétele, aludt. A homloka gézzel volt betekerve, szemén hatalmas monokli tátongott, jobb arcának oldalán is lila folt ékeskedett, míg bal oldala vörös volt és duzzadt. A csuklóját eltörte, az gipszbe volt téve. Egyéb sérülései is voltak, miket egyébként nem lehetett látni. Nem volt egyszerű ránézni, a véraláfutásokra a hasán, töréseire elszórva teste több területén. Összefoglalva Harry szörnyen nézett ki, s ha nem látszott volna, hogy lélegzik mindenki azt gondolta volna, hogy már régen halott.
Anne lassan közelebb sétált a fiához, megszorította kezét, majd arcát simogatta. Több és több könny kezdett el lefolyni arcán, ahogyan kisfiának szörnyű látványával kellett szembe néznie.
"Istenem, szegény drágám.." Suttogta teljesen összetörve. Zayn, Aiden és Niall is közelebb sétáltak, Harryt nézték könnyekkel a szemeikben. Elmondhatatlanul szörny volt így látni a barátjukat.
"Rendben van..?" Kérdezte Aiden.
"Természetesen nincs, te idióta! Nézz már rá!" Csattant fel Zayn Aident bámulva, mintha csak ők ketten lettek volna a szobában.
"Csak feltett egy kérdést Zayn, miért kell mindig ilyen faszként viselkedned vele?!" Kérdezte niall felkiáltva Zayn bosszantó hozzáállásán.
"Majd abbahagyom, hogyha be tudja fogni a kurva száját és nem tesz fel idióta kérdéseket!" Mondta Zayn, ki úgy tűnt, hogy most fogja megütni a legjobb barátját, de Anne leállította.
"Fiúk most hagyjátok abba ezt az ostobaságot! Tudom, hogy ez egy hosszú éjszaka volt mindenkinek, de nem adja meg a jogot arra, hogy kiabáljatok egymással. Tudni akarom, hogy mi a probléma  a fiammal, de ha továbbra is így viselkedtek azonnal kidoblak mindhármótokat ebből a kórházból!" Kiáltott fel Anne is, hangja az egész szobát csendessé varázsolta. A három fiú bólogatott, lenéztek a földre, s úgy gondolták, hogy ezzel hoztak szégyent Harry édesanyjára, még több stresszt okozva neki..
A nővér Harry papírjaival a kezében tért vissza a szobába és sétált eléjük. Egy hangos sóhajtás után kezdte el mondani, miket leírva látott.
"Ms. Styles. A fia agyrázkódást szenvedett olyan erősen, hogy az a csoda, hogy még él. Már majdnem elveszítettük őt a mentőben, de képesek voltunk újraéleszteni. Ennek ellenében a komoly fejsérülése miatt kómába esett." Magyarázta, mire mindenki szinte teljesen elsápadt. Kóma. Harry kómába esett. Nem volt halott, de tudták, hogy nem is fog magához térni egyhamar.
"Istenem, meddig lesz kómában?" Kérdezte a nő remegve, megszorította a fia nem törött kezét.
"Ezt az orvos sem tudta megállapítani. Hetek, hónapok, de évek kérdése is lehet, jelenleg nem lehet megmondani. Az orvosok azt mondták néhány hónap múlva felébred a becslések szerint. Sajnálom, adok időt, hogy egyedül maradjanak vele. Maradjanak ameddig csak szeretnének, amint többet tudok értesíteni fogom önöket." Mondta, majd kisétált a szobából.
Anne a fia testére esett, mellkasán zokogott. Nem értette, hogy miért történt mindez. Aznap reggel megcsókolta fia arcát, majd felhívta a munkahelyét, hogy nem megy be dolgozni, s újra mellkasára feküdt mikor rájött, hogy nem fog felébredni rá. Niall megragadta egy kis részét Harry kórházi hálóingjének, s erősen megszorította azt.
"Minden rendben lesz haver, tudom. Tudom, hogy meg tudod csinálni." Suttogta, majd végignézett mindenkin a teremben. Zayn bólogatott Aidennel együtt, kik egymásra hajolva adták a támogatást a másiknak.
"Igen Harry, rendben leszel." Mondta Aiden is.
"Tökéletesen." Ismételte meg Zayn is. Anne felnézett a fiúkra, majd egy könnyes mosolyt kaptak tőle.
"Köszönöm fiúk. Köszönöm a hiteteket." Suttogta a 3 fiúra, kik szintén elmosolyodtak. Tudták, hogy Harry anyja most igazán rászorul a támogatásra.
Az ajtó hirtelen kinyílt, majd mindenki egy alakra nézett, ki pánikolt és szomorúnak tűnt. A lány az ajtban nézett végig mindenkin, majd a betegen is, s akkor tört darabokra.
"Oh, anya!" Kezdett el sírni, majd hozzá sietett és kezdte el ölelgeteni édesanyját minden erejével, vállán zokogott.
"Oh Gemma drágám, minden rendben van.. Minden rendben lesz." Kezdte Anne, ahogyan ő is folytatta a sírást. Egy ideig így maradtak, egymás karjaiban sírtak. Gemma éppen az egyetemen volt, mikor elmondták neki, hogy a testvére kórházban van, és talán nem is éli túl. Azonnal a repülőtérre rohant, lefoglalta a jegyet az első járatra, s végig sírt az egész úton. A többi utas aggódva ment oad hozzá, s kérdezték, hogy rendben van-e. Gemma üvölteni akart, hogy "Ó, persze, de az öcsém lehet, hogy már halott!", de ehelyett ő csak bólogatott abban a reményben, hogy megértik: Nem akar beszélgetni senkivel. Most itt volt, látta az öccsét, csak a földre akart zuhanni, s összekuporodva sírni. Szerencsére édesanyja ott volt, s tartotta őt, hogy ez ne következzen be.
Mind az öten ott maradtak egész éjszaka. Zayn, Aiden és Niall végül elmentek 6-kor mivel Anne azt mondta, nekik, hogy meg kell próbálniuk iskolába menni, így ők egy szemhunyásnyi alvás nélkül indultak el az intézménybe, rengeteg kávét megittak aznap. Gemma otthon maradt egész héten, mielőtt még visszament volna az egyetemre. Vagyis vissza erőszakolták volna az egyetemre. Vissza kellett mennie, mielőtt túl sokat kihagyott volna, s nem tudta volna beérni társait. A srácok lassan visszaestek a régi kerékvágásba az iskolában, de úgy érezték, hogy minden sötét ott ahová mennek, hisz nem volt ott Harry, aki beszínezte volna napjaikat, s ki tudja meddig fekszik majd még azon az ágyon. A legrosszabb az volt, hogy a rendőrség pedig nem is törődött az üggyel, hiszen nem volt bizonyíték rá, hogy ki tehette. A legjobb esély ennek kiderítésére Harry volt, de miközben kómában van képtelen lett volna kitálalni mindenről, különben is csak 16 éves, nem hitték, hogy olyan egyszerűen elmond majd mindent. Niallnek persze volt ötlete, hogy ki tehette. Harry és Louis együtt dolgoztak azon a projekten, szinte biztos volt benne, hogy kiderült és megverte miatta Harryt. De két probléma volt az elmélettel: Nem volt bizonyítéka, de ha Louis mondott is volna valamit Liam megtudta volna, hogy Niall beköpte a rendőrségnek, s nagy valószínűséggel ő is ugyanott kötött volna ki, ahol most barátja. Persze ha megtehette volna egy szempillantás alatt bemártotta volna nem törődve a következményekkel magára nézve, de ez is mindössze egy elmélet volt részéről.
Nem lehetett megmonadni, hogy ki tette, mit és miért, de mindenki remélte, hogy Harry képes lesz megválaszolni ezt a kérdést, mikor majd felébred.