5. fejezet - A senki hőse

Sziasztok! Nos megírtam a következő részt és mivel mostanában a gépemen nem működik a word ezért fel is tettem, mivel nem tudtam volna elmenteni :) Nos, ezen kívül, ha tudnék ajánlani egy kis önreklámot, akkor egyik olvasóm kérésére elkezdtem egy Zouis fanfictiont is írni Save Me Tonight címmel, fantasy stílusban :) Ha elolvasod remélem ez is tetszeni fog, valamint jó olvasást kívánok ehhez a részhez.

Raven Agrippa

Harmadik személy szemszöge (te szent isten)

Louis és Harry együtt töltötték minden estéjüket pénteken és szombaton, meglepő módon pedig még egy apró feszültség sem volt köztük. Louis, ha megkérdeznék tőle azt mondaná, hogy igazság szerint jól érezte magát Harryvel, jobban mint Liammel, mióta ő elkezdett agresszív lenni, bár még halványan emlékezett az időre, mikor kedves volt vele. Az írást már az első napon befejezték, Louis már első nap addig hajtotta magát, hogy mire az órára nézett rájött, hogy már éjfél is elmúlt. Harry felajánlotta neki, hogy töltse nála az éjszakát, de Louis gyorsan megrázta a fejét és udvariasan utasította vissza. Haza kellett mennie az édesanyjához és a testvéreihez, hogy ne aggódjanak miatta.

A szombat első fele amolyan pihenés volt. Miután Louis beadta Liamnek az ürügyet, hogy vigyáznia kell a beteg anyukájára, délután már mehetett is Harryhez, hogy tovább dolgozhassanak, de még aznap is egy kissé sokáig maradt. Úgy döntöttek, hogy a háború egyik fegyverét fogják elkészíteni, Harry igazán kreatív volt, szóval agyagból kezdték el megcsinálni. A két tizenéves fiú körül mindenhol újságpapírok voltak, ők maguk pedig teljesen agyaggal voltak fedve, miközben egymáson nevettek. Louis nagyon régen nevetett már így, pedig azt gondolta, hogy már soha nem is fog újra őszintén nevetni, de ezzel párhuzamosan Harry arca is egyre felderültebb lett, sosem hallott még ilyen angyali, tiszta nevetés, mint a Louisé. Azt hitte, hogy ilyenre csak a babák képesek.

Már vasárnap volt. Az utolsó nap, mikor tudtak találkozni és befejezni a munkálatokat, majd meggyőződni arról, hogy a projekt tökéletes. Louis ma korábban ment Harry házába, hogy korábban is érhessen haza, pedig ő imádta a vasárnapokat a családjával tölteni. Eközben Liam magányosnak és idegesnek érezte magát Louis nélkül. Már megszokta, hogy a hétvégéket vele tölti, s nem volt képes elhinni, hogy Louis anyja még mindig beteg, pedig Lou mindig ezt mondta neki. Ő sose hazudna Liamnek, ugye? Ma úgy döntött, hogy meg fogja látogatni a barátját, azt gondolta, hogy ez segíthet a magányán, de azt próbálta elrejteni, hogy kissé kanos is. Ő gyorsan vezetett, nem is törődött azzal, hogy elmondja a másnapos testvérének, hogy megy valahova. Mikor hazaért már észrevette, hogy Jay kocsija nincs ott. Összevonta a szemöldökét, zavart volt és haragos. Ha Jay beteg miért is ne lenne otthon? Kiszállt a kocsiból, majd halkan bekopogott az ajtón. Mikor ki is nyílt előtte meglepetten tapasztalta, hogy Jay áll vele szemben, s egyáltalán nem is néz ki betegnek.

"Ó, szia Liam. Mi szél hozott erre?" Kérdezte udvariasan.

"Azért jöttem, hogy lássam Louist. Egész hétvégén nem láttam, kezdtem magányos lenni." Vallotta be, majd bekukucskált a házba, hogy látja-e valahol Louist, majd az anyjára nézett zavartan.

"Oh, ő egy barátjánál van és egy iskolai projekten dolgoztak egész hétvégén. Azt hittem elmondta neked is." Liam összeszorította az állkapcsát, egyre dühösebb lett minden másodperccel.

"Milyen barátjánál?"

"Egy fiúnál, akit Harrynek hívnak. Harry Styles. A te barátod is?" Liam szinte már forrongott. Az ő Louisa, AZ Ő LOUISA azzal a kibaszott kurva Harry kölyökkel volt, és ő nyilvánvalóan emlékezett, hogy megfenyegette, hogy maradjon távol Louistól vagy különben... And Louis önként lóg vele?! Ez nem lehet igaz, nem történhetett meg!

"Akkor nem is vagy beteg?" Kérdezte ignorálva Jay kérdését, ki felhúzta a szemöldökét, zavartan megrázta a fejét. Liam úgy érezte, hogy azonnal lyukat fog ütni a falba idegességében, de aztán eszébe jutott, hogy miért verne szét egy falat, ha mást is tud? Egy gonosznak látszó mosoly jelent meg az arcán a gondolatra.

"Nos, akkor azt hiszem, meglátogatom Harryt és Louist." Mondta és visszasétált a kocsihoz, Jay pedig egy ideig csak pislogott rá, még mielőtt becsukta volna az ajtót. Liam a kocsi ajtaját a dühtől vezérelten egyszerűen becsapta. Vigyázni fog a barátjára, a pasijára, olyannyira, hogy soha többé ne jusson eszébe hazudni neki.

****************************************

Harry és Louis még mindig Harry házában voltak, a projekt utolsó részletein dolgoztak. Harry éppen festette a fegyvert, míg Louis utoljára elolvasta a szöveget, hogy nem talál-e benne hibát. Az utolsó bekezdésben máris talált egy hibát, örült neki, hogy nem voltak túl lusták ahhoz, hogy ne nézzék át az utolsó nap, mint ahogyan néhány másik diák valószínűleg tette. Mikor az utolsó szót is elolvasta elégedetten, büszkén magára mosolyodott el, letette a papírt és a szemüvegét, majd úgy döntött, hogy megnézi a másikat. Louis lassan leült Harry mellé, aki még mindig régi újságokkal és festékkel volt körülvéve, de úgy nézett ki, hogy hamarosan úgyis fel fog nézni a túl csábító gondolatra, hogy Louis hihetetlen közel ül mellette.

"Ez rohadt jól néz ki." Mondta Louis kizökkentve Harryt a gondolatai közül, aki egy kissé megugrott ijedtében, majd azonnal meg is nyugodott, ahogy a mellette ülőre nézett, ez után pedig tipikusan gödröcskésen mosolyodott el, ő is büszke volt a munkájára.

"Tudom, épp az utolsó simításokat végzem, mielőtt teljesen készen lennénk." Louis kissé tétovázott ahogyan meghallotta.

"Aztán már nem lesz okunk miért együtt lenni." A lábaira nézett, nem akart találkozni Harry pillantásával, kinek gödröcskés mosolya el is tűnt, látszólag mélyen elgondolkozott. Megrázta a fejét, mintha önmagával vitázott volna. A kezét Louis vállára tette, ki pedig rá is nézett.

"Nem kell vége lennie Lou, ebben a pár napban jobban megismertelek, és remélhetőleg te is engem, és nem tudom, hogy ez kölcsönös-e, de én szeretnék rád mostantól barátként gondolni." Jelentette ki, miután öntudatlanul csúszott közelebb, így a térdeik keresztben összeértek. Louis szemei felragyogtak, ám ugyanekkora mértékű bizonytalanság is látszott bennük.

"Igen, én is így gondolom." Válaszolt tétovázva Louis, mire Harry mosolya visszatért, s most ő olyan izgatott volt, hogy lecsapott Louisra egy nagy öleléssel, mire mindkettejük a földre zuhant, Harry Louis felé. Louis egy meglepett kis nyikkanással válaszolt, majd nevetett, de szintén átölelve Harryt. Miután abbahagyták a nevetést Harry megtámaszkodott a két kezével Louis feje mellett és lenézett rá. Az alatta lévő egyfajta szerető pillantással nézett fel rá, ám a félelem még mindig ott lapult szemeiben. Harryben megvolt az a képesség, hogy el tudta volna törölni az összes félelmét. Harry végül lehajolt, Louis szemei pedig csodálkozásában kerekedtek el. A orruk összeért, mindketten érezték egymás leheletét ajkaikon, már közel voltak egymáshoz, csak egy miliméter és—

*Kopp kopp kopp* Úgy hangzott, mint egy ideges, gyors kopogás, a fiúk pedig csak lassan néztek el az ajtó felé. Harry gyorsan felkelt, Louis pedig felnyomta magát a kezeivel, a szemöldökét ráncolta egy kevés pírral arcán, végül pedig lassan fel is állt. Az egyik kezét esetlenül a tarkójához emelte, megvakargatta azt, látva, hogy Harry arcán is eluralkodott ugyanaz a vörös szín.

"Uh, megnézem, ki van az ajtóban." Kezdte Louis, Harry pedig némán bólintott, majd a konyhába indult egy pohár vízért. Louis az ajtóhoz sétált, kinézett az apró lyukon, de semmit nem látott, valakinek a kezei eltakarták azt. Összeráncolta a szemöldökét, majd kinyitotta az ajtót, tágra nyílt szemei tökéletesen tükrözték a hirtelen rátörő félelmet.

"Liam-" Louis be sem tudta fejezni, hirtelen kirántották a házból, fájdalmasan csapódott a téglafalnak, mire fel is nyögött a fájdalomtól.

"Szia Louis, micsoda meglepetés, hogy itt látlak." Mondta Liam összeszorított fogakkal, a düh csak úgy forrongott benne.

"Liam, h...hogyan ta..találtál meg itt..?!" Kérdezte Louis pánikolva, Liam pedig elvigyorodott.

"Vannak módszereim, már tudnod kellene cukipofi." Motyogta Louis fülébe, ki teljesen lefagyott a félelemtől. Liam lassan elhajolt tőle, a kezeit még mindig Louis felsőjén tartotta. "És most, hogy tudod, hogy itt vagyok. Mi a francot keresel ennek a szemétládának a házában, és miért hazudtál nekem róla?" Louis nagyot nyelt, de mielőtt válaszolhatott volna az ajtó kinyílt, s Harry sétált ki rajta kíváncsian, hogy mi történik. A szemei elkerekedtek, ahogyan meglátta a jelenetet maga előtt. Liam vigyora szélesebb lett, Louist a földre dobta, mint egy zsák szemetet és Harry felé kezdett sétálni.

"Nos, nos nos.. Az emlegetett rohadt ördög is megjelent, a kis Harry, aki szeret mások dolgaihoz piszkálni, ami nyilvánvalóan nem az övé.." Liam megragadta Harry ingét, közelebb rántotta magához, a homlokuk szinte összeért. "Most megmutatom neked, hogy milyen az, ha nem figyelsz rám, te szemét." Jelentette ki mielőtt elhajolt, s vert be egyet Harrynek olyan erősen, hogy az a földre esett.

"LIAM, KÉRLEK NE!" Sikított Louis a földről, a könnyek árvízként folytak le arcán, úgy érezte, hogy újabb pánikrohamnak lesz részese, ahogyan a jelenetet nézi. Liam ignorálta Louis kérlelését, öklei folyamatosan csak verték az alatta lévőt, Harry kezei pedig hiába próbálták megvédeni magát, ő sokkal nagyobb és erősebb volt. Liam verte Harry arcát, mellkasát, hasát, s úgy mindenhol ahol csak elérte. Louis végre megszerezte a kellő erőt ahhoz, hogy felkeljen a földről, remegő lábakkal siessen oda, amilyen gyorsan csak tud. Megpróbálta lehúzni Liamet Harryről, de szinte semmi nem történt, túl gyenge volt ahhoz, hogy megállítsa. Harry orra, szája, s egész arca vérzett, na meg ki tudja még hol, már régen abbahagyta a küzdelmet, nem volt ereje megemelni a kezeit, régen elájult.

"LIAM KÖNYÖRGÖM! MEGÖLÖD!!" Ordított könnyei közt Louis, próbálta erősebben lehúzni róla Liamet. "KÉRLEK LIAM! KÖNYÖRGÖM, HAGYD ABBA! BÁRMIT MEGTESZEK NEKED, CSAK HAGYD EZT ITT ABBA!" Erre a mondatra Liam abba is hagyta az élettelen Harry verését, egy pillanatra még ránézett, majd fel Louisra. A szemei vörösek voltak könnyeitől, könyörögve bámult rá remegő testtel.

"Akármit?" Kérdezte, Louis pedig gyorsan bólogatni kezdett.

Liam leszállt Harryről, majd végül felállt. Louis megpróbált letérdelni, hogy lássa Harry életben van-e még, de Liam megragadta a karját és sikeresen megállította őt ebben. Liam Louis fülébe suttogta a számtalan kérését, amitől Louis csak még jobban zokogni kezdett. Mikor Liam elhajolt tőle Louis összeszorítva a szemeit bólogatott mielőtt még meggondolhatta volna magát.

"Jó, akkor mi most elmegyünk." Mondta egyszerűen Liam.

"Várj! Megteszek mindent, amit kérsz, de könyörgök engedd meg, hogy hívjam a mentőket!" Liam egy pillanatra elgondolkozott, majd bólintott ahogyan újra az élettelen testre pillantott, úgy gondolta, hogy nem igazán fog jelenteni semmit, ha felhívja a mentősöket. Mihelyst Louis végzett a telefonon beszéléssel Liam megragadta a karját sokkal erősebben, majd elvezette őt az autóig, kinyitotta a hátsóülés ajtaját, s egyszerűen bevágta rajta Louist. Liam átkocogott a saját üléséhez, beindította az ajtót és egészen hazáig vzetett, miközben folyamatosan markolta Louis csuklóját egyre erősebben és erősebben. Louis egyáltalán nem figyelt a fájdalomra, amit egyre erősebben érzett a csuklójában, csak Harryre tudott gondolni, s imádkozott Istenhez, hogy még életben van.