15. fejezet - A vallatás

Sziasztok sziasztok :D Itt Raven Agrippa és a My Saving Grace következő adás-- Izé, része :)

Először is: NAGYON NAGYON szépen szeretném megköszönni nektek, hogy a blog elérte a több mint 5000 nézettséget!! Hihetetlenül hálás vagyok nektek, drága olvasóim! Nos egyetlen kérdést tennék fel nektek: Mit szeretnétek, mivel ajándékozzalak meg titeket ennek a gyönyörű számnak alkalmából? :) Most nagyon örülnék egy pár kommentnek, főleg ezzel kapcsolatban >w<

Mindenesetre jó olvasást kívánok nektek a részhez és még egyszer nagyon nagyon köszönöm!

Raven Agrippa

Louis Tomlinson

Annyira jól éreztem magam! Annyira jól alakult minden, boldog voltam, hogy Harryvel lehettem. A hangulat szinte felhőtlen volt, azt hittem, hogy végre eljön a nap, amikor nem kell majd aggódnom semmi miatt, csak örülhetek az együtt töltött pillanatoknak. A csengő igazán gyakran megszólalt a kávéházban, sokan tértek be ebben a havas időjárásban. Ám egy alkalommal az aranyos csilingelő hangnak nem tudtam örülni. A mosoly lefagyott arcomból, s ezt Harry is pontosan látta. Megremegtem egy pillanatra, szívem egyre hevesebben vert a mellkasomban. Rettegtem, ahogyan megláttam az alakot, ki belépett az ajtón. Liam volt az. Nem tudtam, hogy azért jött be, mert meglátott minket az ablakból, vagy teljesen véletlenül tévedt be ide, de az előbbit tartottam valószínűbbnek, pontosan tekintete miatt. Szinte fel tudott volna nyársalni vele mindkettőnket. Figyeltem mozdulatait, ahogyan a pulthoz sétál, a kávémra szegeztem a tekintetemet és próbáltam oda is koncentrálni. Remegtem, fogalmam sem volt, hogy most mi fog következni, de féltem tőle. A barátaink most nincsenek itt, hogy segítsenek, s ahogyan őt ismerem a legkevésbé sem fogja érdekelni, hogy publikus helyen vagyunk. Aggódtam, de nem magam miatt. Harryt féltettem. Már megint miattam fog bajba kerülni! Istenem, én azt nem bírom ki! Lépteket hallottam az asztalunk felé közeledni. Szinte tudtam, éreztem, hogy Liam léptei azok. Ledermedtem, már csak remegni tudtam. Akármennyire is próbáltam nem kimutatni, hogy rettegek nem sikerült. Ekkor hallottam meg szinte már idegesítőnek.. Sőt! Annak talált hangját.
"Hé, de rég láttuk egymást." Hallottam hangján, hogy vigyorog. Mi mást csinálhatott volna.. Ám ezt gonoszsággal tette. Hangszínéből teljesen kivehető volt, hogy semmit nem akart jobban, mint mindkettőnket itt helyben megölni. Harryre pillantottam, szemeiben gyűlölettel nézett fel rá. Hatalmasat nyeltem, de én már nem tudtam ugyanazt az arckifejezést tükrözni felé. Inkább a szorongás tükröződhetett szempárjaimból.

"Mit akarsz, Liam?" Hallottam Harry kérdését. Hangja kimértebb volt, mint valaha, mióta ismerem. Édes istenem, Liam ezt rémesen fogja lereagálni!

"Ooooh, én csak beszélgetni szeretnék, ne légy ilyen mogorva." Mondta olyan hangon, mintha csak sajnálnunk kellene, hiszen teljesen a lelkébe gázoltunk. Milyen vicces.. Csak épp elfelejtettem nevetni.. Éreztem, hogy Harry is kezdett ideges lenni, de nem tudtam mi jár a fejében. Megszorította a kezemet amolyan 'minden rendben lesz'-t sugárzóan. Nagy levegőt vettem. Csak reménykedni tudtam.

"Ez a hely nem a legalkalmasabb arra, hogy megvitassuk a kérdéseinket." Köpte oda neki Harry. Mégis mit akar ezzel..? Miféle kérdéseiket..? Lemaradtam valamiről?

"Mégis miféle kérdéseinket? Azt, hogy megpróbálod ellopni tőlem a pasimat?" Tette fel kérdését Liam is. Próbált nyugodtnak mutatkozni, de ismertem már ezt. A szüleim előtt rengetegszer megjátszotta, hogy rendesnek látszódjon. Legbelül már szinte robbant. Harryre kaptam a tekintetem. Aggódtam miatta, nem akartam, hogy baja essen. A pillantás ugyan hamar félelemmé változott azonnal és Liamre néztem. Istenem, hát ide lyukadtunk ki..

"Megpróbálom ellopni? Elsőnek mérlegelned is kellene, hogy Louis mit akar. Helyesbítek. Melyikőnket akarja." S teljesen egyet értettem vele. Bár.. Hangoztatnom ezt nem igazán szabadna.. "Szerintem ez a kérdés már az iskolában el lett döntve, az utolsó napon." Folytatta mondandóját Hazza, hangja erős volt és magabiztos. "Pontosan amikor te ott hagytad velem, és hosszú, de még milyen hosszú percekig csak sírt és sírt az én karjaimban valaki miatt, aztán--" Fejtegette még tovább és tovább annak a napnak eseményeit, melyek immáron már az én fejemben is kezdtek felelevenedni. Összerezzentem a gondolatára is. Ám ekkor gondolatmenetemet félbeszakították. Liam megragadta Harry pulóverét, fel is rángatta az asztaltól, mögötte a szék hatalmas csattanással borult fel. Teljesen sokkot kaptam, még csak azt sem tudtam mit tehetnék, vagy mondhatnék. Az egyetlen dolog, ami elhagyta ajkaimat azok apró, kétségbeesetten sípoló hangok voltak. Nem tudtam arra figyelni, hogy a kávézóban lévő több tucat ember erre mit reagált, csak a két fiúra tudtam összpontosítani. 

"Nocsak, nocsak.. Csak nem.. Egy kávézóban akarsz megverni egy védtelen kölyköt, aki még csak nem is ártott neked?" A következő Harry hangja volt ami eljutott az agyamig. Az ő arckifejezése amolyan ártatlan kisfiút tükrözött, míg Liamen látszott, hogy egyre jobban vörösödik a dühtől.

"Kussolj, Styles!" Emelte fel a hangját. Beleremegtem a hirtelen hangnemváltásába. Szóval most már nagyon dühös.. Tudtam, hogy verekedés fog kitörni, ha nem teszek semmit, néma csendben próbáltam Liam keze után nyúlni, ám a bongyori hangja megállított.

"Ne, Louis. Ezt nekünk kell elintézni." Tartotta felém a kezét, mosolyt villantva rám. Ezzel csak jobban dühíted Liamet, idióta! Hamar meg is szakította szemkontaktusunkat, hogy újra ellenfeléébe bámulhasson. "Egyszerűen nem tudod felfogni, hogy vesztettél, igaz?" Kérdezte érdeklődve, majd folytatta is. "Nem tudod elfogadni, hogy elveszítetted Louist már akkor, mikor bántani kezdtek. Pedig csak fel kellene fognod egy nap..." Saját szava erősítése érdekében még a fejét is rázta. Mindketten tudtuk már, hogy ez itt a vége. Liam fogai csikorogtak, majd kezét emelte. Megütötte. Fejemben újra és újra lejátszódtak a pillanatok, amikor pár hónapja a házuk előtt verte meg, én pedig... Már csak Harry puffanását hallottam a földön, ahogyan a mögötte felborult székre esett.

Muszáj volt észbe kapnom, egy nyikkanás után rúgtam fel magam alatt a széket és álltam Liam útjába, fogtam le kezeit, hogy meg ne tudja ütni még egyszer. Talán ha nagyon akart volna ki is ránthatta volna kezeit enyémek közül, hiszen úgy 10x volt erősebb, mint én. Csak gondolnom kellett rá, meg is tette. Két felkaromat megragadva kezdett el rángatni, ordítozott velem. Rémes dolgokat vágott a fejemhez, de úgy gondoltam még meg is érdemeltem. Csak ne bántsa Harryt!

A következő amit éreztem erős ujjai nyakamra fonódása volt. Megfulladok. Egy rohadt kávézóban fog megölni! Egyre kevesebb levegő jutott a tüdőmbe, kezdett teljesen összeszorulni az utolsó kis levegőcseppeket is kiszorítva belőlem. A szorítás hirtelen szűnt meg. Harry rángatta le kezeit rólam, ám annyi erő már nem volt bennem, hogy meg is tudjak állni, lábaim egyszerre csuklottak össze alattam. Ezúttal én magam nyomtam hozzá kezeimet a nyakamhoz, lihegés és köhögés közepette éreztem, hogy bőröm lüktet kezei nyomán.

Odakintről autócsapódás hallatszott, de már csak arra sem volt erőm, hogy kinézzek az ablakokon. Csak annyit tudtam, hogy a kávézó rajtunk kívül már teljesen üres volt, de ezt a rémes 'magányt' a rendőrök törték meg. A leányzó, ki kiszolgált minket egész addig a pult mögött bujkált, majd az urakat meglátva rohant is elő és magyarázott el mindent, hogy mik történtek. Még mindig a földön terpeszkedve hallgattam meséjét. Remegtem, semmi erőm sem volt arra sem, hogy megmozduljak, míg egy alak mellém nem guggolt. Oda emeltem a tekintetemet, ennyire még talán sosem örültem Harrynek.

"Minden rendben van, Lou? Nagyon fáj?" Tette fel a kérdését, kezét a torkom felé emelte, de vissza is húzta. Tudta, hogy ezt most nem kellene, hálás is voltam neki ezért. Bólogattam, ő pedig felsóhajtott. "Gyere, állj fel." Nyújtotta a kezét. Tétováztam, bár fogalmam sem volt, hogy miért. Nem is érdekelt, elfogadva álltam fel azt és hagytam, hogy felálljon velem. Lekötelezve éreztem magam amiatt, hogy még meg is tartott. Biztos vagyok benne, hogy ha nem tette volna újra a földön kötöttem volna ki. Gondolataim közül a rendőrök szakítottak ki, kik arra kértek, hogy menjünk be velük az őrsre..

******************

Fogalmam sincs mennyi ideje voltunk ott, de óráknak tűnt. Egész biztos, hogy azok is voltak. Egy váróterem szerű helyen kellett várakoznunk, hogy a kihallgatáson mi következzünk. Én már régen végeztem, mikor anya befutott. Körbetekintett a szobában, szemei természetesen rajtam akadtak meg, hozzám is sietett és átölelt, ő is kikérdezett, hogy mi történt a kávéházban, bár könnybe lábadt szemeimet elnézve inkább annyit válaszolt: Majd otthon megbeszéljük. Mindezek után csak csendben ült mellettem, remegő kezemet szorongatta, míg Harryre vártunk. Már az ő anyukája is befutott, éppen a fürtöske nővérével telefonált. A vonal bontása után ő is felém fordult, de szintén nem erőltetett semmit. Mindig is kedveltem az anyukáját, hihetetlenül kedves volt velem. Az órára tekintettem. Már este fél 12-t mutatott, mikor végre Harry is újra csatlakozott hozzánk. Meglátva alakját pattantam fel a kanapéról és siettem hozzá szorosan magamhoz ölelve. Nem tudtam uralkodni magamon, szipogni kezdtem pulóverét könnyeimmel átitatva. Szerencsétlen.. Még be sem engedtem lépni az ajtón, máris letámadtam, mint valami idióta plázacica, ki meglátta apucit, aki a pénzzel közeledett. Vállam felett -mi neki különösen egyszerű volt- nézett körbe a helységben, édesanyját megpillantva kezdte simogatni a hátamat nyugtató "Sssh" hangokat kiadva folyamatosan, míg zokogásom nem csendesedett, és tudott elvezetni ismételten az előző ülőhelyemig. Habozás nélkül ült mellém, kezemet szorongatta. Megint én vagyok a leggyengébb láncszem, megint miattam kellett a rendőrséggel tárgyalnia, már megint ugyanott vagyunk ahol a múlt alkalommal..

Ekkor egy tiszt lépett be a szobába, s közölte, hogy hazamehetünk. Amint a döntés pedig megszületik hívni fognak minket. Az édesanyáink egymásra néztek, majd úgy döntöttek, hogy jobb lesz, ha most a mi házunkba megyünk mindannyian. Anne, Harry, anya és én is. Sokkal nyugodtabb lesz mindent ott megbeszélni egy forró tea, vagy valami olyasmi mellett, mint ezen a hülye helyen.

Harry felsegített a helyemről, kabátomat rám adta mielőtt sajátját is magára vette volna és kiléptünk volna az épületből. Fogalmam sincs, hogy Liammel mi lett. Őszintén reménykedtem, hogy nem fogok vele ma még egyszer vagy többször találkozni. Beültünk a kocsinkba, s anya hazáig vezetett. A házba érve nevelőapám már elaltatta a húgaimat, az idősebbek is csak a szobájukban ültek és a TV-t nézték vagy kitudja mit csináltak. Nem akartak belefolyni ezekbe a dolgokba, de örültem is, hogy nem ássák magukat bele annyira ebbe a kényes témába. "Édes ötösben" ültünk le a kanapékba és a fotelekbe teák, számomra pedig a drága, nyugtató forrócsokim társaságában. Örömömre Harry átvette a nemes feladatot, hogy mindent elmeséljen a szüleimnek és persze Annenek. Eztán persze eljött az én időm is.. Mikor anya és apa kikérdezték, hogy eddig miért nem mondtam el nekik, hogy mi volt köztem és Liam közt. Természetesen ezúttal az is kiderült, hogy a sebek ügyében végig, minden egyes alkalommal hazudtam. Viszont a reakció nem éppen az volt, amit vártam. Anya átölelt, apa pedig a vállamat kezdte veregetni nyugtatóan. Azt hittem, hogy ennél rosszabbul fognak rá reagálni.. Mondjuk kiabálni, amiért hazudtam nekik. Ezúttal Anne pillantott az órára, mely már ekkor hajnali fél 2 volt.

"Lassan haza kellene mennem.." Szólalt meg, Harry pedig rápillantott. Tekintetében semmi érdekeset nem láttam, de Anne bólintott. "Maradj itt Louissal, ha szeretnél." Mosolygott rá, majd Harry is bólintott.

"Én azt hiszem megágyazok nektek, fiúk." Mondta anya, elengedett és a szobám felé indult.

"Maga is nyugodtan itt maradhat, Anne. Vagy ha szeretné hazaviszem." Mondta apa, miközben ő is felállt mellőlem.

"Nem, köszönöm szépen. És azt is, hogy Harry itt maradhat estére."

"Igazán nincs mit, szükségük van egymásra." Mosolygott ránk apa, én pedig lehajtottam a fejemet, végül pedig a göndörke kezét megfogva húztam fel a lépcsőn a szobámig, ahol anya már végzett az ágyazással. Harrynek előkerestem egy hatalmas pólómat, amit mindig is csak pizsamaként használtam, hiszen imádtam, hogy a combig leér, rá pedig pontosan jó volt. Felajánlotta, hogy kimegy átöltözni, de óvatosan megráztam a fejemet. Ő átvette a pólót, én is felvettem a saját melegítőalsómat és felsőmet, mielőtt mindketten az ágyba másztunk volna. Egymással szemben feküdtünk, Harry pedig egyik kezével átölelt, a másikkal óvatosan végigsimított a nyakamon.

"Csúnya annak a rohadék kezének a nyoma.." Motyogta, puszit nyomott az orromra, én pedig arcát kezdtem el simogatni óvatosan. Mikor felszisszent azonnal el is húztam kezemet.

"Sajnálom.. Az arcod is.." Húztam el a számat. Tudtam, hogy mindez miattam van. Elkapta a kezemet, majd a szájához emelve nyomott rá egy apró csókot.

"Nem kell aggódnod, Boo. Túlélem, most már minden rendben lesz." Suttogta, majd mindkét kezével magához ölelt és hátamat simogatta. "Aludj, pihenned kell. Holnap lesz a születésnapod." Kuncogott fel, én pedig nyugtáztam magamban. Már megint egy idióta évvel idősebb leszek.. Bólintottam, majd gyengéd csókot nyomtam mellkasára, hol nem takarta a póló.

"Jóéjt, Hazza." Suttogtam, míg ő puszit nyomott a fejemre.

"Jó éjt, Boo." Motyogta, én pedig elmosolyodtam. Szinte azonnal elnyomott az álom.