13. fejezet - Vihar előtti csend

Sziasztok! :) Íme a My Saving Grace következő része. Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott hoznom, ráadásul még rövid is lett, valamint én összecsapottnak is érzem, tényleg elnézést. Próbálok belehúzni a részírásba a hétvégén, hiszen még a holnapi, azaz pénteki napomat is itthon fogom tölteni. Jó olvasást kívánok a részhez!

Raven Agrippa

Harry Styles

 Napokig nem történt semmi. Az óta a nap óta, a szünet előtti utolsó nap óta, mikor is "elvettem" Louist Liamtől egyikőnk sem látta. Annyi időt töltöttem vele, amennyit csak tudtam, egy percre sem akartam egyedül hagyni, talán veszélybe sodortam volna. Az időnk többségében -mikor nem otthon voltunk- viszont kettesben sem voltunk, Aiden, Zayn, Niall, esetleg az Aiden-Zayn páros egyszerre mindig ott volt velünk. Tudtam, hogy talán egyedül nem tudnám még legyőzni Liamet, ha arra kerülne a sor, de többen erősebbek lennénk.

Anyáék már régóta tudták, hogy szeretem Louist, a szünet első napja után pedig normálisan be is mutattam neki és Gemmának -ki akkor ért haza az egyetemről-, hogy ne csak abból a pánikhelyzetből ismerjék, mely a kórházban felmerülhetett. Örömmel tapasztaltam, hogy családom körében fel tudott oldódni, nyugodtan beszélt szinte mindenről és nevetett. Ma egy családi ebédre hívtuk el Lout, ahol megtudtuk, hogy van 4 húga és az anyukájával él, valamint a nevelőapjával, ugyanis a szülei elváltak, eddig körülbelül 1x látta a vér szerinti apját. Elég sok mindent elárult magáról, még azt is, hogy egyetemre szeretne menni, ügyvédnek akar állni. De tulajdonképpen ma arról is szó került, hogy 3 nap múlva lesz a születésnapja, 18 éves lesz. Gyorsan ki kell találnom valamit, hogy mivel ajándékozhatnám meg. Habár, Louis azt nyilatkozta, hogy ő egyáltalán nem repdes az örömtől, mert 18 éves lesz, egyenesen utálja, hisz ő nem akar felnőtté válni. Ugyan ezt az álláspontot én, ilyen idős fejjel nem tudtam megérteni, mindig is arra vágytam, hogy végre 18 lehessek. Gondolom ha közelebb leszek hozzá meg fogom érteni ezt is.

Erre az időre már úgy viselkedtünk, mint valami idióta tini párocska. Nem mintha egyetlen szava sem lett volna igaz "idióta" "tini" és "párocska", ám Louis még mindig rengeteget feszengett Liam miatt, főleg amikor a túlzott védelmet érzékelte, miszerint nem hagyhattuk el egyedül a házat.

*********************

Pontosan december 22.-e volt, kettő nappal Louis születésnapja előtt. Ma én mentem át hozzájuk, a húgai természetesen mint mindig, azonnal le is támadtak. Nevetve fogadtam gesztusukat, de anyukájuk és Louis persze azonnal lekoppintották őket, az egyetlen férfi gyermek azonnal meg is fogta a csuklómat, majd felrángatott a lépcsőn egyenest a szobájába. Rend volt, mint mindig, talán ha akartam volna se tudtam volna találni egyetlen porszemet sem az asztalon, a szekrényeken. Gyönyörű és hangulatos szoba volt. Az ágyához sétálva telepedtem le rá, míg ő inkább a széket választotta. Beszélgetni kezdtünk teljesen idióta és lényegtelen dolgokról, miután végre ő is felállt és átsétált hozzám. Lassan és óvatosan húztam az ölembe, mivel hiába tudta, hogy nem fogom bántani még mindig távolságtartó volt. Teljesen megértettem. Óvatos puszit hintettem ajkaira, mit meglepő módon ő mélyített csókká és ölelte át a nyakamat, míg én méretes tenyereimet a derekán tartottam, simogattam.

Mikor ideértem is havazott már, de mostanra az utakat vastag hótakaró borította. Úgy néz ki ebben az évben fehér karácsonyunk lesz. Miután befejeztük az egymás szájával való játszadozást Lou felállt, az ablakhoz sétált. Ujjait fehéredésig nyomta az üvegre, arcán igazi gyermeki boldogság jelent meg a fehér takaró láttán.

"Hazza!" Szólított meg ahogyan hátranézett rám, szemei csillogtak akár egy kisfiú, ki meglátta az ajándékot, mit szeretne szüleitől megkapni. "Ki akarok menni! Leesett a hó, el akarok veled menni valahová! Mit tudom én, valami.. Kávéházba és inni egy forrócsokit közösen vagy.." Kezdte el mesélni az ötleteit, én pedig aranyosnak és csábítónak találtam egyszerre az ötletet, de félbe kellett szakítanom.

"De Lou.. Niall, Zayn.." Soroltam a neveket, mire csak azt vettem észre, hogy újra előttem áll, két apró kezét összekulcsolja maga előtt.

"Nem baj! Én most kettesben akarok lenni, nem édes hármas vagy négyesben!" Könyörgött édes kiskutya szemeivel. Egy utolsó puszira húztam le nyakánál fogva, mielőtt rábólintottam volna az ötletre. Szinte ugrálni kezdett, majd miután viszonozta a puszimat letörölhetetlen mosollyal az arcán kezdett el húzni lefelé, a kabátok és cipők felé.

"Gyerünk Hazza! Ne legyél ilyen lassú! Rosszabb vagy, mint a nagyi!" Húzta a kezemet, én pedig nevettem rajta. Olyan ártatlan volt és gyermeki, ahogyan ennyire megörült a hóesésnek. Gyorsan kellett felkapnom a kabátomat és a csizmámat, hiszen Lou körülbelül fél perc alatt tette meg ugyanazt a műveletet, a sapkámat ellopva húzta a fejére és tekerte a nyakába a sálamat, az övét pedig nekem nyújtotta, mit készségesen fogadtam el és tettem a nyakamba mélyen beszippantva annak csodás illatát. Louis akkor megragadta a kezemet, kinyitotta az ajtót és utoljára bekiabált a házba.

"Anya! Harryvel elmentünk sétálni, majd jövünk!" Ordított, mire az anyukájától egy Oké-t kaptunk vissza. Még el sem tudtam köszönni, ő máris kirántott a hóesésbe és becsukva magunk után az ajtót sietett egész addig, míg ki nem értünk az utca közepére, hogy teljesen a hóesésben álljunk. A meleg házból rögtön ide cseppenésünk miatt őt is és engem is kirázott a hideg, pár percig még fáztunk is, de miután Louis egyre jobban kezdte el szorongatni a kezemet, közelebb bújt hozzám sétálás közben, hogy szinte testünk összeért felmelegedtem. 

Szerencsére a házuk nem volt túl messze a városközponttól. Az idő ellenére igen sok aranyos párt lehetett látni az utakon, volt akik tulajdonképpen meg is bámultak minket, gondolom az identitásunkért, de nem zavart. Ahogyan Louisra néztem arcát a hideg kicsípte, teljesen vörös volt pofija, mosolya mégis még mindig ugyanolyan hatalmas volt, mint a házban, kezét néha felemelte, hogy a hópelyhek a tenyerébe essenek. Úgy 10 perc séta után érkezhettünk meg a kávézóba, ahová készültünk. Egy asztalhoz ültünk, a kedvesnek tűnő, mégis fáradt pincér hölgy felvette a rendelésünket. Nem tartott túl sokáig, mire meg is kaptuk, beszélgettünk és a forró italokat szürcsöltük, mikor a kávézó ajtaja újra kinyílt, ezt pedig a kis csengő csilingelése jelezte.

Az ajtó felé tekintve meglepődtem, Loura pillantva rémületet láttam, ereiben vére megfagyhatott, szemei akkorák voltak akár a csésze alátétje.

Liam Payne itt van.