12. fejezet - Képes vagyok rá

Sziasztok! :) Íme a mai napi, friss és még ropogós My Saving Grace rész. Nos, ebben a részben nem túl sok esemény volt, próbáltam ezt az egyet kidolgozni annyira, amennyire tudtam.. Remélem, hogy sikerült is elérnem vele a kellő hatást, bár igazság szerint nem tudhatom. Remélem, hogy tetszeni fog nektek a rész, jó olvasást kívánok mindenkinek!

Raven Agrippa

Harry szemszöge

Már szinte senki nem volt az iskolában, mikor az első ütés elcsattant. Csak néhányan szállingóztak a folyosón, ahogyan odakint a hó tette. Egy percet sem haboztam.
Amint megéreztem Liam öklét az arcomba csapódni nem volt éppen a legkellemesebb érzés. Éreztem, hogy ebből még dagadás lesz
"Liam! Liam ne!" Kiabált rá, de egyáltalán nem érdekelte.
"KUSSOLJ LOUIS!" Rivallt rá hangosan, én pedig az arcomat dörzsölgetve tartottam vele továbbra is a szemkontaktust.
"Mondd csak, mikor is beszéltél vele utoljára normálisan?" Tettem fel a számomra akkor legfontosabb kérdést Louist pásztázva, majd ismételten a magas egyénre emeltem a tekintetemet. Éppen eleget nőttem ahhoz, hogy már majdnem egy magasságban lehessek vele fiatalabb létemre.
"Neked ahhoz semmi közöd. Kotródj innen, vagy most nem lesz szerencséd és úszod meg a kórházban." Kezdett el fenyegetőzni, mire én mindössze cümmögve ráztam a fejemet.
"Liam, Liam.. Hát soha nem tanulod meg, hogy hogyan kell párkapcsolatban élni?" Hánytam a szemére, mintha csak olyan régóta ismerném. Épp eleget tudok ahhoz Louistól, hogy meg tudjam ítélni ezt a nyomorultat itt, előttem.
"Nem tanította meg anyukád, hogy ne pofázz az idősebbeknek, idióta pisis." Morogta szavait egyenesen a szemeimbe bámulva, de én álltam gyilkos pillantását. Éppen eléggé felkészültem már ezekre a percekre ahhoz, hogy ne kapjak azonnal szívrohamot csak a pillantásától. Meg akartam védeni tőle Louist.
"Louis?" Szóltam hozzá lenézve rá, teljesen figyelmen kívül hagytam a férfit, ki csuklóját szorongatta, majd közelebb léptem hozzá. Szemeiben láttam a színtiszta félelmet, de nem tudtam eldönteni, hogy a saját, vagy az én testi épségem miatt aggódik ennyire. Akármelyik miatt is volt, hihetetlen édesen festett.
"Ne merj hozzáérni!" Parancsolt rám Liam, ahogyan egyre közelebb lépkedtem a törékeny test felé, pillantásomat éppen csak felemeltem a hang forrása felé, majd folytattam apró lépésekből álló utamat a gyönyörű, kék szempár tulajdonosa felé, kezemet nyújtottam neki.
"Ne félj, Lou. Megvédelek." Mondtam magabiztos, lágy mosollyal az arcomon, ő pedig elsőnek kezem után akart nyúlni, mégis megtorpant, mikor Liam szinte összeroppantotta csuklóját, Louis torkából erőtlen nyöszörgés szakadt fel.
"Engedd el." Parancsoltam a fogvatartójára, bár tudtam, hogy ennyivel nem fogom meggyőzni.
"Pont te akarsz belepofázni? Te, aki hónapokkal ezelőtt olyan csúnya vereséget szenvedtél, kicsi Styles? Vagy talán nem emlékszel, hogy ki ölt meg majdnem azon a napon?!" Kérdezte felháborodva, mire én tisztán, torokból nevettem fel.
"Dee, igen.. Pontosan emlékszek rá. És ha akarom ütőkártyaként használhatom fel ellened. Louis, mint szemtanú, mint bántalmazott fél jelen volt, valamint ott vagyok én, ki bizonyítsak. Csak egy tárgyalásba kerülne, s te már rég nem itt lennél, hanem egy szutykos, sötét lyukban ülnéd le a büntetésedet. Te hatalmas felnőtt férfi.. Ha az vagy, a következményeit is viseld." Hánytam szemre szavait, egy pillanatra sem szakítottam meg a szemkontaktust. Magabiztos voltam. A szívem legmélyére zártam az összes kételyemet, hogy megint elbukok.
"És tudod hol vagyunk, Liam? Igen, az iskolában. A kamerák pontosan látták, ahogyan megütöttél, ahogyan most Louis kezét szorongatod.. Mindent látnak.." Mutattam el egy említett tárgy felé, ő pedig morogva nézett el arra, s lazított Louis csuklójának szorításán, mire szegényből megkönnyebbült sóhaj szakadt fel. Meg tudtam érteni, de itt még semminek nincs vége.
"Gyere ki a hóra, Styles. Vagy talán a kamerák mögé akarsz bújni ahhoz, hogy megvédhesd tőlem azt, ami a magántulajdonom?" Kérdezte csípősen, hangját felemelte.
"A magántulajdonod? Azt hiszem, hogy erről már beszéltünk. Louis nem egyfajta magántulajdon, mintha csak a kutyádról beszélnél. De még az sem a te tulajdonod. Louis Tomlinson egy élő ember és érzései vannak, nem fogtad még fel?!"
"Itt te vagy az egyetlen, aki nem fogott fel semmit! Louis azzal, hogy velem van teljes mértékben elfogadta, hogy miket csinálok vele!"
"Fenyegeted!" Emeltem fel ezúttal a hangomat én is, szinte már ordítottunk egymással. Kezeim ökölbe szorultak, készen voltam arra, hogy ha tovább fajul a dolog megüssem.
"Elég!" Kiáltott fel hirtelen egy vékonyka, remegő hang. A torony mellett álló, apró testre tekintettem, ki reszketett, szemei könnyekkel teltek meg. "Elég lesz már.." Ismételte újra szavait, majd kitépte Liam kezéből a csuklóját, tekintettel a meglepettségére még sikerült is. Hirtelen, egyetlen lépéssel szelte át a köztünk lévő távolságot és bújt mögém óvatosan. Félt. Éreztem, hogy remegő teste enyémnek feszül, hogy könnyei végigfolynak az arcán. Egy kezemmel a hátára simítottam, másikat magam mellett tartottam, még mindig Liamre bámulva.
"Látod ezt? Elfogadta, amiket teszel vele? Nekem nem úgy tűnik." Öleltem magamhoz a másik kezemmel is Louis testét. Az ijesztő, barna szemekben mérget láttam. Mérhetetlen mérget, ha a szemeivel le tudott volna szúrni, már valóban a temetőben lennék, de még mindig álltam a pillantást. A mellettem zokogó, apró test miatt állnom kellett. A harmadik félben forrongott a düh. Fogadni mertem volna, hogy még azt sem fogta fel csökevényes agyával, hogy mégis mi történik körülötte. Két kezét ökölbe szorította, nem tudta, hogy mit tegyen most, így, a kamerák figyelő szemei láttára.
"Ezért még számolni fogunk, Styles. És főleg veled, Tomlinson." Ejtette második mondatát valamiért több gyűlölettel, mint ahogyan az én nevemre vonatkozót. Ezekkel a végszavakkal távozott el az iskola folyosójáról. Trappolt, ahogyan távolodó alakját figyeltem ökölbe szorított kezei egy másodpercre sem lágyult meg.
Eszembe sem jutott, hogy valaki mást is bánthat rajtam és Louison kívül most, önkívületi állapotában. Például a barátaimat, a családomat, Louis családját. Minden reményemet abba ültettem, hogy fogta az adást a rendőrségről, valamint a feljelentésről. Semmit sem tehet.
Louis zokogása nem hagyott alább. Ugyanolyan keservesen, szinte ordító hangokat kiadva markolta rajtam a kabátot két apró kis kezével, én pedig övéhez képest hatalmas tenyereimet a hátára hajtottam, simogattam azt.
"Semmi baj, Lou.. Most már minden rendben van." Suttogtam szavaimat gyengéden lehajolva hozzá, majd egy puszit adtam feje búbjára. Meg tudom védeni őt.