19. rész - Karácsony

Sziasztok sziasztok! :) Nos, én galád képes voltam elhúzni a részt karácsony utolsó napjáig, véletlenül sem 24.-én raktam ki, ahová egyébként a rész tartozott volna, hiszen aznap játszódik. Nos, így utólag születésnapozunk és karácsonyozunk a mi drága Tomlinson és Styles famíliánkkal és azért utólag is boldog karácsonyt kívánok. :)
Remélem, hogy tetszeni fog a rész! :)

Jó olvasást kívánok, puszi!

Raven Agrippa

Louis Tomlinson

Amikor felébredtem azonnal magam mellett kezdtem el tapogatózni, de csak hűlt helyet találtam. Harry már nem volt ott, és valószínűleg már egy jó ideje. Kissé elszomorított a tudat, hogy csak úgy itt hagyott, de ezekből a gondolatokból gyorsan ki is rángatott az, hogy a húgaim szinte betörték az ajtómat és rohantak be az ágyra, vagy épp rám ugrálva.

“Lou! Lou!” Kiabálták, én pedig ugyan nevettem, de a fejemet is fogtam közben. Imádtam őket, de sajgott a fejem a hirtelen hangos ébresztőtől.“Boldog születésnapot Lou! Mikor jössz már le?! Annyira kíváncsi vagyok mit fogsz kapni!” Kiabált Daisy, míg lassan leemeltem magamról és felültem az ágyamon.
“Nocsak? A húgom talán kíváncsibb lenne rá, mint én?” Kérdeztem hangosan nevetve Daisy-ért és Phoebe-ért nyúlva kezdtem el őket csiklandozni. Miután a lányok éppen eléggé kinevették magukat néztem Lottie felé “Jó reggelt”-et kívánva nagy mosollyal az arcomon, majd a kezében tartott cseppségre tévedt a tekintetem. Arcomra még nagyobb mosoly csúszott, kissé oldalra döntöttem a fejemet, úgy nyújtottam ki a kezeimet, hogy megfoghassam a kicsit. Lottie készségesen nyújtotta át Dorist, kit óvatosan fogtam karjaim közé, majd egyikkel elengedve kezdtem el cirógatni apró, puha baba arcát.
“Jó reggelt, kislány.” Köszöntöttem őt is, végül arcomhoz emelve, hogy puszit nyomhassak apró nózijára. A halk babakacaj csengte be a szobát, mielőtt felálltam volna a kezemben a cseppséggel és indultam volna ki az ajtón a húgaim kíséretében. Szinte egy percig eszembe sem jutott, hogy odalent nem fogom Harryt köszönteni, talán csak Fizzyt, anyát, apát és Ernestet. Tulajdonképpen igazam is volt, a konyhába sétáltam, ahol anya már javában az ünnepi ebéden dolgozott. Amint Daisy és Phoebe berohantak a szobába anya a szokásos kedves mosolyával pillantott lányaira, majd lassan rám is.
“Jó reggelt.” Nyögtem mosolyogva, közelebb sétálva hozzá, hogy neki ne kelljen otthagynia az ételt, mégis szükségét éreztem, hogy minimum ma ne csak anya puszijait fogadjam el minden áldott nap és viszonozzam ritkábban, most én akartam azzal köszönteni reggel. Mást úgysem tudtam volna. Pont azt nem, akit annyira szerettem volna.
“Jó reggelt, Louis.” Köszöntött anya is a homlokomra puszilva, végül letette a fakanalat és elvette tőlem Dorist.
“Menj már Louis, öltözz fel! Nemsokára dél lesz, és szerintem nem akarsz Harry egész családja előtt pizsamában díszelegni.” Kuncogott Fizzy a pultnak dőlve, miután pedig leesett, hogy mit is mondott odakaptam a fejemet.
“Hogy Harry egész családja előtt? Mit aludtam át?” Kérdeztem nagyokat pislogva.
“Harry hazament az ajándékokért, és megkértem, hogy hívja át ebédre a nővérét és az édesanyját is.” Magyarázta el anya. “Na, sipirc fiam!” Tette hozzá nevetve, ami már belőlem is kuncogást csalt ki, és indultam el szinte kocogva a lépcső felé, hogy minél hamarabb magamra ölthessek valami normális ruházatot és még a hajammal is legyen időm csinálni valamit. Tényleg nem akartam úgy kinézni, mint egy konténer az út szélén. Hiszen Anne, de legalábbis Gemma még csak rémes állapotban látott. Kezdve a kórházi üggyel, ami talán az egyetlen alkalom, hogy láttam a testvérét. Még a gondolatra is megborzongtam, de hamar megráztam a fejem és összeszedve pár ruhát siettem a fürdőbe, hogy letusoljak.
A forró víz kellemesen esett a bőrömnek, felfrissített, elfeledtette velem a nem mához illő gondolataimat. Egy törölközőt csavartam a derekamra, majd álltam be a tükör elé, hogy kiigazítsam a még vizes tincseimet szememből. Megtörölközés után az első dolgom természetesen az alsóm felvétele volt, de rögtön a második a Harrytől kapott nyaklánc. A félbe törött szívre pillantva a tükörben húzódott mosoly az arcomra. Megfogtam a medált, a számhoz emelve nyomtam rá egy puszit, ahogyan eszembe jutott, ahogyan kettétörtük, és hogy mi történt utána. Nem sokáig maradhattam ennek a varázsában, előkaptam a hajszárítót, a hajzselét és a fésűt, hatalmasat sóhajtottam. Fogalmam sincs, hogy mikor foglalkoztam utoljára ennyit a hajammal. Ezzel is eltölthettem úgy 20 percet, mire úgy gondoltam, hogy végre jól néz ki, s befejezhettem a felöltözést a fekete, mintás pólómmal, egy fekete nadrággal és zakóval. Így nem fogom leégetni magamat Harry családja előtt. Vagy mégis? Túl csicsás lenne? Túl ünnepi? Vagy inkább tróger? Úgy néz ki a hajam, mint akinek a fejét megrágta a kutya. Te szent ég, így nem mehetek elé…! Csengő..
Azt a bizonyos hangot meghallva már tudtam, hogy nincs időm újrakezdeni mindent.
“Louis!” Hallottam egy perc múlva Fizzy hangját az ajtó előtt.
“Iiigen?” Kérdeztem kissé elhúzva a szó első tagját még mindig az alakomat szuggerálva a tükörben. Nem, ez nem így jó! De nincs több időm..!
“Kész vagy már? Gyere le!”
“Mindjárt megyek, egy perc!” Kiabáltam ki, majd már csak a lépteit hallottam egy gyors ‘Siess’ után. Még úgy két-háromszor néztem végig magamon, mire rászántam magamat, hogy elhagyjam a szobát. Lassú, megfontolt léptekkel totyogtam el a lépcsőig, kezdtem el rajta lefelé haladni éppen azzal a tipikus éréssel a gyomrodban, mintha valami Disney mese elbaszott hercegnője lennél, és nem akarnál találkozni a hercegeddel. És hogy miért? Mert félnél, hogy mit szól majd hozzád. Ekkor láttam meg őt Gemmával és Annevel az oldalán.
Haja tökéletes volt. Talán ennyire göndörnek és puhának kinézőnek még soha nem is láttam. Ruhája neki is hasonló volt, mint nekem. Ing, zakó, fekete nadrág. Istenem, nem én vagyok az egyetlen, aki azt gondolta, hogy ez az ünnepi viselet karácsonyra! Még csak az utolsó lépcsőfokokat szedtem, mikor maga mögé pillantott és nézett végig rajtam. Arcára kis késéssel érkezett meg az a hatalmas mosoly és ösztönösen mozdult felém. Kezét kinyújtotta felém, mit készségesen fogtam meg az utolsó 3-4 fokot véve. Az utolsóról már csak úgy leemelt, de nem is engedte meg, hogy a lábaim a földet érjék, megtartva húzott szorosan magához és csókolt meg gyengéden, mégis mohón. Most már tényleg úgy éreztem magam, mint valami Disney főszereplő, egyetlen mássággal az előzőhöz mérve: Tökéletesnek, véletlenül sem elbaszottnak. Legalábbis egy embernek: A hercegnek.

Harry Styles

Éppen Lottieval beszélgettem, mikor lépteket hallottam a lépcső felől. Azonnal tudtam, hogy kinek a léptei lehetnek, így ugyan végighallgattam húgát, viszont amint befejezte azonnal felé kaptam a tekintetemet. Louis. Ugyan kócosan is imádtam, de elrendezett haja még szebben keretezte angyali arcát, ugyan azon most mosolyt nem láttam, inkább egy kis mértékű félelmet. Talán a családomtól félt, talán az elvárásoktól. Tudnia kell, hogy itt nincsenek ilyen elvárások. nem is gondolkoztam, mielőtt a lépcső elé álltam, s ahogyan már annyi filmben láttam, felé nyújtottam a kezemet. Készségesen fogadta el, ám mielőtt lába a padlót érhette volna karoltam át a derekát és emeltem a karjaimba, hogy megcsókolhassam. Egyáltalán nem érdekelt, hogy melyikőnk ruháját gyűröm össze vele, vagy rontom el az egész munkánkat a kinézetünkkel. Az egyetlen, ami akkor fontos volt, az Louis volt. Az egész környezetünket kizártam.
“Boldog születésnapot, Boobear. Sajnálom, hogy egyedül hagytalak reggel, meglepetést akartam.” Biggyesztettem le az ajkaimat szemeibe nézve, továbbra sem leengedve viszont. Halkan kuncogva támaszkodott meg két apró kezével a vállaimon, s nyomta meg kissé ezzel jelezve, hogy engedjem a lábára állni. Miután ezt elérte apró puszit hintve ajkaimra rázta meg a fejét.
“Éppen elég nagy meglepetést okoztál vele.” Válaszolta apró tenyerét az enyémbe simítva. Azonnal fogtam rá kezére, majd néztem körbe a szobában. Anya már Jay-el ment a szobába, Gemma Fizzyvel és Lottieval beszélgetett mire mi végeztünk. Igazán jónak tűnt a hangulat, pedig alig lehet 10 perce, hogy ideértünk. Azt hiszem, hogy a családjaink közt már nem lesz viszály. Louis a játszószőnyeghez topogott és emelte fel róla egyetlen öccsét, míg én követve a legfiatalabb kishúgát vettem a karjaimba. Ernestnek azonnal bátyja tökéletesen beállított frizurája tetszett meg elsőnek, mit az ő sajnálatára azonnal el is kezdett piszkálni. Louis hisztizett, míg én csak nevettem azon, ahogyan Doris az ingem gallérjával, az arcommal vagy épp az orrommal játszott, egészen míg az ebédlőbe nem értünk és kellett letenni őket az etetőszékbe. Még megsimogattam, ‘csipkedtem’ óvatosan az arcát, hogy ne szomorkodjon, mielőtt helyet foglaltam volna a nagy megterített asztal mellett. Egyik oldalamon Louis, másikon Fizzy foglalt helyet, velem szemben pedig Gemma és anya. Ugyan a nővérem nem sokáig maradt meg az ülőhelyén, minden áron Jaynek szeretett volna segíteni az ebéd felszolgálásában, mit Lou édesanyja ‘Nem szükséges’ hegyei ellenére meg is tett. Az asztalon rengeteg étel volt, az ember azt hinné, hogy 12 embernek tökéletesen elég lesz, de igazság szerint még több is lett, mint amennyi kellett volna nekünk. Igazság szerint még egészen sok is maradt, viszont a 2 üveg pezsgő minden egyes kis cseppje elfogyott. A szülőknek még el sem sikerült pakolni a maradékot, a koszos tányérokat és poharakat, a kisebbek máris az ‘ajándékok’ után visítoztak. Mosolyt csalt az arcomra, ahogyan ennyire tudni akarták már, hogy mit hozott nekik az a régen várt ‘jézuska’. A kis Ernest és Doris még azt sem igazán tudta, hogy miről van szó, de őket is igazán felizgatta a nővéreik pezsgése. Jay csak nevetett és csitította még őket egy ideig, hogy az ajándékok még csak később érkeznek. Hiszen még a fa sincs feldíszítve! És igazság is lehetett benne, nem vettem észre karácsonyfát, mikor bejöttem.
“Akkor apa! Apa, hozd a díszeket! Itt az ideje díszíteni!” Sikoltozott Phoebe és Daisy szinte egyszerre, Dan pedig nevetve tette le, amiket épp a kezében tarott.
“Várjatok hercegnők, mindjárt jövök.” Mosolygott rájuk, s már indult is el, hogy behozza a fát a házba a díszekkel együtt. Louis is Jaynek, anyának és Gemmának segített a pakolással, míg én a két kislányt foglaltam le. Nos, Louis, Jay, anya és Gemma munkája is csak addig tartott, amíg Daisy és Phoebe el nem rángattak mindenkit a fához mondván: Ha mind dolgozunk rajta értékesebb és szebb lesz. Így kezdtük el mindannyian díszíteni a hatalmas karácsonyfát. Ernest és Doris a hatalmas dobozból szedegették elő a díszeket. Tetszett nekik, hogy olyan szép csillogó, néhányat a földhöz is csapkodtak, szerencsére nem eltörve vele. Mivel én és Louis tökéletes harmóniában összedolgozva díszítettük a fát minden 2. mondatunk egymást kérdezte, hogy szerinte azon az ágon jó lesz-e, vagy esetleg egy másikra kellene áttenni a kék, esetleg ezüst színű díszeket. Tíz kéz munkájával sem végeztünk eléggé hamar a fával, hiszen ahogyan említettem hatalmas volt, dísz pedig rengeteg. Az utolsó dolog, mi felkerült rá a csúcsdísz volt. Mindenki abban értett egyet, hogy azt Louis helyezze fel, ám alacsony volt hozzá, s már azonnal Dannek adta volna a nemes feladatot, viszont átkarolva a csípőjénél emeltem fel, hogy feltehesse a sötétkék, ezüst díszekkel dekorált díszt. Lottie mindeközben bedugta az égőket a konnektorba, ezzel az egész fát színes fényekkel beborítva.
“Gyerünk gyerekek, siessetek fel a szobába! Tudjátok, nem szereti, hogyha a gyerekek látják, ahogyan elhelyezi az ajándékaikat!”
“Igenis anya!” Kiabáltak egyszerre az ikrek, Lottie és Fizzy pedig felkapták Dorist és Ernestet, hogy felvigyék őket is az emeletre. Talán nem lett volna jó, ha majd’ egy évesen máris elrontják a képüket a híres ‘jézuskáról’ hiába nem is igazán tudták még, hogy mi az.
“Nocsak, valaki itt nem gondolja, hogy még a kisgyerek kategóriába tartozik?” Kezdett el Louis csipkelődni játékosan a karomba boxolva, én pedig felnevettem.
“Ha erről lenne szó még te is jönnél fel velem az emeletre. 18 éves vagy, de nem feltétlenül tartozol a felnőtt kategóriába édes.” Nyomtam egy puszit az arcára, mielőtt elindultam volna összeszedni anyával és Gemmával az ajándékokat amiket mi hoztunk. Jaynek, Dannek, Lounak és minden egyes testvérének, ugyanígy az ő szüleik is.
Ekkor Jay egy kis csengőt vett elő és megcsengette azt, mielőtt kiabálni kezdett volna.
“Gyerekek gyertek csak! Most már lehet ajándékot bontani!” Kiabált fel az emeletre, s 2 perc sem telt el, máris a 4 testvér egyszerre rohant le a lépcsőn a lehető leggyorsabb iramban, ketten a két picivel a kezükben óvatosabban, mint az ikrek. Daisy és Phoebe egyből a fa alá vetették magukat és kezdték el letépni a csomagolást a saját ajándékaikról, sikoltozva, kiabálva anyának, hogy miket kaptak. Lassan, mikor Louis és én is odajutottunk a fához leültünk elé és a nekünk szánt ajándékokat kezdtük el bontogatni. Én már tudtam, hogy Louistól egy pulóvert kaptam, a szüleimtől egy új órát, amit még a kávézóban eltörtem mikor Liammel veszekedtem. Tudtam, hogy Louis mennyire szereti az emlékeket, a kézzel foghatóakat főleg. Na meg a szép emlékeket. Egy hatalmas képkeretet vettem neki, melyben egyszerre 3 nagy méretű kép is elfért. Valami ilyen falra akasztható dolog volt, benne 3 képpel. A közös képeinkkel, a sorsdöntő napokról az életünkben. A napról, amikor együtt készítettük a projektet, a napról, amikor a kávézóba mentünk, és egyet gyorsan kinyomtattattam tegnapról is. A korcsolyázásról. Lou szemei az ajándékát fürkészve kissé könnybe lábadtak. Fogalmam sem volt, hogy ez most jó vagy rossz dolog, ezért azonnal ölelésbe húztam.
“Mi a baj, Lou? Nem tetszik?”
“Imádom.” Szipogta átölelve és a vállamba fúrta a fejét. “Szeretlek Hazza.” Motyogta, mielőtt egymás ajkaira hajolva köszöntük volna meg a karácsonyi ajándékainkat. Louis a saját családjától ruhákat kapott és egy új focilabdát. Mosollyal nyugtáztam, hogy mennyire szeret is focizni.
Ez után a napot együtt töltötte a két család. A kicsikkel játszottunk, különféle társasjátékokat próbáltuk ki, amiket kaptak, a két apróságot kényeztettük a saját zenélő játékocskáikkal, mindeközben forrócsokit kortyolgatva, Louis hatalmas tortájából falatozva vagy éppen más süteményekkel telepakolva a hasunkat.
Rengeteg idióta, kínos történet is elhangzott mind rólam, mind Louisról aznap, s akkor hiába tiltakoztunk annyira ellene, valójában egyikőnk sem bánta meg.
Mosmár imádtam, hogy Doncasterbe költöztünk Chesireből. Végre megtaláltam azt a helyet, ahová tartoztam. A Tomlinson család legidősebb gyermekéhez.