18. fejezet - "Családi" beszélgetés

Sziasztok! :) Nos, hogy őszinte legyek nem akartam ezt a részt karácsonyig elhúzni, de tekintve, hogy az előző résznek 23.-a estével lett vége nem tudtam máshogy folytatni. Szóval My Saving Grace - Egy kevéske karácsony előrehozás tulajdonképp semmi jelentőségteljes nincs benne, de mégis talán amolyan karácsonyi (elő karácsonyi) dolog lenne (az ünnepi részt viszont még hátrahagytam két nappal ez utánra, haha!). Úgy tervezem, hogy majd karácsonyra írok valami oneshot félét, hogy azért mégiscsak meglegyen az ünnepi hangulat is.
Én is készültem egy oneshottal a Larry Karácsony blogra, szerintem majd nézzetek be, sok csodálatos író, köztük példaképeim is valamint új írók is részt fognak venni benne :)

Jó olvasást kívánok, puszi!

Raven Agrippa

Harry Styles

December 24. reggelére virradt. Ma is korábban ébredtem fel, mint Louis. Imádtam nézni tündéri arcát, ahogyan aludt, szemeim csak egy pillanatra tértek át az órára. Még csupán 8:49-et mutatott az óra. Igazán korán volt, nem is csodálkoztam, hogy a mellettem fekvő tündér még javában durmolt. A gondolataim lassan elkezdték elvenni az agyam fölött az irányítást. Liamen járt az eszem. Azon, hogy vajon aznap után mi történt vele. Igaz, ez még csak a második nélküle eltöltött napom lesz, de máris aggódtam a dolgok miatt. Semmit sem hallottunk róla, és ez nem jelenthet túl jót. Egyáltalán, hogy tudott bántani egy ilyen angyali teremtést, mint ő itt? A szemei, a mosolya és a testfelépítése, mind mind egyenként loptak el egy darabot az ember szívéből. És Louis azt mondta, hogy amikor együtt voltak a kapcsolatuk elején, még kedves volt vele, mindig megadta neki, amit szeretett volna. Igazán kíváncsi lettem volna, hogy azóta mi változott meg, de ezt sem fogom már megtudni. Nem éppen jól indult a kapcsolatom Liam Paynel és nem is sokat javítottak rajta a pár nappal ezelőtti események. Végül úgy döntöttem, hogy elhagyom a szobát. Hagyni akartam még aludni Lout, de borzasztó szomjas voltam. Lassan és óvatosan hámoztam le magamról apró kezeit. Mocorogni kezdett, de egy apró nyüszítés után a párnájába nyomta a fejét és aludt tovább. Apró mosoly kúszott ajkaimra, amikor felkeltem az ágyról és a lépcső felé kezdtem el vánszorogni. Lassan, óvatosan és a lehető leghalkabban vettem a fokokat egymás után, míg a nappaliba nem értem. A ház még csendes volt, fogadni mertem volna, hogy a testvérei még nem ébredtek fel. Hosszú léptekkel vettem az irányt a konyha felé, közben futólagosan egy, a nappaliban álló vitrin üvegébe néztem, mely egészen szépen tükrözte reggeli ábrázatomat. Út közben kissé igazítgattam a hajamon, míg el nem értem a célpontomat. Nos, ott már Louis édesanyjával és.. nevelőapjával találkoztam.

“Jó reggelt.” Köszöntem halkan. Hogy őszintén megmondjam, egy kicsit zavarba jöttem attól, hogy találkoztam velük. Ilyen korán reggel akár egyedül is mászkálhattam volna a házban, Louis nélkül. Néhány szülő még talán rosszra is gondolna.
“Jó reggelt, Harry. Jól aludtál? Kérsz tükörtojást? Esetleg kávét? Narancslé?” Mosolygott rám Jay, én pedig örömmel könyveltem el magamban,hogy az anyukája rémségesen kedves. Talán ha akarna sem tudna rólam rosszat gondolni.
“Köszönöm szépen, remekül. Oh, talán egy kevés tojást és narancslét kérnék, ha lehet.” Bólintottam rá egy őszinte mosolyt húzva ajkaimra. Szerettem ezt a családot. Louis anyukája a még a pulton álló ételhez, frissen facsart narancsléhez lépkedett és vett elő poharakat, majd tányérokat, megterítette az asztalt, amihez le is ültünk. Igazából furcsa volt. Nagyon furcsa, hiszen én mindig csak anyával, maximum még Gemmával reggeliztem, most viszont Louis Tomlinson szüleivel ülök le hármasban egy reggelire. Lassan, zavartan foglaltam helyet az asztalnál és kezdtem hozzá az evéshez, amikor ők is.
“Mikor értetek haza tegnap? Jól éreztétek magatokat?” Kérdezte az étkezés közben ezúttal az apja.
“Uh, talán fél 11 környékén.” Válaszoltam őszintén. “Elmentünk a karácsonyi vásárba, aztán korcsolyázni és vacsorázni. Én legalábbis nagyon jól éreztem magamat.” Húztam újra mosolyra a számat, a poharat felemelve ittam belőle egy keveset. Nos, Jay igazán egy konyhatündér volt. Remekül megállta a helyét a konyhában, bár talán ennyi gyermekkel kellett is.
“Louis is biztos vagyok benne, hogy jól érezte magát. Talán szeretett volna már korizni, de mivel soha nem tudott, nem hinném, hogy megkérte rá Liamet, vagy akárkit, hogy vigye el.” Kuncogott fel az anyukája, mikor felállt az asztaltól és elkezdte összeszedni a koszos tányérokat, poharakat.
“Köszönöm szépen a reggelit.” Álltam fel én is gyorsan, kezdtem el összeszedni én is a használt dolgokat. “Segíthetek valamiben?”
“Hagyd csak Harry, majd én elintézem.” Mosolygott vissza rám Jay, s folytatta is a dolgát, én pedig bólintottam. Egy kisebb, rövidebb csend ülepedett a szobára, amikor már éppen azon törtem a fejemet, hogy talán vissza kellene mennem Louishoz. Ekkor törte meg mégis a csendet egy női hang.
"És mondd csak Harry.. Te mióta tudtál Liam és Louis elég… Rémes kapcsolatáról? Még csak most érkeztél a városba, nem igaz?”
“Tulajdonképpen.. Igen. Már az első iskolai napomon szembesülnöm kellett a tényekkel. Igazság szerint csak beszélgetni akartam Louisval, aki elég visszahúzódó volt, aztán el is akart küldeni, mielőtt még Liam meglátott volna. El is mentem, de csak elbújtam, hogy láthassam, mi történik, amikor elsőnek megverte a szemem láttára. Próbáltam segítséget nyújtani Louisnak, de akkor még ő is elég ellenségesen fogadta. Szerencsére ez mára már megváltozott.” Idéztem fel az emlékeimet, majd mosolyodtam el halványan a mondat végére.
“Esetleg nem baj, ha megkérdezem, hogy.. Amíg a kórházban voltál Harry, mindenre emlékeztél, vagy valóban elveszítetted az emlékeidet arról, hogy mi történt és ki tette?” Kaptam a következő kérdést az apja felől. Egy percre elgondolkoztam, de mivel már a rendőrség is tudta, Louis is tudta nem akartam pont a szüleit kihagyni belőle.
“Mindenre emlékeztem. Most is emlékszem. A pár nappal ezelőtti kihallgatáson elmondtam mindent a rendőröknek.”
“Fel tudnád nekem idézni, hogy mi történt aznap?” Kérdezte Jay kissé talán félve, de bólintottam.
“Igazából Louval dolgoztam a történelem projekt utolsó simításain, amikor dörömbölést hallottam. Ő nyitotta ki az ajtót, de furcsa hangokat hallottam, meg amúgy is, mégis az én házamba jöttek, meg kellett néznem ki az. Akkor szembesültem azzal, hogy Liam a falhoz szorítja Louist. Mást sem láttam rajta, mint a tiszta rettegést, de teljesen megértettem. Akkor még nem terveztem semmi rosszat, csak el akartam simítani a helyzetet, viszont ő nem egészen így gondolta, és hát.. Megtörtént, ami megtörtént. Viszont, ha Louis akkor nem szedte volna össze magát annyira, hogy megállítsa, most nem lennék itt.”
“És ezt miért nem akartad elmondani elsőnek a rendőröknek? Hamarabb elérhettük volna vele, hogy folytassa a fiunk bántalmazását.” Kérdezett újra Dan, én pedig nagyot nyeltem.
“Amikor azt mondtam Lounak, hogy nem emlékszem semmire hihetetlen megkönnyebbülést láttam az arcán. Nem akartam veszélybe sodorni őt, bármelyikőnk családját vagy a barátainkat azzal, hogy kitálalok mindent, már akkor.” Vallottam be őszintén, a szülei pedig bólintottak. Tehát megértették az álláspontomat.
“Hallottatok már valamit azóta Liamről?” Tett fej újabb kérdést Dan, mire megráztam a fejemet.
“Igazság szerint éppen ezen gondolkoztam, mielőtt lejöttem volna.”
“A rendőrség még végez tárgyalásokat, de egyenlőre őrizetbe vették. A vádakat igaznak találták, ő pedig nem is igazán sokat tagadott közülük, amit kissé furcsának is találtam.”
“Nem tagadta a vádakat?” Pislogtam én is hatalmasakat. Ez most olyan volt, mintha beletörődött volna abba, hogy börtönbe fog kerülni, vagy valami hasonló. Nem hittem a fülemnek.
"Igen, valami olyasmi. Ne aggódj, mi sem értettük, hogy mit akart ezzel elérni, de nem lesz többé semmi gond. Nem fogja bántani sem Louist, sem téged, vagy akárkit.” Küldött felém egy biztató mosolyt az apja, én pedig egy hasonló mosollyal bólintottam rá. “Nos, én megyek és felébresztem a lányokat. Te menj csak vissza Louishoz, vagy kitudja.”
“Éppen ezt szerettem volna mondani. Megmondanák Louisnak, ha felébred, hogy hazaugrottam egy pár cuccért, de majd visszajövök? Igazából az ajándékait tegnap anyának adtam oda, hogy Lou ne kíváncsiskodjon, de ideje lenne elkérnem.” Mosolyogtam rájuk, ők pedig bólintottak.
“Persze Harry. Várunk vissza ebédre, és anyukádat is, vagy ha már hazaérkezett a nővéredet is. Vigyázz magadra.” Köszönt el Jay, én pedig hatalmas mosollyal az arcomon bólintottam. Annyira kedves családja van… Tudtam, hogy anya azt mondta, hogy Gemma már ma reggel hazajön az egyetemről, így őt is megkérhettem rá, hogy jöjjön el ma. Úgyis meg kellett volna ismernie Louist közelebbről, nem csak a kórházban aznap. Biztos voltam benne, hogy ezt a napot semmi nem tudja elrontani.
A szobába siettem, felkapkodtam magamra a ruháimat, a fürdőben rendbe hoztam magamat egy kissé, majd még egyszer a szobába mentem. Louis még mindig édesen aludt az ágyban, a takarót az orráig felhúzta, bár a párnába már annyira nem volt eltemetve gyönyörű arca. Mosoly kúszott az ajkaimra, ahogyan a matracra térdeltem mellette, apró csókot adva a homlokára.
“Nemsokára visszajövök. Aludj jól, Boo.” Suttogtam, mire ő ismét nyüszített. Lassan és óvatosan álltam fel mellőle és sétáltam ki, még nem akartam, hogy felébredjen. Aludjon nyugodtan, ha fáradt, legalább addig, amíg testvérei ki nem ugrasztják a hangos születésnapi- és karácsonyi jókívánságaikkal. Halkan csuktam be magam mögött az ajtót, s ezúttal már siettem le a lépcsőkön, kaptam magamra gyorsan a sálamat, a kabátomat és a csizmámat utoljára egy sapkát is a fejemre húzva, csak az nem tűnt fel, hogy éppen a Louét, és nem a sajátomat. Jay még utoljára az ajtóban is elköszönt tőlem, én pedig megígértem neki, hogy igyekezni fogok vissza, ebédre egészen biztosan, és a családomat is meggyőzöm, hogy jöjjenek velem. Ezekkel a szavakkal hagytam el a Tomlinson házat, és kezdtem el gyors léptekkel taposni a havat a cipőm alatt. Minél hamarabb haza szerettem volna érni, az után pedig vissza, hogy a lehető legszorosabban magamhoz ölelhessem azt a személyt, aki elrabolta a szívemet.