1. DÍJ

Nos, hol is kezdjem? Nagyon nagyon szépen köszönöm a díjat Lanának, megtisztelő érzés kapni egy ilyet c: Nos akkor, vágjunk is bele.

Szabályok:
1. Írj magadról 10 dolgot!
2. Válaszolj a 10 kérdésre!
3. Tegyél fel 10 kérdést!
4. Küld tovább 10 embernek!

1. Tíz dolog rólam:

1. Két testvérem van, egy bátyám és egy öcsém, de sajnos az utóbbit évente 1-2x ha látom boldog vagyok és képes vagyok sírni.

2. Egészen gimnáziumig ne kérdezzétek, hogy miért, de rettegtem a labdáktól testnevelés órán, ritkán még most is megijedek tőlük

3. Éppen ezen okból kifolyólag rémesen sportolok, viszont az egyetlen remek tudásom kosárlabdában a ziccer remekül megy

4. Az egyetlen dolog, amit nem szeretek magamban az, hogy a két lábam befelé áll, egyébként nagyjából meg vagyok elégedve magammal

5. Talán nem újdonság, de az írás a menedékem, ha szomorú vagyok, vagy mérges kiírom magamból (és általában a hangulatom befolyásolja azt, amit írok)

6. Cosplayer vagyok, ez a második hobbym (és talán nem tudjátok, hogy mi az, de azoknak akik valóban nem: Karaktereknek, filmszereplőknek, esetleg ritkábban élő embereknek a bőrébe bújunk. Megvarrjuk a ruhájukat, sminkelünk és parókát hordunk)

7. Az angol nyelv az életem szerelme, minden vágyam egy angol országban élni

8. Hihetetlen fáradékony vagyok, abba is elfáradok, ha csak ülök egy helyben és bámulom a monitort, gyakran ez is az oka, hogy nem sűrűn hozok részeket

9. Érdekes tény, hogy gyűjtöm a Milka táblacsoki papírjait

10. Teamániás vagyok, éjjel-nappal, télen-nyáron (meg persze tavasszal és ősszel is) teát iszok

2. A válaszaim tíz kérdésre:

1. Mi a legfontosabb számodra egy történetben, amit olvasol? 

- Sokszor csak az, hogy felkeltse az érdeklődésemet egy történet. Viszont ami a leggyakrabban ezt váltja ki belőlem a védelmező stílusban írott történet. Amikor gyakran a gyengébb fél több törődésre, vigyázásra, talán türelemre szorul
2. Egy történet meg tud téged hatni annyira, hogy a könnyeidet adod érte?

- Természetesen. Drága Lana és Loraa oneshotjai közül rengetegen kibuktak már a könnyeim, de többek között Dreamy Girl írása, fordítások, angol történetek miatt is. Túlságosan érzékeny vagyok.
3. Mivel töltöd a szabadidőd?

- Cosplay varrással, (ritkábban mostanság) fényképezéssel, írással, fordítással gyakran, oneshot olvasással, fanartolással, szerepjátékozással és fanart nézegetéssel, na meg youtube videók böngészésével. Sok dolgot szeretek csinálni egyszerre
4. Adni vagy kapni ?

- Adni, imádom megajándékozni a szeretteimet, legkedvesebb barátaimat, mosolyt csalni az arcukra, még ha csak egy aprósággal is
5. Ki a kedvenc shipped, és miért?

- Akkor nézzük azt a kisregényt.. Nem One Direction ship, de a Crown the Empire David x Andrew shipje. Nagyon kevés ember ismeri, annál is kevesebb ember szereti, de én például oda-meg vissza vagyok érte, szerintem tündériek együtt.

A második a Larry. Egyszerűen, mert túl szép, hogy igaz legyen (bár talán mégis az, ki tudja) tulajdonképpen Larry bennem sokáig csak a történetek szerint élt, amiket olvastam róluk, (Dark, Love and Pain, etc.) mára viszont hozzászoktam az eredeti jellemükhöz is, egyszerűen csak bájosak együtt.

A harmadik a Zouis, meg ne kérdezzétek, hogy miért, egyszerűen csak imádom. Zayn túl menő és sexy ahhoz, hogy igazi legyen, Louis pedig annyira aranyos és sokszor kis "védtelen" a számomra, hogy ez a párosítás tökéletes.

És amit még nem tudok kihagyni ebből a listából az a Nouis. Imádom Niall szőke fejét, valamint azt, hogy mindketten úgy pörögnek Louissal, mint a búgócsiga, de ha szükségük van egymásra, akkor komolyak és vigasztalóak is tudnak lenni. Megint csak imádnivaló.
6. Vannak olyan blogerrek, akikre példaképként nézel?

- Természetesen vannak. Itt van köztük a drága Lana, akitől kaptam a díjat. A történeteinek nagy része könnyeket csal a szemembe és nem csak a szomorúak, hanem a boldog, érzelmekkel teli történetek is. Szerintem minden érzelmet gyönyörűen kifejeznek, éppen ezért fel is nézek rá, imádtam vele együtt dolgozni is. Itt van köztük Dreamy Girl a csodás stílusa miatt, és amiatt, hogy folyamatosan lehet izgulni valami miatt a Love and Painben, sosem hagy egy perc nyugtot sem a gondolatainknak. (Vagy éppen leolvaszt minket a székről az aranyosságokkal vagy perverzkedésekkel) Aztán itt van még Becca, mert annyira gyönyörűen, hosszan tud írni, a történetei megbabonázóak. És nem utolsó sorban itt van Loraa is, aki szintén az írási stílusával örvendeztet meg minden egyes történetével, a csodálatos ötleteivel, amiket megír.
7. Miért kezdtél el pont meleg történetet írni?

- Valószínűleg köze lehet a múltamhoz, viszont ötletem sincs. Talán az okok közé tartozik egy nagyon régi barátnőm, aki körülbelül 3 évvel ezelőtt rászokatott a meleg párokra, hogy shipeljem a saját, kitalált férfi karaktereinket. Aztán szépen lassan ez átcsapott az élő emberekhez, de mivel mindig is imádtam írni, szerepjátékozni, ezért Juditnak köszönhetően blogolás lett belőle.
8. A szüleid vagy a barátaid tudják, hogy ilyen témakörben alkotsz?

- A barátaim mintegy 99.9999%-a tudja, hogy ebben a témában írok, a családomból pedig egy személy, ő is az unokatestvérem, aki szintén szereti a meleg párokról írt történeteket, rajzokat.
9. Sok blogot olvasol? Vagy inkább a könyveket szereted?

- Rengeteg blogot olvasok. Félbehagyottat, jelenleg is futót... Egyszerűen mindent, ami felkelti az érdeklődésemet, s ahogyan említettem, ezek általában a védelmező stílusú dolgok (Megmentés, védelmezés, Dark stílusban írott dolgok.)
10. Mi inspirál téged a legjobban?

- Az olvasóim. Mindenképpen azt kell, hogy mondjam: Az olvasóim. A kommentek mindig megtöltenek energiával, magabiztossággal, hogy igen, ezt folytatnom kell, hiszen van, akit érdekel, van, aki szereti.

3. A tíz kérdésem:

1. A szívednek, vagy az agyadnak engeded, hogy vezessen?

2. Van olyan fajta édesség, amit nem szeretsz? Esetleg mi a kedvenced?

3. Milyen blogtémák (történetek) keltik fel a figyelmedet legelsőnek?

4. Van szerencseszámod, esetleg tárgyad, napod?

5. Van hobbyd, esetleg szokásod, amit furcsának tartasz?

6. Ha élhetnél bárhol a világon (vagy akár fikcionális helyen) hol élnél?

7. Vannak bloggerek, esetleg könyvírók, akiket a példaképeidnek tartasz?

8. Van sportág/sportágak, amiket űzöl? Esetleg nem, de nagyon szereted?

9. Mit gondolsz, mi a legkényelmesebb módja az olvasásnak? Számítógépről, telefonról, esetleg könyvből? Miért?

10. Mit gondolsz, mi történne ha találkoznál a szívedhez legközelebb álló sztárral? És ki lenne az?

4. Az emberek, akiknek tovább szeretném küldeni:

1. Judit

2. Larry

3. Dreamy Girl

4. Becca

5. Loraa *-*

19. rész - Karácsony

Sziasztok sziasztok! :) Nos, én galád képes voltam elhúzni a részt karácsony utolsó napjáig, véletlenül sem 24.-én raktam ki, ahová egyébként a rész tartozott volna, hiszen aznap játszódik. Nos, így utólag születésnapozunk és karácsonyozunk a mi drága Tomlinson és Styles famíliánkkal és azért utólag is boldog karácsonyt kívánok. :)
Remélem, hogy tetszeni fog a rész! :)

Jó olvasást kívánok, puszi!

Raven Agrippa

Louis Tomlinson

Amikor felébredtem azonnal magam mellett kezdtem el tapogatózni, de csak hűlt helyet találtam. Harry már nem volt ott, és valószínűleg már egy jó ideje. Kissé elszomorított a tudat, hogy csak úgy itt hagyott, de ezekből a gondolatokból gyorsan ki is rángatott az, hogy a húgaim szinte betörték az ajtómat és rohantak be az ágyra, vagy épp rám ugrálva.

“Lou! Lou!” Kiabálták, én pedig ugyan nevettem, de a fejemet is fogtam közben. Imádtam őket, de sajgott a fejem a hirtelen hangos ébresztőtől.“Boldog születésnapot Lou! Mikor jössz már le?! Annyira kíváncsi vagyok mit fogsz kapni!” Kiabált Daisy, míg lassan leemeltem magamról és felültem az ágyamon.
“Nocsak? A húgom talán kíváncsibb lenne rá, mint én?” Kérdeztem hangosan nevetve Daisy-ért és Phoebe-ért nyúlva kezdtem el őket csiklandozni. Miután a lányok éppen eléggé kinevették magukat néztem Lottie felé “Jó reggelt”-et kívánva nagy mosollyal az arcomon, majd a kezében tartott cseppségre tévedt a tekintetem. Arcomra még nagyobb mosoly csúszott, kissé oldalra döntöttem a fejemet, úgy nyújtottam ki a kezeimet, hogy megfoghassam a kicsit. Lottie készségesen nyújtotta át Dorist, kit óvatosan fogtam karjaim közé, majd egyikkel elengedve kezdtem el cirógatni apró, puha baba arcát.
“Jó reggelt, kislány.” Köszöntöttem őt is, végül arcomhoz emelve, hogy puszit nyomhassak apró nózijára. A halk babakacaj csengte be a szobát, mielőtt felálltam volna a kezemben a cseppséggel és indultam volna ki az ajtón a húgaim kíséretében. Szinte egy percig eszembe sem jutott, hogy odalent nem fogom Harryt köszönteni, talán csak Fizzyt, anyát, apát és Ernestet. Tulajdonképpen igazam is volt, a konyhába sétáltam, ahol anya már javában az ünnepi ebéden dolgozott. Amint Daisy és Phoebe berohantak a szobába anya a szokásos kedves mosolyával pillantott lányaira, majd lassan rám is.
“Jó reggelt.” Nyögtem mosolyogva, közelebb sétálva hozzá, hogy neki ne kelljen otthagynia az ételt, mégis szükségét éreztem, hogy minimum ma ne csak anya puszijait fogadjam el minden áldott nap és viszonozzam ritkábban, most én akartam azzal köszönteni reggel. Mást úgysem tudtam volna. Pont azt nem, akit annyira szerettem volna.
“Jó reggelt, Louis.” Köszöntött anya is a homlokomra puszilva, végül letette a fakanalat és elvette tőlem Dorist.
“Menj már Louis, öltözz fel! Nemsokára dél lesz, és szerintem nem akarsz Harry egész családja előtt pizsamában díszelegni.” Kuncogott Fizzy a pultnak dőlve, miután pedig leesett, hogy mit is mondott odakaptam a fejemet.
“Hogy Harry egész családja előtt? Mit aludtam át?” Kérdeztem nagyokat pislogva.
“Harry hazament az ajándékokért, és megkértem, hogy hívja át ebédre a nővérét és az édesanyját is.” Magyarázta el anya. “Na, sipirc fiam!” Tette hozzá nevetve, ami már belőlem is kuncogást csalt ki, és indultam el szinte kocogva a lépcső felé, hogy minél hamarabb magamra ölthessek valami normális ruházatot és még a hajammal is legyen időm csinálni valamit. Tényleg nem akartam úgy kinézni, mint egy konténer az út szélén. Hiszen Anne, de legalábbis Gemma még csak rémes állapotban látott. Kezdve a kórházi üggyel, ami talán az egyetlen alkalom, hogy láttam a testvérét. Még a gondolatra is megborzongtam, de hamar megráztam a fejem és összeszedve pár ruhát siettem a fürdőbe, hogy letusoljak.
A forró víz kellemesen esett a bőrömnek, felfrissített, elfeledtette velem a nem mához illő gondolataimat. Egy törölközőt csavartam a derekamra, majd álltam be a tükör elé, hogy kiigazítsam a még vizes tincseimet szememből. Megtörölközés után az első dolgom természetesen az alsóm felvétele volt, de rögtön a második a Harrytől kapott nyaklánc. A félbe törött szívre pillantva a tükörben húzódott mosoly az arcomra. Megfogtam a medált, a számhoz emelve nyomtam rá egy puszit, ahogyan eszembe jutott, ahogyan kettétörtük, és hogy mi történt utána. Nem sokáig maradhattam ennek a varázsában, előkaptam a hajszárítót, a hajzselét és a fésűt, hatalmasat sóhajtottam. Fogalmam sincs, hogy mikor foglalkoztam utoljára ennyit a hajammal. Ezzel is eltölthettem úgy 20 percet, mire úgy gondoltam, hogy végre jól néz ki, s befejezhettem a felöltözést a fekete, mintás pólómmal, egy fekete nadrággal és zakóval. Így nem fogom leégetni magamat Harry családja előtt. Vagy mégis? Túl csicsás lenne? Túl ünnepi? Vagy inkább tróger? Úgy néz ki a hajam, mint akinek a fejét megrágta a kutya. Te szent ég, így nem mehetek elé…! Csengő..
Azt a bizonyos hangot meghallva már tudtam, hogy nincs időm újrakezdeni mindent.
“Louis!” Hallottam egy perc múlva Fizzy hangját az ajtó előtt.
“Iiigen?” Kérdeztem kissé elhúzva a szó első tagját még mindig az alakomat szuggerálva a tükörben. Nem, ez nem így jó! De nincs több időm..!
“Kész vagy már? Gyere le!”
“Mindjárt megyek, egy perc!” Kiabáltam ki, majd már csak a lépteit hallottam egy gyors ‘Siess’ után. Még úgy két-háromszor néztem végig magamon, mire rászántam magamat, hogy elhagyjam a szobát. Lassú, megfontolt léptekkel totyogtam el a lépcsőig, kezdtem el rajta lefelé haladni éppen azzal a tipikus éréssel a gyomrodban, mintha valami Disney mese elbaszott hercegnője lennél, és nem akarnál találkozni a hercegeddel. És hogy miért? Mert félnél, hogy mit szól majd hozzád. Ekkor láttam meg őt Gemmával és Annevel az oldalán.
Haja tökéletes volt. Talán ennyire göndörnek és puhának kinézőnek még soha nem is láttam. Ruhája neki is hasonló volt, mint nekem. Ing, zakó, fekete nadrág. Istenem, nem én vagyok az egyetlen, aki azt gondolta, hogy ez az ünnepi viselet karácsonyra! Még csak az utolsó lépcsőfokokat szedtem, mikor maga mögé pillantott és nézett végig rajtam. Arcára kis késéssel érkezett meg az a hatalmas mosoly és ösztönösen mozdult felém. Kezét kinyújtotta felém, mit készségesen fogtam meg az utolsó 3-4 fokot véve. Az utolsóról már csak úgy leemelt, de nem is engedte meg, hogy a lábaim a földet érjék, megtartva húzott szorosan magához és csókolt meg gyengéden, mégis mohón. Most már tényleg úgy éreztem magam, mint valami Disney főszereplő, egyetlen mássággal az előzőhöz mérve: Tökéletesnek, véletlenül sem elbaszottnak. Legalábbis egy embernek: A hercegnek.

Harry Styles

Éppen Lottieval beszélgettem, mikor lépteket hallottam a lépcső felől. Azonnal tudtam, hogy kinek a léptei lehetnek, így ugyan végighallgattam húgát, viszont amint befejezte azonnal felé kaptam a tekintetemet. Louis. Ugyan kócosan is imádtam, de elrendezett haja még szebben keretezte angyali arcát, ugyan azon most mosolyt nem láttam, inkább egy kis mértékű félelmet. Talán a családomtól félt, talán az elvárásoktól. Tudnia kell, hogy itt nincsenek ilyen elvárások. nem is gondolkoztam, mielőtt a lépcső elé álltam, s ahogyan már annyi filmben láttam, felé nyújtottam a kezemet. Készségesen fogadta el, ám mielőtt lába a padlót érhette volna karoltam át a derekát és emeltem a karjaimba, hogy megcsókolhassam. Egyáltalán nem érdekelt, hogy melyikőnk ruháját gyűröm össze vele, vagy rontom el az egész munkánkat a kinézetünkkel. Az egyetlen, ami akkor fontos volt, az Louis volt. Az egész környezetünket kizártam.
“Boldog születésnapot, Boobear. Sajnálom, hogy egyedül hagytalak reggel, meglepetést akartam.” Biggyesztettem le az ajkaimat szemeibe nézve, továbbra sem leengedve viszont. Halkan kuncogva támaszkodott meg két apró kezével a vállaimon, s nyomta meg kissé ezzel jelezve, hogy engedjem a lábára állni. Miután ezt elérte apró puszit hintve ajkaimra rázta meg a fejét.
“Éppen elég nagy meglepetést okoztál vele.” Válaszolta apró tenyerét az enyémbe simítva. Azonnal fogtam rá kezére, majd néztem körbe a szobában. Anya már Jay-el ment a szobába, Gemma Fizzyvel és Lottieval beszélgetett mire mi végeztünk. Igazán jónak tűnt a hangulat, pedig alig lehet 10 perce, hogy ideértünk. Azt hiszem, hogy a családjaink közt már nem lesz viszály. Louis a játszószőnyeghez topogott és emelte fel róla egyetlen öccsét, míg én követve a legfiatalabb kishúgát vettem a karjaimba. Ernestnek azonnal bátyja tökéletesen beállított frizurája tetszett meg elsőnek, mit az ő sajnálatára azonnal el is kezdett piszkálni. Louis hisztizett, míg én csak nevettem azon, ahogyan Doris az ingem gallérjával, az arcommal vagy épp az orrommal játszott, egészen míg az ebédlőbe nem értünk és kellett letenni őket az etetőszékbe. Még megsimogattam, ‘csipkedtem’ óvatosan az arcát, hogy ne szomorkodjon, mielőtt helyet foglaltam volna a nagy megterített asztal mellett. Egyik oldalamon Louis, másikon Fizzy foglalt helyet, velem szemben pedig Gemma és anya. Ugyan a nővérem nem sokáig maradt meg az ülőhelyén, minden áron Jaynek szeretett volna segíteni az ebéd felszolgálásában, mit Lou édesanyja ‘Nem szükséges’ hegyei ellenére meg is tett. Az asztalon rengeteg étel volt, az ember azt hinné, hogy 12 embernek tökéletesen elég lesz, de igazság szerint még több is lett, mint amennyi kellett volna nekünk. Igazság szerint még egészen sok is maradt, viszont a 2 üveg pezsgő minden egyes kis cseppje elfogyott. A szülőknek még el sem sikerült pakolni a maradékot, a koszos tányérokat és poharakat, a kisebbek máris az ‘ajándékok’ után visítoztak. Mosolyt csalt az arcomra, ahogyan ennyire tudni akarták már, hogy mit hozott nekik az a régen várt ‘jézuska’. A kis Ernest és Doris még azt sem igazán tudta, hogy miről van szó, de őket is igazán felizgatta a nővéreik pezsgése. Jay csak nevetett és csitította még őket egy ideig, hogy az ajándékok még csak később érkeznek. Hiszen még a fa sincs feldíszítve! És igazság is lehetett benne, nem vettem észre karácsonyfát, mikor bejöttem.
“Akkor apa! Apa, hozd a díszeket! Itt az ideje díszíteni!” Sikoltozott Phoebe és Daisy szinte egyszerre, Dan pedig nevetve tette le, amiket épp a kezében tarott.
“Várjatok hercegnők, mindjárt jövök.” Mosolygott rájuk, s már indult is el, hogy behozza a fát a házba a díszekkel együtt. Louis is Jaynek, anyának és Gemmának segített a pakolással, míg én a két kislányt foglaltam le. Nos, Louis, Jay, anya és Gemma munkája is csak addig tartott, amíg Daisy és Phoebe el nem rángattak mindenkit a fához mondván: Ha mind dolgozunk rajta értékesebb és szebb lesz. Így kezdtük el mindannyian díszíteni a hatalmas karácsonyfát. Ernest és Doris a hatalmas dobozból szedegették elő a díszeket. Tetszett nekik, hogy olyan szép csillogó, néhányat a földhöz is csapkodtak, szerencsére nem eltörve vele. Mivel én és Louis tökéletes harmóniában összedolgozva díszítettük a fát minden 2. mondatunk egymást kérdezte, hogy szerinte azon az ágon jó lesz-e, vagy esetleg egy másikra kellene áttenni a kék, esetleg ezüst színű díszeket. Tíz kéz munkájával sem végeztünk eléggé hamar a fával, hiszen ahogyan említettem hatalmas volt, dísz pedig rengeteg. Az utolsó dolog, mi felkerült rá a csúcsdísz volt. Mindenki abban értett egyet, hogy azt Louis helyezze fel, ám alacsony volt hozzá, s már azonnal Dannek adta volna a nemes feladatot, viszont átkarolva a csípőjénél emeltem fel, hogy feltehesse a sötétkék, ezüst díszekkel dekorált díszt. Lottie mindeközben bedugta az égőket a konnektorba, ezzel az egész fát színes fényekkel beborítva.
“Gyerünk gyerekek, siessetek fel a szobába! Tudjátok, nem szereti, hogyha a gyerekek látják, ahogyan elhelyezi az ajándékaikat!”
“Igenis anya!” Kiabáltak egyszerre az ikrek, Lottie és Fizzy pedig felkapták Dorist és Ernestet, hogy felvigyék őket is az emeletre. Talán nem lett volna jó, ha majd’ egy évesen máris elrontják a képüket a híres ‘jézuskáról’ hiába nem is igazán tudták még, hogy mi az.
“Nocsak, valaki itt nem gondolja, hogy még a kisgyerek kategóriába tartozik?” Kezdett el Louis csipkelődni játékosan a karomba boxolva, én pedig felnevettem.
“Ha erről lenne szó még te is jönnél fel velem az emeletre. 18 éves vagy, de nem feltétlenül tartozol a felnőtt kategóriába édes.” Nyomtam egy puszit az arcára, mielőtt elindultam volna összeszedni anyával és Gemmával az ajándékokat amiket mi hoztunk. Jaynek, Dannek, Lounak és minden egyes testvérének, ugyanígy az ő szüleik is.
Ekkor Jay egy kis csengőt vett elő és megcsengette azt, mielőtt kiabálni kezdett volna.
“Gyerekek gyertek csak! Most már lehet ajándékot bontani!” Kiabált fel az emeletre, s 2 perc sem telt el, máris a 4 testvér egyszerre rohant le a lépcsőn a lehető leggyorsabb iramban, ketten a két picivel a kezükben óvatosabban, mint az ikrek. Daisy és Phoebe egyből a fa alá vetették magukat és kezdték el letépni a csomagolást a saját ajándékaikról, sikoltozva, kiabálva anyának, hogy miket kaptak. Lassan, mikor Louis és én is odajutottunk a fához leültünk elé és a nekünk szánt ajándékokat kezdtük el bontogatni. Én már tudtam, hogy Louistól egy pulóvert kaptam, a szüleimtől egy új órát, amit még a kávézóban eltörtem mikor Liammel veszekedtem. Tudtam, hogy Louis mennyire szereti az emlékeket, a kézzel foghatóakat főleg. Na meg a szép emlékeket. Egy hatalmas képkeretet vettem neki, melyben egyszerre 3 nagy méretű kép is elfért. Valami ilyen falra akasztható dolog volt, benne 3 képpel. A közös képeinkkel, a sorsdöntő napokról az életünkben. A napról, amikor együtt készítettük a projektet, a napról, amikor a kávézóba mentünk, és egyet gyorsan kinyomtattattam tegnapról is. A korcsolyázásról. Lou szemei az ajándékát fürkészve kissé könnybe lábadtak. Fogalmam sem volt, hogy ez most jó vagy rossz dolog, ezért azonnal ölelésbe húztam.
“Mi a baj, Lou? Nem tetszik?”
“Imádom.” Szipogta átölelve és a vállamba fúrta a fejét. “Szeretlek Hazza.” Motyogta, mielőtt egymás ajkaira hajolva köszöntük volna meg a karácsonyi ajándékainkat. Louis a saját családjától ruhákat kapott és egy új focilabdát. Mosollyal nyugtáztam, hogy mennyire szeret is focizni.
Ez után a napot együtt töltötte a két család. A kicsikkel játszottunk, különféle társasjátékokat próbáltuk ki, amiket kaptak, a két apróságot kényeztettük a saját zenélő játékocskáikkal, mindeközben forrócsokit kortyolgatva, Louis hatalmas tortájából falatozva vagy éppen más süteményekkel telepakolva a hasunkat.
Rengeteg idióta, kínos történet is elhangzott mind rólam, mind Louisról aznap, s akkor hiába tiltakoztunk annyira ellene, valójában egyikőnk sem bánta meg.
Mosmár imádtam, hogy Doncasterbe költöztünk Chesireből. Végre megtaláltam azt a helyet, ahová tartoztam. A Tomlinson család legidősebb gyermekéhez.

18. fejezet - "Családi" beszélgetés

Sziasztok! :) Nos, hogy őszinte legyek nem akartam ezt a részt karácsonyig elhúzni, de tekintve, hogy az előző résznek 23.-a estével lett vége nem tudtam máshogy folytatni. Szóval My Saving Grace - Egy kevéske karácsony előrehozás tulajdonképp semmi jelentőségteljes nincs benne, de mégis talán amolyan karácsonyi (elő karácsonyi) dolog lenne (az ünnepi részt viszont még hátrahagytam két nappal ez utánra, haha!). Úgy tervezem, hogy majd karácsonyra írok valami oneshot félét, hogy azért mégiscsak meglegyen az ünnepi hangulat is.
Én is készültem egy oneshottal a Larry Karácsony blogra, szerintem majd nézzetek be, sok csodálatos író, köztük példaképeim is valamint új írók is részt fognak venni benne :)

Jó olvasást kívánok, puszi!

Raven Agrippa

Harry Styles

December 24. reggelére virradt. Ma is korábban ébredtem fel, mint Louis. Imádtam nézni tündéri arcát, ahogyan aludt, szemeim csak egy pillanatra tértek át az órára. Még csupán 8:49-et mutatott az óra. Igazán korán volt, nem is csodálkoztam, hogy a mellettem fekvő tündér még javában durmolt. A gondolataim lassan elkezdték elvenni az agyam fölött az irányítást. Liamen járt az eszem. Azon, hogy vajon aznap után mi történt vele. Igaz, ez még csak a második nélküle eltöltött napom lesz, de máris aggódtam a dolgok miatt. Semmit sem hallottunk róla, és ez nem jelenthet túl jót. Egyáltalán, hogy tudott bántani egy ilyen angyali teremtést, mint ő itt? A szemei, a mosolya és a testfelépítése, mind mind egyenként loptak el egy darabot az ember szívéből. És Louis azt mondta, hogy amikor együtt voltak a kapcsolatuk elején, még kedves volt vele, mindig megadta neki, amit szeretett volna. Igazán kíváncsi lettem volna, hogy azóta mi változott meg, de ezt sem fogom már megtudni. Nem éppen jól indult a kapcsolatom Liam Paynel és nem is sokat javítottak rajta a pár nappal ezelőtti események. Végül úgy döntöttem, hogy elhagyom a szobát. Hagyni akartam még aludni Lout, de borzasztó szomjas voltam. Lassan és óvatosan hámoztam le magamról apró kezeit. Mocorogni kezdett, de egy apró nyüszítés után a párnájába nyomta a fejét és aludt tovább. Apró mosoly kúszott ajkaimra, amikor felkeltem az ágyról és a lépcső felé kezdtem el vánszorogni. Lassan, óvatosan és a lehető leghalkabban vettem a fokokat egymás után, míg a nappaliba nem értem. A ház még csendes volt, fogadni mertem volna, hogy a testvérei még nem ébredtek fel. Hosszú léptekkel vettem az irányt a konyha felé, közben futólagosan egy, a nappaliban álló vitrin üvegébe néztem, mely egészen szépen tükrözte reggeli ábrázatomat. Út közben kissé igazítgattam a hajamon, míg el nem értem a célpontomat. Nos, ott már Louis édesanyjával és.. nevelőapjával találkoztam.

“Jó reggelt.” Köszöntem halkan. Hogy őszintén megmondjam, egy kicsit zavarba jöttem attól, hogy találkoztam velük. Ilyen korán reggel akár egyedül is mászkálhattam volna a házban, Louis nélkül. Néhány szülő még talán rosszra is gondolna.
“Jó reggelt, Harry. Jól aludtál? Kérsz tükörtojást? Esetleg kávét? Narancslé?” Mosolygott rám Jay, én pedig örömmel könyveltem el magamban,hogy az anyukája rémségesen kedves. Talán ha akarna sem tudna rólam rosszat gondolni.
“Köszönöm szépen, remekül. Oh, talán egy kevés tojást és narancslét kérnék, ha lehet.” Bólintottam rá egy őszinte mosolyt húzva ajkaimra. Szerettem ezt a családot. Louis anyukája a még a pulton álló ételhez, frissen facsart narancsléhez lépkedett és vett elő poharakat, majd tányérokat, megterítette az asztalt, amihez le is ültünk. Igazából furcsa volt. Nagyon furcsa, hiszen én mindig csak anyával, maximum még Gemmával reggeliztem, most viszont Louis Tomlinson szüleivel ülök le hármasban egy reggelire. Lassan, zavartan foglaltam helyet az asztalnál és kezdtem hozzá az evéshez, amikor ők is.
“Mikor értetek haza tegnap? Jól éreztétek magatokat?” Kérdezte az étkezés közben ezúttal az apja.
“Uh, talán fél 11 környékén.” Válaszoltam őszintén. “Elmentünk a karácsonyi vásárba, aztán korcsolyázni és vacsorázni. Én legalábbis nagyon jól éreztem magamat.” Húztam újra mosolyra a számat, a poharat felemelve ittam belőle egy keveset. Nos, Jay igazán egy konyhatündér volt. Remekül megállta a helyét a konyhában, bár talán ennyi gyermekkel kellett is.
“Louis is biztos vagyok benne, hogy jól érezte magát. Talán szeretett volna már korizni, de mivel soha nem tudott, nem hinném, hogy megkérte rá Liamet, vagy akárkit, hogy vigye el.” Kuncogott fel az anyukája, mikor felállt az asztaltól és elkezdte összeszedni a koszos tányérokat, poharakat.
“Köszönöm szépen a reggelit.” Álltam fel én is gyorsan, kezdtem el összeszedni én is a használt dolgokat. “Segíthetek valamiben?”
“Hagyd csak Harry, majd én elintézem.” Mosolygott vissza rám Jay, s folytatta is a dolgát, én pedig bólintottam. Egy kisebb, rövidebb csend ülepedett a szobára, amikor már éppen azon törtem a fejemet, hogy talán vissza kellene mennem Louishoz. Ekkor törte meg mégis a csendet egy női hang.
"És mondd csak Harry.. Te mióta tudtál Liam és Louis elég… Rémes kapcsolatáról? Még csak most érkeztél a városba, nem igaz?”
“Tulajdonképpen.. Igen. Már az első iskolai napomon szembesülnöm kellett a tényekkel. Igazság szerint csak beszélgetni akartam Louisval, aki elég visszahúzódó volt, aztán el is akart küldeni, mielőtt még Liam meglátott volna. El is mentem, de csak elbújtam, hogy láthassam, mi történik, amikor elsőnek megverte a szemem láttára. Próbáltam segítséget nyújtani Louisnak, de akkor még ő is elég ellenségesen fogadta. Szerencsére ez mára már megváltozott.” Idéztem fel az emlékeimet, majd mosolyodtam el halványan a mondat végére.
“Esetleg nem baj, ha megkérdezem, hogy.. Amíg a kórházban voltál Harry, mindenre emlékeztél, vagy valóban elveszítetted az emlékeidet arról, hogy mi történt és ki tette?” Kaptam a következő kérdést az apja felől. Egy percre elgondolkoztam, de mivel már a rendőrség is tudta, Louis is tudta nem akartam pont a szüleit kihagyni belőle.
“Mindenre emlékeztem. Most is emlékszem. A pár nappal ezelőtti kihallgatáson elmondtam mindent a rendőröknek.”
“Fel tudnád nekem idézni, hogy mi történt aznap?” Kérdezte Jay kissé talán félve, de bólintottam.
“Igazából Louval dolgoztam a történelem projekt utolsó simításain, amikor dörömbölést hallottam. Ő nyitotta ki az ajtót, de furcsa hangokat hallottam, meg amúgy is, mégis az én házamba jöttek, meg kellett néznem ki az. Akkor szembesültem azzal, hogy Liam a falhoz szorítja Louist. Mást sem láttam rajta, mint a tiszta rettegést, de teljesen megértettem. Akkor még nem terveztem semmi rosszat, csak el akartam simítani a helyzetet, viszont ő nem egészen így gondolta, és hát.. Megtörtént, ami megtörtént. Viszont, ha Louis akkor nem szedte volna össze magát annyira, hogy megállítsa, most nem lennék itt.”
“És ezt miért nem akartad elmondani elsőnek a rendőröknek? Hamarabb elérhettük volna vele, hogy folytassa a fiunk bántalmazását.” Kérdezett újra Dan, én pedig nagyot nyeltem.
“Amikor azt mondtam Lounak, hogy nem emlékszem semmire hihetetlen megkönnyebbülést láttam az arcán. Nem akartam veszélybe sodorni őt, bármelyikőnk családját vagy a barátainkat azzal, hogy kitálalok mindent, már akkor.” Vallottam be őszintén, a szülei pedig bólintottak. Tehát megértették az álláspontomat.
“Hallottatok már valamit azóta Liamről?” Tett fej újabb kérdést Dan, mire megráztam a fejemet.
“Igazság szerint éppen ezen gondolkoztam, mielőtt lejöttem volna.”
“A rendőrség még végez tárgyalásokat, de egyenlőre őrizetbe vették. A vádakat igaznak találták, ő pedig nem is igazán sokat tagadott közülük, amit kissé furcsának is találtam.”
“Nem tagadta a vádakat?” Pislogtam én is hatalmasakat. Ez most olyan volt, mintha beletörődött volna abba, hogy börtönbe fog kerülni, vagy valami hasonló. Nem hittem a fülemnek.
"Igen, valami olyasmi. Ne aggódj, mi sem értettük, hogy mit akart ezzel elérni, de nem lesz többé semmi gond. Nem fogja bántani sem Louist, sem téged, vagy akárkit.” Küldött felém egy biztató mosolyt az apja, én pedig egy hasonló mosollyal bólintottam rá. “Nos, én megyek és felébresztem a lányokat. Te menj csak vissza Louishoz, vagy kitudja.”
“Éppen ezt szerettem volna mondani. Megmondanák Louisnak, ha felébred, hogy hazaugrottam egy pár cuccért, de majd visszajövök? Igazából az ajándékait tegnap anyának adtam oda, hogy Lou ne kíváncsiskodjon, de ideje lenne elkérnem.” Mosolyogtam rájuk, ők pedig bólintottak.
“Persze Harry. Várunk vissza ebédre, és anyukádat is, vagy ha már hazaérkezett a nővéredet is. Vigyázz magadra.” Köszönt el Jay, én pedig hatalmas mosollyal az arcomon bólintottam. Annyira kedves családja van… Tudtam, hogy anya azt mondta, hogy Gemma már ma reggel hazajön az egyetemről, így őt is megkérhettem rá, hogy jöjjön el ma. Úgyis meg kellett volna ismernie Louist közelebbről, nem csak a kórházban aznap. Biztos voltam benne, hogy ezt a napot semmi nem tudja elrontani.
A szobába siettem, felkapkodtam magamra a ruháimat, a fürdőben rendbe hoztam magamat egy kissé, majd még egyszer a szobába mentem. Louis még mindig édesen aludt az ágyban, a takarót az orráig felhúzta, bár a párnába már annyira nem volt eltemetve gyönyörű arca. Mosoly kúszott az ajkaimra, ahogyan a matracra térdeltem mellette, apró csókot adva a homlokára.
“Nemsokára visszajövök. Aludj jól, Boo.” Suttogtam, mire ő ismét nyüszített. Lassan és óvatosan álltam fel mellőle és sétáltam ki, még nem akartam, hogy felébredjen. Aludjon nyugodtan, ha fáradt, legalább addig, amíg testvérei ki nem ugrasztják a hangos születésnapi- és karácsonyi jókívánságaikkal. Halkan csuktam be magam mögött az ajtót, s ezúttal már siettem le a lépcsőkön, kaptam magamra gyorsan a sálamat, a kabátomat és a csizmámat utoljára egy sapkát is a fejemre húzva, csak az nem tűnt fel, hogy éppen a Louét, és nem a sajátomat. Jay még utoljára az ajtóban is elköszönt tőlem, én pedig megígértem neki, hogy igyekezni fogok vissza, ebédre egészen biztosan, és a családomat is meggyőzöm, hogy jöjjenek velem. Ezekkel a szavakkal hagytam el a Tomlinson házat, és kezdtem el gyors léptekkel taposni a havat a cipőm alatt. Minél hamarabb haza szerettem volna érni, az után pedig vissza, hogy a lehető legszorosabban magamhoz ölelhessem azt a személyt, aki elrabolta a szívemet.

17. rész - December 23.-a

Sziasztok sziasztok! :) Raven Agrippa ismételten jelentkezik és boldogan jelentem, hogy visszatért az életerőm meg micsodám az íráshoz, wee! Szóval ha ez így is fog maradni és nem csak ma volt ilyen remek kedvem mostantól remélem, hogy még több részt fogok nektek tudni hozni, a többi blogomba is :) Remélem, hogy tetszeni fog nektek ez a rész, puszilok mindenkit és köszönöm, hogy itt vagytok nekem kitartóan annak ellenére meddig szenvedek 1-1 résszel, imádlak titeket! ♥

Raven Agrippa

Louis Tomlinson

Amikor megérkeztünk a pályára még minden olyan egyszerűnek tűnt. Az emberek boldogan siklottak a jégen. Természetesen hatalmas bukdácsolások is voltak, én pedig már akkor tudtam: Na az ott, az a kis szőke copfos lány aki elesett én leszek. Tátott szájjal bámultam őket, mindenkit, aki csak egy kicsit is jobban érthetett hozzá mint én. Egyszer voltam a családommal korcsolyázni, de akkor is még nagyon kicsi voltam és folyton elestem. A következő dolog amit észleltem már Harry hatalmas, meleg keze volt a csuklómra fonódva.
„Harry, én nem hiszem, hogy.." Kezdtem el a mentegetőzést, de természetesen semmire sem mentem vele.
„Ugyan már Lou, jó móka lesz!" Húzott a kezemnél fogva, muszáj volt beadnom a derekamat. Egy megadó sóhajt hallattam, miközben Hazza köszönt a férfinek a korcsolyák tárolója előtt. A férfi számomra ehhez-jogosítványt-kellene-tennem-mert-jármű részleghez érve a göndörkém elsőnek rám nézett, majd vissza a korcsolyákra és ismét rám.
„Hányas lábad is van, Lou?" Kérdezte meg, de természetesen mielőtt még válaszolhattam volna vette le a polcról a fehér jégkorcsolyát és adta azt a kezembe, rögtön ez után a saját kezébe vett egy fekete darabot, indult meg a pálya széle felé továbbra is fogva az egyik kezemet.
„Nyugodj meg, nem lesz bajod egy kis korizásból. Vigyázok rád." Jegyezte meg kuncogva, gondolom látta azt a csodálatosan kétségbeesett arckifejezést megjelenni rajtam minden egyes lépéssel, amivel közelebb kerültünk a végzetemhez. A bongyorimnak úgy 2 percig tartott felvenni mindkét lábbelit egyszerre. Ellenben én? Természetesen bénáztam, válaszul erre egy szelíd kuncogást kaptam. Hazza gyorsan hajolt le elém és kezdte el úgy tűnt teljesen szakszerűen bekötni a fűzőt. Amint végzett és erősen meghúzta mindkét felét a fűzőknek felnézett rám, ahogyan még térdelt előlem, ajkain mosoly ékeskedett. Az a gyönyörű mosolya, amely elrabolta a szívemet. Mire észbe kaptam már teljesen megbabonázott, s csak bámultam rá, akár egy szerelmes tini lány. Végül is, a szerelmes része még igaz is volt. Hazza felkuncogva fogta meg a kezemet, simogatta meg, majd állított fel lassan. Nos ez volt az a rész, amikor már magamhoz tértem, hiszen nemes egyszerűséggel borultam előre a bizonytalan lábaimon.
„Én, izé..” Kezdtem azonnal, a göndöröm meg ismételten csak nevetett.
„Semmi baj, megoldjuk. Segítek.” Nyugtatott ismételten, miközben a pálya felé kezdett el topogni. Nos, mit ne mondjak, próbáltam ismételni mozgássorozatát, mielőtt a jégre értünk volna. Párszor még bukdácsoltam, de ez nagyon könnyűnek bizonyult. Harry ekkor lépett rá a jégre. Olyan egyszerűen siklott el rajta, hogy egyből megjött a bátorságom. Annyira könnyen ment neki, abban a tudatban kezdtem el élni, hogy ez tényleg ilyen könnyű.
Magabiztosan léptem rá a jégre, s csúsztattam előre a lábamat, de a jelek szerint valamit nagyon rosszul csináltam. Akkorát estem, mint talán utoljára akkor, mint mikor biciklizni tanultam. Fájdalmasan felnyögve érkeztem a hátamra, ez után felülve kezdtem el dörzsölni sajgó testrészemet. Természetesen a kis védangyalom azonnal térdelt le mellém és kezdett el kérdezősködni: Hogy vagy, minden rendben, nagyon fáj? A fejemet rázva adtam a tudtára, hogy teljesen rendben vagyok, még egy kicsit sajog ugyan, de minden rendben. Kis boldogsággal az arcán nyugtázta, gondolom hihető választ adtam. Óvatosan és lassan felállt, majd lehajolva megfogta mindkét kezemet.
„Gyere, akkor most segítek felállni, és majd együtt megcsináljuk, rendben?” Tette fel újabb kérdését izgatottan. Nem tudtam neki nemet mondani. Annyira aranyos volt, ahogyan ennyire felpörgött már csak attól is, hogy korcsolyázunk. Együtt.
„Mikor koriztál utoljára?” Tettem fel ezúttal én a sajátomat, ő pedig elgondolkozott.
„Nos, talán tavaly. Még a szülővárosomban. De ha ez érdekel, akkor elég sokat korcsolyáztam régebben, ezért megy.” És megértette mire gondoltam. Talán erre mondják, hogy a szerelmesek fél mondatokból is megértik egymást? Mert akkor talán ez lehet az az igazi szerelem, amire én mindig is vágytam.

Már egészen biztos voltam benne, hogy Harry Styles el fogja velem feledtetni Liamet.

********************

Jó pár, mondhatni rengeteg esésen túlestem addigra, mire Hazzának végre sikerült megtanítania legalább az alapokat, hogy ne essek el minden egyes lábmozdulatommal. A kezemet egy másodpercre sem engedte el, hatalmas, meleg tenyere kellemesen tartotta az enyémet, mely ráadásul apró és hideg volt. Tél révén elég hamar sötétedett mostanság, az embereket viszont nem túlzottan érdekelte. Már régen este volt, amikor még a korcsolyapálya is tele volt emberekkel, boldog párokkal, szülőkkel, gyermekekkel. Nem igazán lehetett embert egyedül látni, a legkevésbé romantikus dolgok ezen a helyen inkább a baráti társaságok voltak. A sötét és a még hidegebb időjárás közeledtével a pálya szerencsére hihetetlenül felszerelt volt. Nem csak a holdfényen kívüli világot biztosította számunkra hatalmas lámpákkal, de még mesés hangulatvilágítás is volt felszerelve. Mindenfelé apró fehér és színes pontok voltak, kis égősorok. A kisebb gyerekeket már hazavitték, néhánynak viszont mégis sikerült rávenni anyát-apát, hogy még maradjanak egy kicsit. Ők mind, mind boldogan énekeltek, a 18. életévemet meghazudtoló módon korcsolyáztak sokkal jobban, mint én, sebességükkel és ügyességükkel szinte elsodortak. Hazzával mindössze néhány csókot váltottam egész idő alatt, egyébként mással sem töltöttük az időt, csak bolondságokról beszélgettünk és nevettünk. De ez pontosan így volt rendjén. Sosem töltöttem még ennyire jól a születésnapom előtti napot, mint ma. Semmi miatt nem kellett aggódnom, semmitől nem kellett félnem. És hogy miért nem?

Mert egy magabiztos és erős fiú tartotta meleg kezei közt enyémet, s éreztem: Az ő szíve csak értem dobban, az enyém pedig nem tudna ellentmondani ennek a tökéletességnek.

*******************

Késő este értünk haza, bár véleményem szerint anyáék teljesen tisztában voltak vele, hogy nem fognak már látni minket vacsorakor sem. Harryvel még mielőtt hazamentünk volna betértünk egy közeli kisebb étterem szerűségbe, hogy mégiscsak szerezzünk valamit az üres hasunkba, nem akartunk otthon felébreszteni a húgaimat és a szüleimet azzal, hogy amint beesünk a házba feltépjük a hűtőt. De ez pontosan így volt hangulatos. A fahéjas, tejszínhabos, kis narancskarikával megtoldott forrócsoki teljesen megadta az ünnep hangulatát. Pontosan azt a hangulatot, amit a szerelmesek éreznek ünnepekkor, azt, amit a nagyon összetartó emberek, családok éreznek ünnepekkor. A házunkban síri csendben lopakodtunk fel a lépcsőfokokon az emeletre, s tusoltunk le egyesével. Tulajdonképpen nem lett volna ellenemre, ha együtt kell vele fürödnöm, de talán érezte még rajtam azt a bizonytalanságot, amit még mindig nem tudtam elhagyni. Tulajdonképpen hálás is lehettem volna neki ezért. A hangulat még meghittebb volt köztünk, mint előző este. Az ágyban összebújva beszélgettünk nonszensz dolgokról, apró csókokat váltva néha, mígnem egymás karjaiban aludtunk el. Az emberek azt mondják, hogy mindenkinek a 18. születésnapja a legkülönlegesebb. Nos, mától úgy érzem, hogy egyet fogok tudni érteni, hiszen:

Végre el tudtam mondani magamról: Boldog vagyok.

Ez a december 23.-a örökké fog élni az emlékezetemben.

16. fejezet - Vásár

Sziasztok! :) Itt Raven Agrippa és a My Saving Grace 16. része. Ismét a bocsánatotokért szeretnék esedezni, hogy megint ilyen későn hoztam részt -bár ezt is három napig tartott megírnom-, igyekezni fogok, ígérem, de mostanában nagyon legyötörnek a napjaim és nincs energiám semmire. Viszont itt ez a rész, elhoztam nektek, remélem, hogy tetszeni fog :)

Jó olvasást kívánok, puszi!

Raven Agrippa

Harry Styles

Amilyen korán elaludtunk Louval annyira lassan jött el a reggel. Nem tudom, hogy ő hogy volt vele, de nekem rengeteg időnek nézett ki, amennyit aludtunk, nem voltam annyira kimerült, így már sokkal hamarabb felébredtem mint ő, ám mégsem keltem fel mellőle. Annyira édesen aludt és ölelt, de nem akartam felébreszteni. Neki viszont szüksége volt a pihenésre. Az ajtó halkan nyitódott, majd óvatos léptek hangja töltötte be a szobát. Szemeimet lehunytam, nem akartam, hogy Louis bármelyik rokona azt gondolja, hogy csak a fiukat bámulni járok ide. Egy alak hajolt az ágy felé, az ő oldaláról, majd kezdte el halkan rázogatni és suttogni.
"Ébresztő fiúk, reggel van." Szólt a lágy női hang, azonnal felismertem, ez Jay volt. Lou morgott, nyüszített, minden elképzelhető reggeli hangot kiadott magából, ami csak még aranyosabbá tette, muszáj volt felkuncognom.
"Ne nevess!" Hisztizett, öklével gyengéden a mellkasomba boxolt, miközben takaróját a fejére húzta. "Még öt percet anya.." Tette hozzá, mire én felnéztem az említett nőre. Mosolyogva állt fia felett, fejét csóválta, majd két tálcát tett le a Lou oldala mellett álló éjjeliszekrényre, eztán kezeit a csípőjére tette.
"Öt perc, úrfi. De nem több. Rád bízom Harry." Kuncogott, én pedig kissé meglepve bólintottam, míg ő elhagyta a szobát.
"Öt perced van, úrfi." Kuncogtam fel, míg Louis a takarója alatt morgott valamit, ugyan nem értettem mit. "Mit mondasz, kisherceg? Nem volt még elég az alvás? Negyed 12 van, Lou." Simogattam meg a hátát takarón keresztül, barna haját lassan láttam megjelenni a szövet alól, végül homlokát, szemeit, orrát és ajkait is, de csak a nyakáig húzta azt le magáról.
"Azt mondtam, hogy fázok." Nézett rám nagy, kék, könyörgő kiskutya szemekkel, nem tudtam nem megsajnálni. Olyan szorosan húztam magamhoz, amennyire csak lehetett, nyomtam egy puszit feje búbjára, majd kezeimet becsúsztattam a takaró alá, úgy dörzsöltem hátát. "Tudod, ezt egész nap el tudnám viselni." Morogta mellkasomba bújva, felnevettem.
"Tudom, de ideje lesz felkelni. Anyukád hozott reggelit, finomnak tűnik. Én viszont éhes vagyok, és lefogadom, hogy te is, Boo." Csókoltam meg ezúttal homlokát, mire gyönyörű kék tekinette újra találkozott az enyémmel, felkönyökölt, mégis lehajolt, s ajkait óvatosan érintette az enyémekhez.
"Eltaláltad." Suttogta, majd meg is fordult, hogy a tálcák felé nyúlhasson. Ajkaimra mosoly kúszott. Természetesen rögtön a reggeli tornázás után rájött, hogy nem fog tudni elérni odáig, ha nem ül fel. Így meg is tette, bár apró teste megborzongott. Nem bírtam ki, hogy ne nézzek rá nyakára, hol egy szép nagy, lila folt éktelenkedett. Csak találkozzak még egyszer Liammel, biztos, hogy megölöm ezért.
Louis lassan nyúlt el a tálcákért, apró kezei remegtek a súlya alatt, mire felkuncogtam. Csak egy bögre kakaó volt rajta és egy-egy tányéron pirítós, ő mégis ennyire kis gyengécske volt így, reggel. Az egyiket elvettem tőle, miután felültem az ölembe helyeztem, mikor pedig ő is a sajátját puszit adtam arcára.
"Jó étvágyat, Lou." Szólaltam meg, arcán felhőtlen mosoly csillogott, ahogyan kedvenc forrócsokiját kémlelte a tálcán, majd bele is ivott.
"Jó étvágyat, Haz." Nyögte egy pár korty után, angyali hangján.

************************

Reggeli közben mást sem csináltunk, csak beszélgettünk és viccelődtünk. December 23.-a volt, pontosan egy nappal jártunk Louis születésnapja előtt, s ez a nap csak a miénk volt. Már el is döntöttük, hogy mit fogunk csinálni. A kék szemű angyal ki akart menni a karácsonyi vásárba, s nem is tartottam rossz ötletnek, venni akartam neki valamit a születésnapjára, karácsonyra. Utáltam volna, ha egyetlen ajándékkal lepem meg a két ünnepet összevonva. A tálcákat visszatettük az éjjeliszekrényre, majd kikászálódtam az ágyból, Louis pedig mindössze a szélére ült. Elsétáltam a ruhakupacig, amit még tegnap hagytam a földön. Visszanéztem rá, ő viszont még mindig gondolkozva ült az ágyán, nem is hiszem, hogy odafigyelt a környezetére, hiszen hiába lépkedtem vissza hozzá nem figyelt rám. Lassan guggoltam le elé, óvatosan. Nem akartam megijesztei, kezeimmel a két comba közt megtámaszkodtam és alulról néztem arcára. Természetesen összerezzent egy pillanatra, majd nevetni kezdett.
"Ne ijesztgess!" Kiáltott fel hátrébb hajolva, még mindig nevetett. Boldog voltam. Eszméletlenül boldog, mert újra láthattam azt a mosolyt. Azt a bizonyos mosolyt és azt a nevetést, amit annyira imádtam benne.
"Nocsak, nem tudom, hogy ki bambult el kettőnk közül." Jegyeztem meg neki, mire a nyelvét nyújtotta rám. "És még incselkedik is.. Nahát nahát Tomlinson úr, valaki itt nagyon játékos kedvében van ma." Hajoltam közelebb hozzá, s loptam egy puszit ajkairól, nevetését egy pillanat alatt beszűntetve hajolt utánam, s mélyítette el azt csókká. Éreztem apró kezeit a hajamba túrni, jól eső érzéssel töltött el, én pedig két kezemmel hátát öleltem át és szorítottam szorosabban magamhoz.
A csókcsata egészen sokáig tartott, míg levegőért nem kezdtünk el kapkodni, egy ideig még ölelve egymást térdeltem a földön, ő pedig ült az ágyon, mielőtt felálltunk volna. Louis új ruhák után kezdett el keresgélni a szekrényében, míg én csak magamra kaptam a tegnapi gönceimet, majd ellenőriztem a pénztárcámat és a telefonomat. Hívást nem kaptam, viszont pénz éppen elég volt nálam a vásárra. Mire észbe kaptam már ő is felöltözött. Ugyan haja még kócos volt, a ruhadarabok sem tökéletesen álltak apró testén, de épp ezért voltam itt. Elmosolyodva igazítottam meg elsőként haját, majd ruháit, végül néztem végig rajta.
"Tökéletes vagy, Boo." Suttogtam puszit adva feje búbjára, ő pedig bólintott.
"Hasonlóképpen, Hazza."

Louis Tomlinson

Úgy körülbelül fél órát tölthettünk még otthon a családommal, mielőtt elindultunk volna otthonról. A sálamat szorosan a nyakam köré csavartam, a kabátomat is a lehető legtovább húztam fel, hogy semmi ne látszódhasson a tegnapi nyomból. Természetesen még mindig bennem motoszkált az érzés, mit minden erőmmel leplezni próbáltam. Nos, azt kell mondjam, hogy többnyire sikerült is. Ma már nem kellett aggódnom. Nem féltem kilépni az utcára.
A december 23.-ának hóesés nélkül indultunk neki, s hogy az igazat megvalljuk, reméltük is, hogy ma nem keveredünk olyan hóesésbe mint tegnap. Harry és én azt terveztük, hogy elsőnek a karácsonyi vásárba megyünk, majd korcsolyázni. Nagyon rég voltam utoljára ott, így hihetetlenül izgultam. Fogadni mernék, hogy már egyáltalán nem is tudok korizni.
Szerencsére közel laktunk a városközponthoz, hol a vásárt tartották. Színes standok, fények mindenhol, 100 meg 100 féle áru, különféle emberek, ismerősök, ismeretlenek, finom illatok és zene. Igazi karácsonyi hangulat. Ajkamra mosoly kúszott, főleg az után, hogy tudtam, én ezzel tudok hasonló hatást elérni Hazzánál. Kézenfogva járkáltunk az árusok közt, mindenfelé kisgyerekek rohangáltak, boldog párok, nagymamák és nagypapák boldog mosollyal arcukon töltötték be a helyet. A hangulat teljesen elvarázsolt, így észre sem vettem, hogy Hazza megállt, mindössze akkor, mikor kezem megrándult. Kérdőn néztem hátra rá, mikor végre realizáltam, hogy mit látok. Egy stand előtt állt meg, nagy és csillogó szemekkel nézelődött az idősebb hölgy által árult pulóverek közt. Lassan elengedtem a kezét, én is a pulóverek közt kezdtem el kutakodni. Egy-kettőt levettem a tartójáról, így, messziről Hazzára mértem, hogyan állna neki, egyáltalán jó lenne-e rá. Végül egy 5 perces keresés után megtaláltam a megfelelő darabot és a hölgynek adtam, hogy kifizethessem. Bongyori természetesen még csak ekkor vette észre, hogy miben is mesterkedtem, s már szólt volna is bele a dolgokba, de lecsissegtem, majd átadtam a pénzt és elvettem a szatyrot a pulóverrel.
"Karácsonyi ajándékokért jöttünk. Nem azért, hogy ne vegyek neked semmit azok után, amiket tettél értem." Mondtam a pillanatban, ahogyan mellé léptem, nagy mosollyal az arcomon fogtam meg újra a kezét és sétáltunk tovább az árusok standjai közt, míg Harry ismét meg nem állt. Őszintén szólva el sem tudtam képzelni, hogy mit csinál, egészen addig, míg elém nem állt egy kettétörhető szív alakú nyaklánccal. Nagy szemekkel pislogtam rá, miközben kibontotta a kis csomagolást, melybe beletették és a kezembe adta a medált. Megragadtam az egyik felét, ő pedig a másikat és kettétörtük. Minden szó nélkül, mosollyal az arcán vette ki a kezemből azt, s lépett mögém, hogy a sálamon keresztül is, de belecsatolhassa a nyakamba.
A másodpercben, ahogyan éreztem, hogy elengedi, vagyis rajtam van fordultam meg, és nyomtam csókot ajkaira, miközben kihámoztam kezéből saját medálját.
"Köszönöm, Hazza." Nyögtem halkan csókunk után, még mindig ajkaira pihegve, ő pedig bólintott és lejjebb hajolt hozzám.
"Mától hivatalosan is összetartozunk, Lou." Mosolygott rám, míg ezúttal én bólintottam rá és lépkedtem mögé, hogy a nyakába tehessem az ékszert, végül megnéztem őket. Igazán szépen mutattak együtt. Sosem gondoltam, hogy az ilyen dolgok nőiesek, csak barátnőknek, meg hasonlóknak áll jól. Ez tökéletes volt így, ahogy volt.
A vásárban még Harry anyukájával is összefutottunk. Susmorogtak egy ideig, ami őszintén egy kissé idegesített, de nem törődtem vele. Ez után Hazz valami sablonos szöveget beadva közölte, hogy el kell mennie pisilni, addig pedig majd Anne szórakoztat. Természetesen pontosan jól tudtam, hogy Harry nem a mosdóban vásárolt be és dugdosta őket édesanyja kezébe, majd küldte is őt haza vele mondván "Meg fog fázni." Nos kíváncsi voltam, hogy mik lehettek azokban a zacskókban, de inkább nem kérdezősködtem. Egyetlen dologra összpontosítottam:

Megérkeztünk a jégkorcsolya pályára.

Oneshot - Rain

Sziasztok! :) Nos ma este még egy Oneshotot hoztam nektek, ám ez lesz az utolsó! Nem, nem az utolsó oneshot amit megírok, az utolsó amit itt írok meg :) Ez után Dreamy remek ötletére nyitni fogok egy 4. blogot is, bizony: Egyet a Oneshotjaimnak. Mivel rengeteg Oneshot ötletem van, nem szeretném ezeket a blogokat telebombázni vele, és akkor ez után esetleg lehet majd kérni tőlem is történetet természetesen C:

Egyébként magát a blogot még nem kezdtem el, de Will You Be My Saviour névre fog hallgatni :)

Nos addig is, míg ennek is meg nem nyitom kapuit élvezzétek az utolsó oneshotomat ezen az oldalon ^^

Jó olvasást kívánok

Raven Agrippa

"Harry! HARRY NEM!" Sikoltoztam egy rohadt üveg mögött állva. Ki akartam törni, ha máshogy nem is lehetett -hisz az ajtót elállták- az ablakon akartam kijutni az utcára. Nem bírtam nézni az odakint történteket. 

*******************

Az eső esett, Harry pedig éppen a gyorsétterem felé tartott, hogy ő is csatlakozhasson a kis csapatunkhoz, velünk ehessen. Már messziről kiszúrtuk őt, de a többiek nem törődtek azzal, ahogyan ázott spánielként toporzékolt, hogy a jelzőlámpa zöldre váltson, s a túloldalra átjöhessen. Egy jelzőlámpa kezdett el szikrázni. Aggódva figyeltem a történteket, azonnal fel is álltam az asztaltól. Egyedül én láttam a történteket. Az autók jelzőlámpái közül még egyetlen egy sem váltott át a rikító piros színre megálljt parancsolva nekik. Harry oda sem figyelt, mindössze lelépett az útról.

"Ne!" Ordítottam fel. Egy pillanatra lefagytam, ahogyan a test egy fekete autóval ütközött össze. Szemeim kikerekedtek, a kezemben tartott üdítőmet a földre ejtettem, mi annak rendje szerint csattant szét és folyt mindenfelé. A mellettem ülők is hirtelen álltak fel, páran az ajtó felé rohantak, egyikőjük kisietett rajta, kettejük előtte állt meg.

"Engedjetek ki!" Ordítottam rájuk, szemeim már könnybe lábadtak. "Engedjetek!" Ordítottam újra és újra, mellkasukat püföltem, próbáltam elrángatni őket, de mindhiába. Az ablakhoz rohantam, egy tárgyat kerestem, amivel kitörhetem azt és kiugorhatok rajta. Négy, erős kéz kapott el.

"Nem! Azonnal engedj el! Most!" Sikoltoztam kétségbeesve, megpróbáltam kiszakítani testem övékéből, de túl gyenge voltam hozzájuk. Zokogtam. Rendőrök érkeztek, mentők, nekem pedig mindent egy rohadt üveg elől kellett végignéznem, míg nem..

BAMM! Egy csattanás.

Felkaptam a fejemet. A kanapén ültem otthon, senki sem volt körülöttem. Odakint az eső szakadt, rémes vihar volt. Az időjárás letörött faágakat, vagy simán a még fához tartozó ágakat vágott az ablaküveghez. Pont egy ilyenre ébredtem fel én is.

"Harry..?!" Szólaltam meg elhaló hangon, de választ nem kaptam. "HARRY?!" Szólítottam újra hangosabban, már kétségbeesve. A TV ment, de a műsor legkevésbé sem érdekelt. Lelöktem magamról a takarót, a házban kezdtem el rohangálni. Hol a francban van?! Istenem, Harry!

Ekkor esett le. Ma este ment el bulizni a többiekkel, ahová én nem akartam menni, mert összevesztünk. Te jó isten! Álmom rémképei játszódtak le a fejemben, de amint kiszakadtam belőlük az ajtó felé rohantam. Felkaptam a cipőmet, de a kabátra már nem volt elég időm. Kirohantam a meleg otthonunkból, egyenesen a rémes időjárásba. Az eső azonnal eláztatta minden porcikámat, rémesen hideg volt. Remegtem, a hideg cseppek sós könnyeimmel keveredtek. Gondolkozás nélkül rohantam az étterem felé, ahol álmomban ettünk. Egészen közel volt a szórakozóhelyhez, ahová Harryék indultak.

A vihar elvakított, ágak, gallyak akadtak a lábaim útjába, pártól, esetleg kövektől még orra is estem. Nem érdekelt. Szakadatlanul rohantam és rohantam tovább, autók suhantak el mellettem hihetetlen gyorsasággal. Természetesen gondolom mindenki minél hamarabb haza akart érni ebben a szeszélyes időben, én viszont csak egyet akartam. Eljutni arra a helyre. Térdeim és tenyereim kisebesedtek az eséseimtől, az arcomon egy kő csíkot húzott, de vérem már rég lemosták a vízcseppek.

Már egyre közelebb és közelebb kerültem az étteremhez, mikor egy autót láttam meg. Pontosan azt az autót, amely álmomban... Bármikor megismertem volna! Az emlékezetembe égett.

"Ne!" Sikoltottam fel ösztönösen, átvágtam a füvön és mindenféle susnyán, hogy ha kell valahogy megállítsam a fekete járművet. Még ki sem értem az úttestre, de az máris megállt. Ablakai párásak voltak és vizesek, nem láttam az utastérbe, de ők remekül kiláthattak. A hátsó ajtó kicsapódott, majd hirtelen egy kéz rántott be. Meg sem tudtam nézni ki az, hirtelen sikoltottam fel. Nemár! Nemhogy nem tudo-

"Boo! Jézusom mit csinálsz idekint?!" Hallottam meg az ismerős hangot, majd szorosan ölelő kezeket éreztem magam köré fonódni. "Édes istenem, mégis mióta vagy idekint? Teljesen bőrig áztál!" Szívem hatalmasat dobbant. Hazza! Ez Hazza! Édes istenem, csak egy rohadt rémálom!

Lefagytam, majd olyan hirtelen kezdtem el újra zokogni, amennyire hirtelen felébredtem abból a rémségből. Remegő kezekkel karoltam át a göndört, ki csak mindeddig volt teljesen száraz, mostanra ruháim, és persze én teljesen átáztatták övéit.

"Louis, mégis mi a fenét kerestél idekint ilyenkor? A picsám befagyott volna!" Jegyezte meg még egy hang, ám az éppenséggel a volán mögül jött. Zayn. Nem tudtam neki válaszolni, könnyeim nem engedték.

"Sssh, minden rendben van. Itt vagyok." Nyugtatott szerelmem, én meg csak tehetetlenül bújtam hozzá, mint egy ázott kutya. Most én voltam az az ázott spániel. Miután kezdtem lenyugodni tette fel újra a kérdését. "Mi a baj, Boo? Mit kerestél idekint.. Ilyenkor?"

"Én.. Én rosszat.." Kezdtem el dadogni lazítva a szorításán, elhajoltam tőle, így ő meg tudta vizsgálni arcomat, azonnal a vágásra simította kezét. Összeszorítva a szemeimet szisszentem fel.

"Ne haragudj. Mi rosszat..? Rosszul érezted magad..? Istenem Lou, nem kellett vo--" Kezdte a mondatát, de félbeszakítottam.

"Azt álmodtam, hogy elüt egy rohadt autó egy rohadt úttesten egy meghibásodott jelzőlámpa miatt!" Ordítottam fel, majd újra hozzábújva folytattam az előbbi kis jelenetemet. Harry egy pillanatig vissza sem tudott ölelni. Gondolom megijesztettem.

"Saj..Sajnálom Harry! Nem kellett volna veszekednem veled, nem akarlak elveszíteni, csak ne hagyj itt, kérlek!" Motyogtam ázott ingébe, két kezemmel olyan erősen markoltam ahogyan csak tudtam. A kocsi pedig lassan megállt alattunk. Hát hazaértünk..

"Ssh, semmi baj. Minden rendben van, itt vagyok és nem ütött el semmi, látod? Makk egészséges vagyok. Csak egy rossz álom volt." Mutatott magára egy biztató mosoly keretében, majd lecsókolta könnyeimet arcomról, végül pedig egy ennél sokkal érzékibb, forró csókban értek össze ajkaink. "Most pedig gyere, menjünk be. Megtörölközöl, ellátom a sebedet és lefekszünk aludni. Semmi baj Louis." Suttogta ajkaimra, majd a fekete felé szólt.

"Kösz a fuvart, Zayn. Örök hála." Mondta, majd átkarolva támogatott ki az autóból, s siettünk vissza a lakásba. Kezdtem szégyellni magam, amiért a TV-t, villanyokat, úgy mindent égve hagytam, de abban a percben, mikor elhagytam a lakást semmi sem érdekelt.

S Harry valóban úgy tett, ahogyan mondta. Az összes létező kis sebemet, horzsolásomat fertőtlenítette, édes puszijaival le is zárta a sebeimet, hogy ne fájjanak többé. Mindezek után közösen vettünk egy forró fürdőt, s bújtunk együtt az ágyba.

"Nagyon szeretlek Harry. Soha nem akarok újra veszekedni.." Motyogtam mellkasához bújva, egyik kezemet göndör tincseihez vezettem, játszottam velük. Apró pusziját éreztem meg a fejemen, majd szorosabban magához húzott.

"Én is nagyon szeretlek, Boo. Soha többé nem kell majd veszekednünk, ígérem." Suttogta szavait lágyan. "Jóéjszakát." Tette még hozzá, végül pedig egymás karjaiban ért minket az álom. Ezúttal rémálmok nélkül.