21. rész - Egy új dolog kezdete

Sziasztok! Nos itt vagyok, még ha egy rövidebb résszel is, de ebbe próbáltam mindent beleadni. Még egyszer nagyon sajnálom az eltűnésemet, nem tudom, hogy mikor leszek képes újra úgy írni, mint régen, de mindenképp szerettem volna nektek írni valamit. Sajnálom, hogy csak most sikerült, és azt is, hogy ilyen rövidre sikerült, de igyekeztem, remélem tetszeni fog a rész.

Jó olvasást kívánok!

Raven Agrippa

Niall Horan

Már vagy másfél hete nem hallottunk a göndörék felől túl sokat. Bár, őszintének kell lennem, ez így volt rendben. Liamet két hete tartóztatta le a rendőrség, s ennek hatására mindannyian fellélegezhettünk. Zayn és Aiden együtt töltötték a karácsonyt, míg én az első napot a szüleimmel, az elkövetkezőeket pedig már a remek baráti társaságunkban.

Ugyan a karácsony már elmúlt nekem még mindig rémesen ünnepi hangulatom volt. A hó folyamatosan nagy pelyhekben szállingózott, minden nap együtt hisztiztem a fekete hajúnak, hogy kimehessünk hóembert építeni, esetleg hóangyalt készíteni a hóban. Természetesen ő sosem díjazta. Zayn sosem szerette a havat, mindig arra hivatkozott, hogy összecsinálja a haját, de valójában csak az egoját akarta védeni attól, hogy sikoltozott, mert túl hideg volt számára.

Persze, nem is ők lettek volna, ha nem vesznek össze megint mindenen. Az ünnepek elején még egy ágyban aludtak, milyen meglepő, a közepe-vége felé pedig már hisztizni kezdtek, hogy ők soha többet nem alszanak egymás közelében. És még abból is veszekedést szítottak, hogy melyik alszik egyedül és melyik velem. Rengetegszer fogtam a fejem, de ezek állandóan verekedtek és nyúzták egymást.

Már kezdtem feladni. Nem, hiába csipkelődnek 24 órában, s gondolná azt az ember, hogy csak a szeretet teszi ezt velük, ezekből sosem lesz egy pár. A legijesztőbb számomra már csak az volt, mikor utóbb már rajtam veszekedtek. Ki tölti a legtöbb időt Niallel, ki akar Niallel aludni, ki adja oda Niallnek az üdítőjét.

Sokszor menekültem Harryvel öt-tíz percig tartó telefonhívásokba -hisz Lou előbb utóbb mindig lefoglalta- ugyan ez sem segített sokat a helyzetemen. A szünetünk csak úgy telt, gondolkoznunk kellett azon, hogy már csak pár hónapunk van az érettségiig. Tanulnunk kellene. A tanulás a gyengéknek való - mondta Zayn, míg Aiden azt állította, hogy amint elkezdődik a tanítás keményen fog tanulni. Én úgy döntöttem, hogy kettejüktől eltérően máris el fogom kezdeni, hiszen mégis érettségi, vízválasztó lesz a sorsunkban az, hogy mit baszunk el most. Szilveszter előtt pár nappal jártunk, mikor mégis kiszakítottak a kis kuckómból, sétálni akartak, illetve helyesbítve elmenni szórakozni egy játékterembe. Egyetlen feltétellel mentem bele, az pedig természetesen az volt, hogy nem veszekednek.

Már elhittem.

Nem sok idő telt el, mióta elindultunk ők máris egymást nyúzták, míg én csupán nagyokat sóhajtozva, fejemet lehajtva lépkedtem mögöttük. Oh, egek, miért áldott meg velük az isten? Nem nagy távolság volt köztünk, mégis elég tisztesnek mondhattam. A parkon áthaladva egy pad felől kiabálást hallottam. Remek, részegek. Ennél már csak az lenne jobb, ha belénk is kötnének. Varázsütésre, csak rá kellett gondolnom! Mire felemeltem a fejemet már leugrottak a pad támlájáról, whiskeys üveget a kezükben tartva, a szaga alapján füves cigit egymásnak adogatva álltak körém. Végig néztem rajtuk, ismerősek voltak, de nem esett le.

“Öhm… Zayn…” Nyüszítettem fel, mire kinyújtotta felém széttárt tenyerét.

“Várj Niall, most… Mi a fasz?!” Fordult meg beszéd közben ezzel észre véve mi is történik, mire természetesen Aiden figyelmét is felkeltette.
“Niall!” Kiáltott fel a másik is és trappoltak vissza, Zayn vicsorogva szinte fújtatott, míg Aidenen inkább félelmet láttam.

“James! Te utolsó szemétláda! Mi a poklot akarsz?! Takarodj a közeléből!”

“Zayn!” Szólt rá a barna hajú az idegtől már vörösödő fejűre.

“Jaj Zaynie, Zaynie… Én ott vagyok ahol akarok, nem tanultad meg?” Gügyögte a magasabb, izmosabb férfi, aki épp a cigibe szippantott.

“Zayn, kik ezek?” Kérdeztem még mindig köztük állva, hiába próbáltam kiszökni, mindig visszanyomott vagy rántott valamelyik.

“Thomas, mit gondolsz, ő Zayn új játékszere? Milyen édes pofija van…” Beszélt az egyik szinte érthetetlen hangon, teljesen részeg volt, miközben nagy tenyerével átfogta az arcom, az egyik oldalába a hüvelyk, míg a másikba az összes többi ujját is belenyomta ezzel összenyomva.

“Nem, nem az! Most azonnal engedd el!” Kiabált a fekete hajú, szemei színe is kezdett átütni hasonló árnyalatba.

“Mi folyik itt, Zayn?” Kérdezte már remegő hangon Aiden, próbálta visszafogni a dühöngőt.

“James Payne és az idióta haverjai!”

“Az exem és a haverjai.” Javította ki az előbb megnevezett személy.

“Pa...yne…?” Nyögtem, a vér is megfagyott ereimben.
“Oh, igen… És ti pedig Zayn Malik” Ejtette nevét vigyorogva “Aiden Grimshaw és Niall Horan. Annak a göndör kölyöknek a haverjai, akik börtönbe jutatták az öcsémet. De ne féljetek, nem sokáig lesz odabent, és akkor ki is végzi a kis bongyorit az idióta kurvával együtt.” Vigyorgott a képembe Liam bátyja, azt hittem, ott menten fulladok meg az alkohol erős szagától.

“Akadj le róla most azonnal!” Szabadult el Zayn az őt tartó karokból és rántotta el a nála jóval magasabb és erősebb személyt, mivel persze elérte, hogy őt lökdössék.

Teljesen leblokkolva figyeltem, ahogyan leálltak verekedni, miközben Aiden próbálta leállítani őket, megvédeni Zaynt, vagy hasonlók.
“Elég!” Kapartam össze magamat végre, kikerekedett szemekkel bámultam Zaynt, mielőtt hozzá siettem volna, a kezét megfogva, szemeimet folyamatosan a Payne-baráti társaságon tartva kezdtem elhúzni onnan, Aiden pedig követett minket és kontrollálta Zaynt, hogy ne támadjon rájuk újra.

A hazamenetel legnagyobb szerencsénkre gyors volt, hiszen a kis verekedős hangulatú is úgy kapkodta a lábait néha káromkodásokat mormolva, hogy én csak hálát adni tudtam. Aztán Aiden csak az ajtóhoz érve mert előállni a nagy helyzettel, hogy neki haza kell mennie, így kettesben maradok Zaynel. Vagy csak berezelt. Nagyot sóhajtva kapartam ki kabátja zsebéből a kulcsokat -hisz ő maga lusta volt- és nyitottam ki nekünk az ajtót, hogy a kellemes meleg lakásba érhessünk.

“Te most leülsz a kanapéra én meg hozok sebfertőtlenítőt meg ragtapaszokat.” Adtam ki a parancsot, mire már hisztizni kezdett, hogy ő bizony nem is sérült meg, de lecsissegtem. Ez után mint egy engedelmes kiskutya teljesítette a kérésemet, hogy amíg a fürdőszobába mentem az említett dolgokért csak bekapcsolja a TV-t és bele szürcsöljön a délelőtt a kávézó asztalon hagyott kólájába.

Mikor végre megvoltak a szükséges tárgyaim lassan ültem le mellé, hogy el is végezhessem a munkámat, mikor úgy a harmadik kis zúzódásnál Zayn szóra nyitotta ajkát.

“És gyógypuszit nem is kapo rá?” Kérdezte pimaszul alsó ajkát lebiggyesztve.

“Gyógypuszit? Ez úgy hallatszott, mint egy óvodás kisgyerek, remélem tudod.”

“Akkor titulálj óvodásnak, KÉREK GYÓGYPUSZIT!” Csapott le hisztizve az asztalra, mire felnevettem és puszit nyomtam a homlokára, a szeme alá és az egyik kezére.

“Boldogabb vagy?”

“Nem.” Válaszolta egyszerűen és gyorsan.

“És miért nem?”

“Mert máshol is fáj.”

“Nocsak, mégis hol?” Kérdeztem cukkolva, mégis egy kevés aggodalommal a hangomban, mire Zayn csak elmosolyodott és az ajkaira bökött a mutatóujjával. Éreztem, hogy az arcom mély vörösbe vált, nagyot nyeltem. Tudtam, hogy mit vár el tőlem, de én ezt nem voltam képes megtenni. Ezért veszekedtek annyit Aidennel? Ezért kellettem annyira mindig?

Mire észbekaptam Zayn már rájuk hajolt, hogy csókot leheljen ajkaimra. A szemeim kikerekedtek, fogalmam sem volt, hogy mit mondjak, mit tegyek. Zayn viszont nem hagyta abba, ösztönzően mozgatta ajkait az enyémeken, mire meg kellett próbálnom. Viszonoztam csókját, ő pedig gyengéd volt, óvatos és lassú. Ki sem néztem volna belőle, ez gáz?

“Z, nekem be kell ezt fejeznem…” Nyüszítettem elhajolva tőle a másik kezéért nyúlva, hogy egy nagyobb horzsolását is elláthassam. Nevetve csóválta a fejét, én pedig továbbra is paradicsom képpel folytattam a műveletet. Tudom, hogy érezte mennyire zavarban vagyok és ezt úgy utáltam.

Mikor végre befejeztem ujjait államra éreztem fonódni, felemelte a fejem, s egy köszönömöt suttogva ajkaimra hajolt újra rájuk.

Ez alkalommal már letettem a kezemben tartott tárgyakat, bátrabban csókoltam vissza az eddig legjobb barátomnak titulált fiút, ki pedig az ölembe nyúlva összefonta ujjainkat, így éreztetve velem: Itt van nekem.

-

Sziasztok!
Nos, nem is tudom, hogy hol kezdjem. Könnyfátyoltól egy kissé nehézkesen írom ezeket a sorokat, bocsájtsatok meg érte kérlek, ha véletlenül elgépelnék valamit. Sajnálatos módon nem résszel jöttem, amit nagyon restellek. Ellenben úgy éreztem, hogy ezt muszáj leírnom nektek, és nagyon sajnálom, hogy ez történik.
Minden egyes nap számlálok. Számolom a napokat, szinte az órákat, hogy mióta nem írtam nektek részt ebbe a blogomba, vagy akármelyik másikba. És rá kellett jönnöm valamire.
A My Saving Grace volt a legelső blogom, a legszebb pályát futja. Imádlak benneteket, valóban rengeteg nézettségszámot értem el, már 19 követőm van, s ezt én természeti csodának tartom. Ellenben van egy kis problémám.
Mostanában, sajnálatos módon hiába beszélgetek a drága Judit-tal részről, aki mindig itt volt, segített, ha nem tudtam írni, ám most valahogyan nem akarnak az ujjaimra jönni a szavak, hogy begépeljem nektek őket. Nem áll össze a történet. De úgy érzem, hogy itt meg kell említenem Lanát is. Lanát, aki ma is, illetve tegnap, pár órája felajánlotta segítségét, segíteni szeretett volna, de még én sem tudom, hogy mit tudnánk tenni ebben az esetben. Nagyon szeretlek titeket innen is, örülök, hogy itt vagytok nekem.
Valamint, ahogyan említettem a My Saving Grace áll a legközelebb a szívemhez. Az első blogom, az a blog, ahol többen megismertetek, már akik nem a többi blogomból találtak el ide. Mindegy is.
Rá kellett döbbennem, hogy hiába, csupán ez az a blog, ahová nem tudok írni, a többit erőteljesen gátolja. A lelkiismeret furdalásom, hogy nem írok nektek, a félelem, hogy el foglak veszíteni titeket emiatt talán túl nagyra nőtt odabent, s ez óriási mértékben meggátolta az utóbbi időben, hogy bármit is írjak nektek.
Judit legutolsó remek ötlete az volt, hogy fordítsak, talán vissza fog jönni az ihletem. Mindössze egy fél fejezetet sikerült összetákolnom. Ez az oka annak is, hogy Stay With Me fordítás sem volt az utóbbi időkben.
Ez egy rémséges időszak, amin fogalmam sincs, hogy hogyan jussak túl. Sőt, arról sincs fogalmam, hogy mi váltotta ki ezt belőlem.
Csak egyetlen egy valamit tudok, hogy kérlek titeket, fogadjátok őszinte bocsánatkérésemet, de fogalmam sincs, hogy mikor leszek képes újra írni. Talán egy pár nap, vagy hét. Nagyon remélem, hogy minél hamarabb.
Addig is nem szerettem volna, ha feleslegesen vártok a részekre, nem szerettem volna ígérgetni nektek, hogy hozni fogom, hozni fogom.
Nagyon szépen köszönöm, hogy itt vagytok, voltatok velem, nagyon remélem, hogy pár nap vagy hét múlva még találkozni fogunk, ha kissé összeszedtem magam. Igyekszem a legjobbakat kihozni magamból. Szeretlek titeket.
Legyetek jók addig is.

Fogalmam sincs, hogy miért tetszik most annyira ez a kép. Talán csak a csodálatos tekintet miatt, ámbár az is lehetséges, hogy amiatt a törés miatt ott, a bal oldali képernyőn. Ígérem, hogy minél hamarabb megpróbálom beforrasztani azt a hasonló törést a blogokon, remélem, hogy győzni fogtok várni rám.
Még egyszer nagyon sajnálok mindent.

Raven Agrippa

20. rész - Az első alkalom

Sziasztok drágáim! Először is egy HATALMAS GIGA MEGA NAGY köszönömmel szeretnék indítani. A blog elérte a majdnem 10.200 nézettségszámot! Őszintén mondom, amikor elkezdtem ezt a blogot 2014. Október 28.-án fogalmam sem volt róla, hogy valaha is elérem, vagy egyáltalán csak megközelítem ezt a számot, főleg nem 20 részen belül. Könnyeket csaltatok a szemembe a sok gyönyörű hozzászólással, valamint azzal, hogy megtiszteltetek azzal, hogy olvassátok a blogomat. Imádlak titeket, el sem tudjátok képzelni mennyire, tartjátok bennem a lelket, hogy megéri folytatnom ezt a blogot. Szeretlek titeket, ezért megpróbáltam ezt a részt egy kicsit különlegessé tenni számotokra a gyönyörű szám alkalmából. ( És talán nem ezért, de a blog design-t is megváltoztattam, remélem így is tetszik még :) )
Valamint külön köszönetben részesíteném Buzási Judit-ot és Lana-t. Nagyon sokat segítettek nekem abban, hogy eljussak idáig, ha elakadtam egy résznél, biztattak a történettel kapcsolatban. Valamint nagyon szépen köszönöm minden kedves olvasómnak, aki velem maradt eddig a részig, kommentelt, támogatott, de már az is nagyon nagy dolgot jelent a szívemben, hogy eddig elolvastátok ezt az egészet. Imádlak titeket, el sem tudom mondani, hogy mennyire. Most viszont pedig:
Jó olvasást kívánok, 1000 puszi! ♥

Raven Agrippa

Harry Styles

Mire a bulinak vége lett Louis szinte már minden létező dologhoz fáradt volt. A két ikerpár már régen aludt, anya és Gemma éppen indulni kezdtek, így Dan elment kikísérni őket. Lottie eközben bejelentette, hogy elfoglalja a fürdőszobát, s ugyan nem ismerem őket rég óta, de tudtam, hogy ez sokáig fog tartani. Fizzy megadóan sóhajtott, ő pedig felbattyogott a lépcsőn a szobájába. Jay elkezdte a tányérokat és a poharakat elpakolni, a torta és a sütik maradékait a hűtőbe. Mindeközben a kis ünnepelt hatalmasat sóhajtott mellettem a kanapén, a szemét kezdte el dörzsölgetni. Úgy nézett ki, mint egy álmos kiscica.

“Mi az, Boo? Álmos vagy?” Néztem rá hatalmas mosollyal az arcomon, kuncogva.

“Nem igazán.” Morogta az orra alá, ugyan még mindig szép kék szemeiből akarta kidörzsölni az álmosság érzését.

“Nem, persze, hogy nem.” Nevettem rá, lassan feltápászkodtam mellőle, hogy elé állhassak. “Add a kezed, Boo.” Szóltam kedvesen, mire lassan rám emelte lelkének tükreit, felnyújtotta az egyik kezét, gondolom arra számított, hogy majd felhúzom, ehelyett lehajoltam és a combjai alá nyúlva, fenekénél emeltem fel a karjaimba velem szembe.

“Egészen pontosan így gondoltam, de mindegy.” Kuncogtam, ahogyan ő összerezzent, de lassan megszokta.

“Ezt még egyszer ne csináld ilyen hirtelen, göndör.” Nevette el magát a karjait a nyakam köré fonva, puszit nyomott ajkaimra, mit természetesen viszonoztam. Ez után vele a karjaimban indultam fel az emeltre a saját szobájába. A plusz súllyal kissé nehezebb volt egyensúlyozni a lépcsőn, de meg kellett mondjam, Louis nagyon könnyű volt. Egészen a szobáig vittem, kiügyeskedtem nyitni az ajtót, ő pedig berúgta magunk után, mire csak nevetni tudtam. Az ágyra tettem, míg ő jólesően elnyúlt rajta. Csak kuncogtam rajta, a táskámhoz lépkedtem, amit anya hozott, hiszen még pár napig úgyis itt maradok és szükségem volt ruhákra. Végig éreztem magamon a kék szemek pillantását, de egy másodpercre sem fordultam meg, hogy rá is nézzek tulajdonosukra.

Ezt ő egészen lassan unta meg, azt hittem gyorsabban el fog jutni arra a szintre, hogy odatopogjon mellém és nyüszítsen. Csak elmosolyogtam lágy, halk hisztijére, hogy rá is figyeljek oda ne csak a cuccomra.

Aztán viccelődni kezdtünk. Valamiért most mi folytattuk a családunk helyett a ciki történetek mesélését saját magunkról egymás szórakoztatására, míg Lottie és Fizzy végeztek a fürdéssel. Ezután Lou megkért, hogy hadd mehessen ő elsőnek, én pedig persze belementem. Ha ilyen aranyosan kéri, meg minden... Így amint elhagyta a szobát összeszedtem magamnak egy boxert és egy felsőt, hogy utána én következzek, de csak ekkor tűnt fel. Louis idebent hagyta a pizsamáját. Egy kissé furcsálltam a dolgot, de nem akartam utána vinni. Majd bejön érte, lehet, hogy vitt be másikat, ki tudja. Akkor meg kettő nem kell neki. Így a konyhába indultam a szokásos esti pohár vizemért, mikor visszaértem pedig Lou még mindig nem volt ott, körülbelül fél perc múlva vágtázott be egy fehér frottír anyaggal a dereka köré csavarva. A vízcseppek még mindig gyönyörűen folytak le gyönyörű, fehér testén, karamellbarna tincsei is össze voltak tapadva tőlük kissé. Egyszerűen imádnivaló volt, mint egy földre szállt angyal.

“Harry! Nem láttad a….. pizsamámat!” Indult kétségbeesett kérdésnek, akkor pedig észrevette a mögöttem a földön heverő ruháit. Elmosolyodtam egy pillanatra, felvettem őket a földről és magam felé tartottam. Tudtam, hogy nem éri el.

“Ezt keresed, Boo?” Kérdeztem szórakozottan, mikor ő nyujtózkodni kezdett érte.

“Igen, szóval add ide!” Durciskodott, azzal pedig kikerültem őt, ide-oda kezdtem el rohangálni előle a szobájában.

“Odaadom, ha megszerzed!”

“Harold Edward Styles, ez nem vicces így!” Kergetett a szobában ennek ellenére nevetve, a törölközőt végig fogta a derekán. Öntudatlanul is, de elképzeltem, hogy vajon mi történt volna, ha az leesik róla. Nem, Harry ne képzelegj ilye---

Bumm.

Hirtelen az apró testet éreztem az enyémnek ütközni elölről. Már éppen esett volna el, de-köszönöm istenem a gyors reflexeimet- egyik karommal átöleltem a derekát. Mikor teste újra egyenesbe rándult kissé meghökkent, arca elvörösödött a futástól és a hirtelen jött majdnem eséstől. Elbűvölő volt. Pár másodpercig tartott csak, hogy egymás szemeibe bámultunk, s már mindketten előre mozdulva tapadtunk egymás ajkaira egy heves csókban. Louis vizes teste az enyémnek nyomódott átáztatva vele a vékony pólómat, kezeit leemelte a törölközőjéről és a nyakam köré fonta. Egészen addig csókolóztunk, míg a levegő teljesen el nem fogyott tüdőnkből, ez után pedig nem tudtam kontrollban tartani az érzéseimet. A nyakára hajoltam, lágy csókokkal hintettem érzékeny bőrét, néha visszatérve állcsontjánál is. Ha éppen egy olyan pontot értem ajkaimmal apró nyögés-sóhajtásokat hallatott, apró kis teste az enyémnek préselődött, a nyakamat egyre jobban szorította minden mozzanatomnál. Kezeimet a háta mögé simítottam, így döntöttem kissé hátrébb, hogy egyszerűbb legyen, Lou pedig ugyan minden egyes akaratomnak engedelmeskedett valójában remegett.

“Félsz, Boo?” Kérdeztem óvatosan, válaszul csak egy lehunyt szemű fejrázást kaptam. “De remegsz..”

“Talán mert féltem. De én bízom benned, Hazz, én..” Nyögte vékonyka hangján, szemeit lassan kinyitotta, hogy az enyémekbe nézhessen, apró kezeit az arcomra csúsztatta fel és húzott magához újra egy csókra. Azzal a csókkal hátrált el az ágyig és ült le rá, én pedig csak követtem, kezeimmel megtámaszkodtam mellette az ágyon.

A kis csókcsatánk ismételten levegővesztésig tartott, így már mindketten kapkodva az életet adó oxigénért váltuk el egymástól. Folytattam ahol abbahagytam, az apró puszik helyét nedvesebbek, szívások vették át, ezzel viszont megtalálva Lou gyenge pontját is a füle és az állcsontja között. Megmosolyogtatott a tudat, ahogyan az ottani érintésre reagált, hangosabb nyöszörgés tört fel az ajkai közül, s azt is örömmel nyugtáztam, hogy a Liam által okozott csúnya zúzódás eltűnt gyönyörű bőréről, még csak érzékeny sem volt rá. Óvatosan döntöttem hátra az ágyon, hogy ne ijesszem meg, úgy folytattam tovább a mellkasára, pocakjára adott apró puszikkal. Louis csupán a száján át tudott levegőt venni, lenyűgöző látvány volt, ahogyan kis teste fel-le mozgott ajkaim érintése alatt, reszketett, de gondoltam már nem a félelemtől. Egészen inkább mástól. Én is éreztem, hogy a nadrágom egyre jobban kezd szorítani odalent, de az első fontos szempont most ő volt. Csakis ő. Tudtam, hogy Liam mennyi szörnyűséget követett el ellene, s semmi mást nem akartam, csak bebizonyítani, hogy jó is lehet, amit ő nem egészen úgy ismerhetett meg. Lassan a törölközőig értem, óvatosan fogtam meg a szélét ránézve. Szemeit szinte azonnal kinyitotta, fejét megemelte, így felhajoltam hozzá, csókot nyomtam gyönyörű ajkaira ezzel elfoglalva gondolatait, míg óvatosan lehámoztam róla a fehér anyagot. Óvatosan értem hozzá, ismételten csak nem akartam megijeszteni a hirtelenséggel, bár azt már tisztán láttam, hogy már csak az apró csókokkal, puszikkal is izgalomba tudtam hozni. Nos, ahogyan ő engem. Lassan ő elégelte meg ezúttal a csókot, felmordulva hajolt el ajkaimról, kis kezeit a mellkasomra, majd lejjebb csúsztatta és egyetlen mozdulattal rángatta le rólam átnedvesedett felsőmet.

“Nem ér, hogy egyedül én vagyok a szobában aki meztelen.” Morogta orra alá rózsavörös arcocskájával, én pedig kuncogva engedtem neki, hogy kicsatolja az övemet is a bokámig lerángatva a nadrágot rólam. Kiléptem belőle, s így már egy szál boxerben térdeltem felé az ágyra újra az ajkaira hajolva.

“Jobban érzed magad, Boo?” Nevettem rá, ő pedig kuncogva bólogatott. Örültem neki, hogy legalább feloldódott.

“Folytasd már és ne kérdezősködj, göndör.” Adta ki a parancsot, mire újra nevetnem kellett.

“Igenis, Mr. Születésnapos” Suttogtam utoljára, mielőtt újra az ajkaira tapadtam volna, egyik kezemmel mellette támaszkodtam, másikkal a férfiasságára simítottam, fel-le simogattam rajta kezemet. Louis ajkai közt nyögés préselődött ki, mire ismét csak mosolyogni tudtam. Imádtam ezeket a hangokat, még többet akartam belőle hallani. A szépségem mindeközben fészkelődni kezdett, hogy ezzel a boxeremet is le tudja szedni rólam. Amíg megtette engedelmesen hagytam, majd lejjebb csúsztam, ajkaimmal kezdtem csókokat hinteni merevedő tagjára, végül makkját kezdtem el nyalogatni. Angyali nyögések sorozata hagyta el a száját, egyik kezével a hajamba túrt és belemarkolt. Istenem, de imádtam, mikor ezt csinálja. Végül a számba is vettem, Louis teste pedig megrándult. Fejét hátrahajtotta, ide-oda mozgatta, ahogyan én a fejemmel bólogattam rajta.

“Hazza, n...nhe…!” Nyüszített egy idő után, mikor már én is éreztem előnedvét a számban. Hihetetlen volt, hogy szinte már ennyitől majdnem eldurrant. Megmosolyogva hajoltam el tőle egy cuppanással, de ezúttal nem felfelé vettem az irányt, hogy újra felsőtestét hintsem csókokkal, esetleg duzzadt, imádnivaló ajkait, hanem kissé megemeltem lábait, hogy odaférjek bejáratához. Lou az egyik kezét szemei elé hajtotta, próbált csillapítani légzésén, bár értelmét ő sem és én sem sokat láttunk. Nyelvemmel kezdtem el nyalogatni, próbáltam minél jobb érzést biztosítani neki, amit valószínűleg el is értem, hiszen teste ezúttal az élvezettől remegett, akár egy kis kocsonya, ajkai közül egyre szebb nyögések préselődtek ki. Hirtelen ragadta meg az egyik kezemet és emelte fel magához, egy ujjamat a szájába véve kezdte el szopni azt. Meglepődtem a cselekedetén, de egy másodpercre sem hagytam abba, majd amikor úgy éreztem, hogy pontosan elég lesz az ujjam nyalogatásából húztam ki a szájából és vezettem óvatosan bejáratához, kezdtem el lassan testébe vezetni. Apró teste megfeszült, fájdalmasabb, de még mindig kéjes nyögés hagyta el ajkait. Ez vett rá arra, hogy ismételten hozzá hajoljak, lágy csókban forrjak össze vele, hogy addig is elvonjam a figyelmét, míg elsőnek mozgatni kezdtem benne. A tervem tökéletesen sikerült, egyáltalán nem figyelt oda semmire, csupán a csókra, néha a számba való kéjes nyögésekre. Nem telt bele sok idő, mire a második ujjamat is sikerült hozzácsúsztatnom az elsőhöz, néha forgattam őket, behajlítottam. Ám mikor kihúztam őket kezdtem el gondolkozni a csúnya tudaton, hogy ebbe pontosan úgy kezdtünk bele, hogy gumi sincs nálam. A szemeit lassan nyitotta ki résnyire, zihált, miközben az éjjeliszekrény felé mutatott.

“Hazza… a szekrényben…” Nyüszítette, én pedig már ennyitől is megértettem, hogy mit akart. A fiókot kihúzva találtam benne egy kis ezüst csomagolásba burkolt óvszert, a fogaimmal téptem le a csomagolás tetejét, felgörgettem a saját férfiasságomra, majd a tenyerembe köptem jobb híján, hogy sikosító helyett valamivel mégis csak egyszerűbbé tegyem a dolgokat. A nyálammal nedvesítettem be az óvszert, majd helyeztem óvatosan Lou bejáratához, csak arra várva, hogy ő készen áll-e már rá. Gyönyörű kék íriszeit újra szemhéjai mögé rejtette, aprót bólintott fejével, majd nyakam köré fonva kezeit húzott le egy csókra, míg lassan belevezettem a férfiasságom. Belenyögött a csókba, kissé fájdalmasan, mégis hihetetlenül jó esően. Vártam, hogy szokhassa még az érzést, addig csak ajkaimmal próbáltam elvonni róla a figyelmét, majd mikor már éreztem rajta, hogy sokkal jobb kezdtem el kissé mozogni benne elsőnek lassan, apró lökésekkel. Louis halkan nyögdécselt, ahogyan a csúcs felé haladt egyre hangosabban és hangosabban, hangja az egész szobát belepte. Aprócska kezeit a hajamba vezette, markolászni, húzogatni kezdte tincseimet, mely hatására amolyan mélyebb, rekedtebb nyögések, sóhajtások hagyták el az ajkaimat. Az idő elteltével egyre gyorsabban tudtam benne mozogni, egyre jobban elmerülni testében, ő pedig egyre jobban élvezte, teste is, hangja is jelezte, hogy egyre közelebb ér a csúcshoz. Egyik kezemet farkára simítottam, fejni kezdtem hasonló ütemben, mint ahogyan mozogtam benne. Fejét hátradöntötte, folyamatosan mélyebb-vékonyabb torokhangú nyögéseket hallatva, valamint a csúcs felé közeledve én is egyre gyakrabban nyögtem bele a kis játékunkba.

Hamarosan Louis teste ívbe feszült, apró teste és férfiassága megrázkódott, miközben a gyönyör kapuján átlépve élvezett a tenyerembe, egy pár lökés után pedig én is átléptem azt a csodálatos határt egy nagyobbacskát felnyögve. Miután kihúzódtam belőle testemmel szinte az övére borultam, de megtartottam magam, hisz nem akartam összenyomni. Mindketten leizzadtunk, szívünk versenyzett, lélegzésünk is nagyon nehezen állt vissza a rendes kerékvágásba. Mikor ez végre megtörtént húzott magához ismételten egy csókra, mit örömmel viszonoztam.

“Menjünk fürdeni…” Suttogta ajkaimra, mibe bólintva egyeztem bele. Együtt lopóztunk el a fürdőszobáig, együtt tusoltunk le, majd feküdtünk be már felöltözve az ágyába. A lehető legközelebb bújt hozzám, apró karjaival átölelt, enyémeket én is dereka köré fontam.

“Csak tudd Hazza, ez volt életem eddigi legjobb szeretkezése…” Kuncogta suttogva, mire belőlem is halk nevetést váltott ki, puszit adtam feje búbjára.

“Örülök, hogy így gondolod, Boo.” Tettem hozzá, ez után pedig jó éjszakát kívánva aludtunk el kettesben, összebújva az ágyán.